𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Szeptember 3., kedd

 Reggel, amikor felébredtem, a szél hangosan fújt, csak úgy rázta a fák lassan hulló leveleit. Mivel ugye hűvösebb volt, felvettem egy bordó, bő pulcsit a tegnap kiválasztott szettem mellé (fekete nadrág, szürke, laza póló), meg úgy általában elkészültem, és indultam is a Szent Johannába.

 Apa elvitt engem és Paulát (aki ma is ott állt a házunk előtt) a suliba.

 Mikor odaértünk, gyorsan kipattantunk a kocsiból, és a suli előtt álló fiúkhoz mentünk.

 Ott elbeszélgettünk (tulajdonképpen csak röhögtünk a hülyeségeiken) velük, majd bementünk az iskolába.

A portás a titkárságra küldött minket, hogy ott vegyük át a belépőkártyánkat. (Behúzott nyakkal mentünk el Máday mellett, aki szerencsére nem kifogásolta a kinézetünket. Bár látszott, hogy nem tetszik neki a fiús stílusunk.) A titkárságon megkérdezték a nevem, majd odaadták a kártyát, és a szekrényemhez tartozó lakatot és számkódot.

Izgatottan futottunk, hogy megnézhessük a suliboxunk. A termünktől kicsit távolabb voltak. Kinyitottuk, és elállt a szavunk. Az általános iskolában csak egy nyomi 50×50 centiméteres szekrényem volt, ami egyáltalán nem volt mély, és semmi se fért bele. De ez a sulibox fantasztikus volt! Egy 170×40 centis szekrény, ami fél méter mély volt, és az egész sáv a sajátunk volt! Beledobáltuk azokat a cuccokat, amikkel ki akartuk díszíteni a boxunkat, majd besiettünk a termünkbe.

Pont akkor csengettek be, amikor beértünk, és utánunk semsokkal később bejöttek a fiúk is.

Gyorsan levágtam magam a helyemre, majd hátranéztem, várva, hogy bejöjjön a tanár. De... Amikor magam mögé pillantottam, elvesztem egy gyönyörű, borostyánsárga szempárban.

Nem tudom, hogy mégis meddig bámulhattuk egymást Pete-tel, de ajtócsapódásra eszméltem, amire öszerezzentem, majd sietve visszafordultam. Pont elkaptam Paula tekintetét, ahogy azzal a bizonyos "tudtam én!" nézessel vizslatott. A tábla felé fordultam, és igyekeztem figyelni. Egy magas, csontos férfi haladt el mellettem. Haja őszes volt, nagyon sötét bordó zakót és nadrágot hordott. Azon gondolkodtam, hogy vajon mikor született, de még a Barokk kor is túl későnek tűnt. Majd feladtam a találgatást, és úgy döntöttem, hogy inkább figyelek a tanárra.

- A nevem Kardos Kálmán, én fogom nektek tanítani a magyar irodalmat és a magyar nyelvet. Tisztázzunk néhány szabályt: az én órámon nincs beszélgetés, nevetgélés, evés, ivás, vagy rendetlenkedés. Ha valaki mégis megpróbálja az egyiket, azt kicsapom az órámról, és beírom az egyest! Most pedig vegyük át az idei tantervet...

Szuper. Első nap egyből egy diktatúrával kezdünk. Soha nem volt erősségem az irodalom, emellett még utálom is (amit anya eléggé sajnál, de nem tehetek róla!), erre kapunk egy üldözési mániában szenvedő őskövületet. Fantasztikus.

4 teljes oldalt jegyzeteltem, és ez a többi órán sem volt másképp. Ma 7 óránk volt, irodalom, francia, francia kultúra, kémia, töri, matek, és biológia.

Utolsó óra után hullafáradtan mentem ki az osztályterem ajtaján, majd elmentem a szekrényemhez, és megvártam Paulát. A szüleinkkel lebeszéltük, hogy maradunk suli után egy kicsit (khmm, sokat), hogy kidíszítsük a szekrényünket.

Megérkezett Paula, majd nekiláttunk a suliboxainknak. Először P szekrényének álltunk neki. Beleragasztottunk kb. kismillió Cole Sprouse-os plakátot. Ezen kívül még kerültek bele gördeszkás, Riverdale-es (valami sorozat a Netflixen, Paula szerint muszáj megnéznem... majd nekiállok... valamikor) fotók, képek velem, Pete-tel és néhány fiú barátjával. Észrevettem azonban, hogy rajtam kívül egy lányról se került be fotó. Beleraktunk pár hűtőmágnest és matricát, és tulajdonképpen készen is voltunk. 

