Summer Storm [BEFEJEZETT]

82 fejezet

2 hónappal később...

A rémület érzése megváltozik, ha a dolgok már nem csak rólad szólnak. Akkor pedig a legkevésbé rólad szól, amikor harminchét hetes terhesen, nedvességet érzel a lábad között.

Xiao Zhan ijedten ült fel az ágyban – amitől azonnal a derekába nyilallt az iszonyú fájdalom –, azonnal felemelte a takarót és arrébb csúszott a matracon. Yibo, élete nagy szerelme, mélyen aludt a párnák között. A sötétítő függöny résein beszűrődő holdfényben nyugodt arcvonásai sokkal egy gyermeket, mint felnőtt férfit tükröztek.

- Yibo? – szólalt meg vékony hangon. – Yibo! – Yibo hirtelen riadt fel, hunyorogva fürkészte a sötét szobát, majd amikor megpillantotta ijedt tekintetét, felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló villanyt. Amikor a fény megvilágította a hálószobát, mindketten nagyot pislogtak. – Yibo, elfolyt a magzatvíz.

Párja hirtelen felült, kétségbe esve meredt a nagy hasára.

- Ez komoly? – Xiao Zhan nyelt egyet és bólintott. – Akkor mit csináljunk?

- Öhm... szólj Su Yinnak!

- A nénémnek? – Yibo torkában dobogó szívvel, pánikolva lelökte magáról a finom selyemtakarót és kipattant az ágyból, miközben teli torokból kiabált. – Nővérem! Néném!

- Yibo, lassan. Nyugodj meg, Yibo! – kiáltott utána Xiao Zhan, de Yibo már a szomszédos szoba ajtaján dörömbölt.

A borzalmas, hangos és ütemes zörgetés olyan erős volt, hogy a szoba masszív tölgyfa ajtaja is beleremegett, és úgy hangzott, mintha a hadsereg egy egész hadosztálya próbálna betörni a sógornője hálószobájába.

Bam-bam-bam-bam!

- Su Yin! Néném, kelj fel! Kelj fel! Néném! – üvöltötte, miközben ökölbe szorította a kezét, és durván ütötte a faajtót, egészen addig, amíg a szerkezet nyikorogva kinyílt.

- Mi történt? – kérdezte Su Yin bágyadt izgatottsággal.

- Úton van! A lányom úton van!

Egy pillanattal később Su Yin sietett be a szobába.

- Xiao Zhan?

- Su Yin, elfolyt a magzatvíz.

- Jól van. – Su Yin hosszan meredt rá, szavai higgadtak és határozottak voltak. – Nyugalom. – pillantott Yibo felé. – Yibo, készüljetek, gyerünk. – utasította a társát, majd visszarohant a saját szobájába.

Az összehúzódások egyre sűrűbb időközökkel követték egymást, a gerincéből a hasába kisugárzó, hullámzó fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett.

- Gyere, gyere egyetlenem. – nyújtotta a karját Yibo. Xiao Zhan erőt gyűjtött, hogy a térdeire nehezedve átmásszon az ágyon. Aztán elakadt a lélegzete, és megtorpant. Kétségbeesetten kapott Yibo karja után. Hosszú fájás volt. Mire újra fel tudott egyenesedni – és kiszuszogni magát – már jött is a következő. Imádott társa hatalmas tenyere a derekára simult, megtartotta, a következő heves fájás közben. Mikor elcsitult, felnyögött és a párja karjai közé simult. – Csak óvatosan.

Yibo hűvös ujjai – amik gyengéden fonódtak össze az ő ujjaival – csillapítóan hatottak felhevült, fájdalomban úszó testére.

Csendesen és lassan lépkedett a puha szőnyegen a társa mellett, keresztül a nappalin, egyenesen a lépcsőig. A folyosó komorságát és némaságát, a szomszédos lakosztályból kiszűrődő megmosolyogtató beszélgetésfoszlányok törték meg.