𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Szeptember 12., csütörtök

Reggel kicsit hiszis hangulatomban voltam. Vajon miért?

Nem volt kimosva az egyik kedvenc felsőm, így egy fekete haspólót voltam kénytelen felvenni fekete szakadt farmerrel és fehér sportcipővel. Mellé meg egy kötött, hosszú, de vékony kardigánt kaptam fel.

Apa eldobott engem és P-t a suliba, szokásosan odamentünk a fiúkhoz, blabla.

Lazán beszélgettünk, majd Pete vetette fel az ötletet:

- Figy, menjünk már el holnap a Mekibe. Tök poén lenne.

Mindenki lelkesen bólogatott, köztük én is.

Hirtelen Csenge termett melletünk. Gyönyörű volt, mint mindig. Rózsaszín oldalpántos felsőt viselt farmersorttal, bézs szandállal, nyakláncokkal és egy pilóta fazonú napszemüveggel. Kezében Starbuckos kávét (?) tartott.

- Hová megyünk? - kérdezte.

- Téged senki nem hívott - mondta gyorsan Bence.

- Naaa - néztem rá. - Csenge is velünk jöhet - mondtam, mire Bence egy "na jó" bólintással megadta magát.

Elmondtam Csengének a pontos időpontot és helyet, aztán a lány szó nélkül bevágtatott az aulába. Szívesen.

Még beszélgettünk egy kicsit, utána bementünk az épületbe.

Felmutattuk a belépőkártyánkat, és a kémiaterem felé vettük az irányt. Szokásos óra volt, nem történt semmi különös. De azért elgondolkodtam: mit rághat Gondos? Cukrot, esetleg atomot? Sose derül ki...

Matek után csipogott a telefonom. Elővettem. Megint az a bizonyos nem-beszélünk-róla személy írt nekem.

- Ki zaklat, R? - kérdezte Paula. - Lecsapjam? - poénkodott.

- Nem kell - mosolyogtam halványan rá, de ebben a pillanatban csörögni kezdett a telefonom.

Mérlegeltem a helyzetet, és - fogalmam sincs miért - felvettem a telefont.

- Szia - hallatszott az a bizonyos hang.

- Szia - préseltem ki a köszönést a fogaim között. Meg sem próbáltam barátságos lenni. - Mit akarsz? - kérdeztem. Más azt mondaná, bunkó hangsúllyal, de én csak "épp felhívott egy seggfej" hangsúlynak nevezném.

- Kiváncsi voltam, felveszed-e - válaszolta Lana.

- KI ZAKLAT MÁR, R? - üvöltötte P. - ADD IDE AZT A ROHADT TELEFONT, ÚGY LECSAPOM, HOGY AZ A BAROM JÖVŐHÉTEN TÉR CSAK MAGÁHOZ! - Nos, ez már valószínűleg nem vicc volt...

- Semmi baj, P - mondtam, és magam előtt láttam, ahogy Lana gúnyosan elvigyorodik.

- Ó, értem. Nem meséltél a legeslegjobb barátnődről senkinek.

Francba. Annyi szerencsém volt, hogy senki nem figyelt rám. Kivéve P-t, aki nemes egyszerűséggel kiköpte a kólát, amit ivott éppen.

- MI A SZAR? - visította. - R, KI EZ AZ IDIÓTA A TELEFONTBAN???

- Nos, ő... - kezdtem a szám szélét rágva. - Lana. Egy régi... barátnőm.

Ebben a pillanatban becsengettek. Kinyomtam a telefont.

A könnyeimet nyeltem. Az a szemét.

Végül nem bírtam tovább. Kicsörtettem a teremből, nem törődve a belépő Gazdag tanárnővel.

A folyosó teljesen üres volt. Beszaladtam a mosdóba, és sírni kezdtem. Keservesen.

Nem tudom, meddig állhattam ott, de arra eszméltem, hogy kopogtatnak.