Jöhetett az én szekrényem. Beleraktuk a kedvenc színészeimet/színésznőimet ábrázoló posztereket, rengeteg filmes és sorozatos plakátot, matricákat, amiket a szekrényem mélyéről halásztam elő, hűtőmágneseket, a képeket Paulával, meg a gólyatáborban készült fotókat. Végül pedig találtam (ki tudja, honnan van) egy tükör hatású matricát, amit szemmagasságban ragasztottam a kimaradt helyre. Ez elég plázacicásnak tűnhet, de szerintem nem árt. Főleg, ha összetollazod a fejed órán, és senki nem hajlandó szólni miatta (megtörtént események alapján).

Paula hiperjófej volt, nem hozta szóba a Pete-es dolgot, aminek nagyon örültem.

Miután végeztünk, szinte egy milliméter hely sem maradt egyikünk szekrényében sem. És közben persze elképesztően sokat szórakoztunk és nevettünk (huppsz, néha még a portás is ránk szólt).

Egy idő után azonban már indulnunk kellett. Becsuktam a szekrényemet, és azt hittem, frászt kapok. Csenge állt a mellettem álló szekrénynek támaszkodva.

- Olyan hangosan és idiótán vihogtatok, hogy még csak lopakodnom se kellett. - magyarázta meg a fel nem tett kérdésemet. Komolyan, ez a csaj gondolatolvasó???

- Tessék - nyomott a kezembe egy szórólapot. - Szombaton lesz a kosárlabdameccsem, és ti ketten eljöttök szurkolni. Ha nem, akkor magatokra vessetek! - mondta, majd hátradobta a válla felett a haját, kivágta az aula ajtaját, és elment.

Ránéztem a szórólapra. Kettőt is kaptunk, így a másikat odaadtam P-nek. A hirdetésen rajta volt a pontos dátum, helyszín, stb.

- Te mész? - kérdezte Paula.

- Persze. Egy kis külön idő, amit együtt töltünk, nem árthat - válaszoltam. - Meg amúgy is, szerinted kérdés volt, hogy megyünk-e? - tettem hozzá, mire felnevettünk.

Együtt sétáltunk haza, P elköszönt a kapuban, utána továbbállt.

Otthon megkérdeztem anyáékat, hogy mehetek-e szombaton Csenge versenyére. Természetesen - és szerencsére - igent mondtak, majd felmentem a szobámba készülni a holnapi napra. Már amennyit készülni kellett.

Bekapcsoltam a laptopom, és legnagyobb meglepetésemre Pete küldött egy üzenetet Messengeren fél órája.

Pete üzenete: Figy. Jössz szombaton a kosárlabda meccsre? Gondolom, Csenge már eldicsekedte neked is, hogy versenyzik. :P
Réka üzenete: Aha, megyek. Miért?
Pete üzenete: Jah, ok. Akkor szurkolj majd a kék csapatnak.
Réka üzenete: Mi? Miért? Nem a pirosnak kéne???
Pete üzenete: A pirosban játszik Csenge. De mi a kékeknek szurkolunk, mert abban játszik Bence nővére.
Réka üzenete: De... Csenge megkért...vagyis utasított...hogy szurkoljunk neki! Most mit csináljak?
Pete üzenete: Te döntesz. Én nem utasítalak semmire.

Szerintem ez az üzi aranyos volt tőle. Mindegy, még sajnos nem volt vége.

Pete üzenete: De ha mégis úgy döntesz, hogy a Dude Perfectnek, és nem a Street Fighters-nek szurkolsz, akkor szólj. Ok?
Réka üzenete: Na várj. Ki kicsoda??
Pete üzenete: A Perfect Dude Bence nővérének a csapata. A kékek. :D
Réka üzenete: Ja, ok xd. Majd még átgondolom.
Pete üzenete: Ok. Na de nekem lépnem kell. Csá
Réka üzenete: See you tomorrow!
Pete üzenete: Mivan??? Ne szívass már, R, én ehhez túl hülye vok.
Réka üzenete: :DDD

R-nek hívott. Megyek szivárványt hányni.

Mindegy, megemlítettem anyáéknak, hogy gondban vagyok a szombattal. Anya szerint Csengének kellene szurkolnom, apa szerint meg Pete-éknek. Ezen kicsit összevesztek, így én szépen felvonultam a szobámba.

Majd holnap beszélek Paulával.

Ennek a fantasztikus dilemmának hála gondterhelten aludtam el.