𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Augusztus 30., péntek 1/2

Egy normális lány azt mondaná, hogy "reggel a vekkerem első csengésére kipattant a szemem, és izgatottam ébredtem, éreztem, hogy minden tökéletes lesz". Na ja. Csakhogy köztudott, hogy én nem vagyok normális lány.

Reggel 6:30-kor jelzett a telefonom. Fáradtan kinyitottam a szemem, ásítottam egy hatalmasat, és azt se tudtam milyen nap van. Aztán hirtelen eszembe jutott.

Igen, igen, izgatott voltam. De nem a hagyományos értelemben. Kiugrottam az ágyból (természetesen muszáj volt elesnem), és rohantam a fürdőszobába hajat mosni és zuhanyozni. Miután ezzel megvoltam, egy törölközővel/turbánnal a fejemen sminkeltem ki magam. Anya szerint még fiatal vagyok a sminkeléshez. Aha, persze. Lehet, de azzal a vörös pattanással én aztán ki nem teszem a lábam a házból! Gyorsan bekentem egy krémmel, majd korrektorral elfedtem. Szempillaspiráloztam, feltettem egy kis szájfényt és meg is voltam. Sietve ránéztem az órára. 7:00. Rohantam  tovább.

Megszárítottam a sötétbarna, már-már fekete hajam, ami hullámosan omlott a vállamra. Aztán feltrappoltam a lépcsőn, egyenesen a szobámba, felöltözni. Egy hosszú, szürke, "The Queen is back" feliratú pólót választottam, amit betűrtem a rövid farmersortomba. Továbbá felkaptam egy fehér bokazoknit és egy fekete Converse-t is. A fejembe nyomtam egy baseballsapkát, és siettem is tova.

A szüleim felébredtek a zajongásomra, apa láthatóan azt hitte, megőrültem, anya meg ásítva jött le a lépcsőn és ment be a konyhába kávét csinálni magának.

A kávé! Miután anya megcsinálta a sajátját, én is betettem a gépbe egy icipicit nagyon magas koffeintartalmú kapszulát, öntöttem bele tejet, és, mielőtt apa rámszólhatott volna, hogy túl sok lesz, egy húzásra megittam. Erre persze még jobban felpörögtem, és szélsebesen futottam a cuccomért. Nagy nehezen leszenvedtem magam a táskával és a bőrönddel, majd megálltam a szüleim előtt.

- Kész vagyoook! Mehetünk! - Majd átgondoltam. - Éhes vagyok. Csinálok pirítóst.

Már épp indultam volna, amikor anya megállított.

- Hagyd, szívem, majd megcsinálom neked én. Menj szépen a szobádba, és nyugodj le egy kicsit, oké?

- O...oké - motyogtam, és felslisszoltam a szobámba.

Hevesen vettem a levegőt. Leültem az ágyamra, és megszorítottam a karfát. Bekapcsoltam a telefonom. 7:30. Még van időm. Elindítottam a telefonomon egy lejátszási listát, és megszólalt az egyik kedvenc számom, a Green Day-től a You Boulevard of Broken Dreams. Hátradőltem, és, mint mindig, a zene most is segített.

Teljesen lenyugodva mentem le reggelizni anyáékhoz.

- Jobb már? - fürkészett apa.
- Igen. Sokkal - mosolyodtam el, majd megettem a pirítóst. - Mehetünk. Most már tényleg.

Beültünk a BMW-nkbe, és elindultunk. A Szent Johanna kocsival 10 percre, sétálva 20 percre van. Mi kocsival mentünk, mivel már 7:45 volt, és nem akartam elkésni.

Mikor odaértünk, a kocsiban adtam anyának és apának egy puszit, majd kiszálltam.

- Sziasztok! - köszöntem el.

- Szia R! - köszönt el apa is. Anyán láttam, hogy igyekszik nem sírni.

- Hiányozni fogsz! - sírta.

- Jaj, anya! - mosolyogtam rá. - Nem lesz semmi baj. Visszajövök nemsokára. Szeretlek titeket! - mondtam, majd kivettem a csomagtartóból a cuccom, és elindultam a suli elé, ahol összeszámoltam, és rajtam kívül már mindenki ott volt.

Itt most egy kicsit megállok. Az emberek azt hinnék, hogy már szinte mindenkit ismerek az osztályból, mivel szinte az egész csoportnak a szülei az én szüleimmel jártak egy osztályba, de bizony nagyon tévednek. Mert nem így van. Senkit sem ismerek. Nemsokkal a gimi után a híres-neves 12/b feloszlott. Eltávolodtak egymástól. Ennek a pontos okát nem tudtam, mert látszott, hogy anya és apa nem szeretnek erről beszélni. Persze meséltek arról, hogy milyen volt nekik a feloszlás előtt, így az összes osztálytársukat megismertem.