𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Szeptember 13., péntek

Mozgalmas nap. Na de kezdjük az elején.

Reggel felkeltem, a tükörbe néztem és elhatároztam, hogy nem láthatják rajtam a tegnapi gyengeséget.

Felvettem egy fekete felsőt egy bordó bőrkabáttal, fekete cipővel és szakadt farmerrel. Sminkként feltettem egy kis szájfényt, szempillaspirált, és kijavítottam a bőrhibáim korrektorral.

Reggelire csak egy almát ettem, és apa el is vitt engem és Paulát suliba.

- Lányok - kezdte apa, mire érdeklődve fordultam felé -, hétfőn én és Reni is túlórázunk, ezért sajnos nem fogunk tudni elvinni titeket. Sajnálom - húzta el a száját.

- Nem gond - mondta P. - Majd elgördeszkázunk. Igaz, R?

- Naná - válaszoltam mosolyogva.

Odaértünk a sulihoz, kiszálltunk a kocsiból és szokás szerint a fiúk felé vettem az irányt. Mindannyian röhögtek valamin, csak Dan volt nyúzott.

- Hellóóó - szökkent oda hozzájuk Paula, és reflex-szerűen Pete vállán támaszkodott meg. Komolyan, ők lettek a kedvenc testvérpárom. Aztán elgondolkodtam, hogy miért nem jönnek együtt a suliba. Kész rejtély.

- Akkor ma Meki, ugye? - nézett fel a telefonjából Goki.

- Aha - válaszolt Paula rágózva.

- Remek. Akkor ki is tweetelem - közölte Dan, mire mindenki felröhögött. - Valami vicceset mondtam? - kérdezte, mire a többiek még hangosabban nevettek, én meg a homlokomra csaptam (Bence elég furán nézett rám), félreálltam, és tárcsáztam anya számát.

- Szia - vette fel. - Baj van?

- Nem, semmi - mondtam gyorsan, mert nem akartam, hogy anya elkezdjen (szokása szerint) összeesküvés elméleteket gyártani. Hallottam, hogy anya megkönnyebbülten felsóhajt. - Csak... Tegnap elfelejtettem megkérdezni, hogy elmehetek-e a Mekibe a többiekkel.

Anya elgondolkodott.

- Jegyeid? - kérdezte.

- Még nincsenek - válaszoltam furán. - Vagyis, kaptam matekból egy órai munka ötöst - tettem hozzá, és eszembe jutott, hogy a többiek hogy elkezdtek "húúú"-zni, amikor ezt meghallották.

Anya nagyot sóhajtott.

- Jó, menj.

- Köszi! - virultam. - Hétre otthon vagyok.

Magam előtt láttam, ahogy anya összevonja a szemöldökét.

- Hatra.

- Fél hét?

- Hatra itthon vagy - közölte ellentmondást nem tűrőn, mire bólintottam. Aztán rájöttem, hogy anya ezt valószínűleg nem látja.

- Oké. Köszi, anya! Puszi, szia! - raktam le a telefont, és visszasétáltam a többiekhez.

Még beszélgettünk (röhögtünk) egy kicsit, majd bementünk a Szent Johannába.

- Antai-Kelemen, húzd ki magad! Legyen már nőies! Pósa, ne ordítson itt, akkor is hallják a köszönést, ha normálisan mondja! Matsuda, halkítsd le azt a borzalmat, ami a telefonból szól! Felmayer, még egyszer kütyüt mer használni az órán, felküldöm az igazgatóhoz! Kis Pósa, gyere ag irodámba, lemosom azt a borzalmas fekete körömlakkot! - Na, igen. Csak a szokásos.

P levált tőlünk, és elment Mádayval az irodájába, hogy lemoshassák a lakkot.

Miután bementünk a terembe, sztorizgattunk, hogy mit fogunk csinálni hétvégén (én sorozatmaratont terveztem), majd megjött Paula, lemosott körmökkel. Sajnálkozva nézegette a kezét, de aztán egyből középpontba került. Naná, hogy mindenki tudni akarta, hogy néz ki Máday irodája.