Summer Storm [BEFEJEZETT]

6 fejezet

A terepjáró csomagtartójának sötétjében zötykölődve úgy érezte, belső szervei minden egyes rázkódásnál összeütődtek.

Shan Yuan a mellkasára hajtotta a fejét, apró kezével átölelte.

Magához szorította a rémült gyermeket.

- Anya, olyan félelmetes itt. - suttogta Shan Yuan.

- Ne félj, életem.

- Fázom.

Xiao Zhan végig tapogatta a csomagtartó hűvös felületét. Ujjaival kitapintott egy durva anyagú pokrócot, megrántotta és bebugyolálta magukat.

- Mit fogunk csinálni?

- Amikor megállnak pihenni, mi kiszállunk.

- Utána hova megyünk?

Xiao Zhan habozott.

- Majd meglátjuk.

A felismerés, hogy maguk mögött hagyták az aranykalitkát, amibe Wen Xieren bezárta őket, határtalan örömmel töltötte el. Megpróbált egyenletesen lélegezni az öröm könnyein keresztül, amik végig folytak az arcán, miközben valami furcsa érzés összeszorította a mellkasát.

- Kiszabadultunk, fiam. Kiszabadultunk! — sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Sikerült megszöknünk!

- Akkor szabadok vagyunk anya?

Összekuporodott, egészen a mellkasáig felhúzta a térdét és magához ölelte a gyermeket.

Lelkét szétfeszítette az öröm, és hat év után először széles, bizakodó mosollyal nézett szembe a világgal.

- Szabadok, édesem. Szabadok vagyunk.

Hat, gyötrelmekkel és keserűséggel teli év után, kiszabadult Wen Xieren fogságából, és átjutott az áthatolhatatlannak tűnő börtön falain. A való világnak – amit eddig ismert – a gyűlölettel és kegyetlenséggel átitatott mindennapjainak vége volt.

Minden egyes korbácsolásra, erőszakra és a büntető szobában töltött percre; minden ütésre, Wen Xieren visszataszító tekintetére, amikor a testére nézett... mindenre intenzíven emlékezett.

A testét még mindig horzsolások és véraláfutások borították.

Torka összeszorult, a fájdalom könnyei patakzottak a szeméből; zokogott, amikor lelki szemei előtt leperegtek az elmúlt évek kínkeserves emlékei: a sikolyok, a kiabálások, a pofonok, a rúgások és a felszakadó hús hangjai.

Az első hónapokban minden éjszaka – miután Wen Xieren kiszolgálta magát és elvette a testétől amit akart –, az öntudatlanságba merülve arról álmodozott, hogy visszatér az otthonába.

Mindig elképzelte, milyen is lenne visszatérni oda.

A nevelő anyja mosolyogva üdvözölné, amikor megjelenne az ajtóban. A testvérei – akiket vele együtt neveltek – őszinte izgatottsággal várnák a kapuban, hogy végre teljes legyen a csapat egy igazán jó és izgalmas focimeccshez.

A negyedik Wen Xierennel töltött hónap után azonban teherbe esett. Akkor feladta a reményt, hogy valaha meg fog tudni szökni. A terhesség hónapja alatt elkezdődött a hanyatlás, a beletörődés és az elfogadás, hogy sosem fog megszabadulni a béklyóitól, melynek kulcsai Wen Xieren zsebében lapultak.

De a gyűlölet sosem múlt el.

Gyűlölte Wen Xierent.

Gyűlölte, hogy elvette az életét, amit élt.

Mégis volt egy jó dolog, amit Wen Xierentől kapott.

A fia.

Shan Yuan születése után, – miután először karjába vette a legtündéribb, legártatlanabb gyermeket – minden megváltozott.

A fia erőt és reményt adott neki, hogy küzdjön, tűrjön, felálljon a földről és menjen tovább előre. Érte hajlandó volt kockáztatni a saját életét. Ő jelentette a számára az egyetlen mentőövet.

Lehet, hogy éveken keresztül Wen Xieren arra használta a testét, hogy levezesse a dühét és a feszültségét... Hiába próbált meg utána kedveskedni; szép szavakat suttogott a fülébe és könnyes szemmel esedezett a bocsánatáért... Mindennek ellenére egyetlen porcikájával sem kívánta a férfit.

Hiába reménykedett abba, hogy egy nap majd megszereti, Xiao Zhan tudta, hogy az soha nem fog megtörténni.

Életének következő fordulópontja akkor jött el, amikor találkozott vele.

Wang Yibo arca villant fel előtte.

Olyan élesen, mintha fényképen nézné.

Soha addig a pillanatig, nem kívánt meg férfit ennyire.

Nyers erő és szexualitás áradt egész lényéből, aminek nem lett volna szabad így rabul ejtenie Xiao Zhant. Járása egyszerre volt vad és elegáns, mint egy ragadozóé. Tekintete sötét és érzéki; szenvedéllyel és rejtéllyel teli, ami határozottságról és magabiztosságról árulkodott.

Az illata pedig... lángra lobbantotta a testét és vágyat ébresztett benne.

Vágyott az érintése után.

Egy túlfűtött, erotikus ábrándkép villant a fejében; látta magukat, ahogy izzadtságtól nedves meztelen bőrük egymáshoz simul; hallotta a férfi hangját, ahogy buja szavakat suttog a fülébe; puha ajkával kényezteti, harapdálja a bőrét; ujjainak érintése alatt bőre felforrósodik...

Az ajkába harapott, majd oldalra pillantott.

Shan Yuan lehunyt szemmel szuszogott mellette.

Ujjaival kifésült néhány rakoncátlan tincset a fia arcából. Arcvonásai ellágyultak, majd kimerülten dőlt neki a hűvös falnak, ami elválasztotta őket az utastérben utazó Wang családtól.

Kinézett a sötétített üvegen, de nem látott mást, csak elmosódott árnyékokat.

Érezte Shan Yuan kezének melegét, amikor a tenyerébe simult.

Egész testét égető fájdalom öntötte el, karját és lábát nehéznek érezte, mintha mázsás súlyokat akasztottak volna rá.

Vacogni kezdett...annyira fázott... úgy nyöszörgött, mint egy kisgyerek, de nem tudta megállni, hogy ne tegye.

Egyszerűen hagyta, hogy végkimerültség elhatalmasodjon felette, ő pedig készségesen zuhant bele az öntudatlanságba.