Summer Storm [BEFEJEZETT]

9 fejezet

Beijing

A város forgatagától távol, északra, a Wen rezidencia lakói lassan kezdtek magukhoz térni, a késő estig elhúzódó jótékonysági partiból.

A személyzet tagjai a szokásos időben álltak munkába, és mindenki a saját dolgával törődött; a konyhában zavartalanul folytak a munkálatok. A szakácsnő a reggeli hozzávalóit készítette elő; egy lábasban már rizskása fortyogott, hogy mire a család felébred, megterített asztal várja őket; a kertész és segítője az esti dekorációkat szedték le, majd nekiláttak a lehullott falevelek összeseprésének és bezsákolásának. Az emeleten egy szobalány porszívott.

Wen Yifei még álmosan, kócos hajkoronával, szemei alatt sötét karikákkal; pizsamában és a vállára terített kardigánban lépett az étkezőbe és ült le az asztalhoz.

Az asztalon palacsinta, feldarabolt gyümölcs illetve néhány édes péksütemény is helyet kapott.

Töltött magának egy jó erős kávét és hallgatta a csöndet.

Mennyire megnyugtató volt.

A kristálypoharak csilingelő hangja; a nők kacarászása és a férfiak erőteljes bariton hangja, amik a falakról visszhangzottak, teljesen kikészítették az idegeit. Némely üres fecsegésről nem is beszélve, amit egy-egy értetlen múzeumba való öregasszonnyal kellett lezongoráznia.

Főleg, miután nagybátyja - lélekben – teljesen magára hagyta.

Shan Yuan kiszökése a szobából, és Xiao Zhan hirtelen távozása után, Wen Xieren már képtelen volt az vacsorára és a vendégeire koncentrálni.

Az idegei pattanásig feszültek, a keze remegett, kezdett kiszámíthatatlanná válni. A szemében beteges vágy villant.

A férfi gyűlölte, ha Xiao Zhan nincs a közelében. Ha rajta múlott volna a saját testéhez láncolta volna férfit..., de tudta, ha azt megtenné, sosem tudna szembe nézni Xiao Zhan gyűlölettől izzó, vádló és megvető pillantásával.

Abba pedig belerokkanna... vagy a teljes őrület határára sodródna.

Wen Xieren öltönyben jelent meg a lépcső tetején, ami kissé túlzás volt egy egyszerű és másnapos reggelihez. Leült a mellette lévő székre, az ölébe hajtott egy hófehér damaszt szalvétát, majd a vele szemben álló két üres székre pillantott.

- Még nem jöttek le?

Yifei megrázta a fejét.

Wen Xieren felugrott a helyéről, és dühösen járkálni kezdett.

Úgy nézett ki, mint egy robbanni készülő bomba, csupán a szikra hiányzott.

- Nem értem miért csinálja ezt. – fakadt ki idegesen. – Mindent megadtam neki... olyan sokat kérek cserébe? Egy kis szeretetet...

Első pillanatra úgy tűnt ki, mint egy reményvesztett hős szerelmes, aki a világ végére is elmenne, csak azért, hogy meghódítsa magának szíve választottját. Wen Xieren őrülten szerelmes tudott lenni, de nem volt az a fehér lovon érkező hős, akinek képzelte magát.

Sem az első felesége; Xiao Zhan esetében főleg nem.

Sokkal inkább olyan volt, mint egy két lábon járó sötét fertő; beszennyezett, tönkretett és megtört mindent, amihez csak hozzáért.

Ő volt a mesék gonosza; az ármányos sötét lovag, aki csellel szerezte meg azt, amit akart.

A lépcsőhöz ment, aztán kettesével véve a fokokat, felszaladt az emeletre, és egyesen Shan Yuan szobájának csukott ajtajához lépett. Először óvatosan, már-már gyengéden kopogtatott be a gyerekszoba ajtaján.

- Xiao Zhan! Shan Yuan!

Senki nem válaszolt, senki nem nyitotta ki az ajtót.

Wen Xieren a kilincsért nyúlt és rángatni kezdte. Amikor kezdett eluralkodni rajta a türelmetlenség, agresszívan dörömbölni kezdett a tömör faajtón.

- Xiao Zhan! Nyisd ki az ajtót! Ne dühíts fel!

Vett egy mély levegőt, és kifújta, hogy lenyugodjon. Ujjhegyével hangtalanul kopogtatta meg a hófehér ajtót.

- Shan Yuan. Fiam, gyere, nyisd ki az ajtót. A reggeli az asztalon. Mindenki csak rátok vár. Gyerünk! Nagyon hiányoztok nekem! - enyhült suttogássá halkult a könyörgése, miközben továbbra is az ajtó felületét simogatta. - Kedvesem!

Várakozással teli, feszült csend következett.

Aztán Wen Xieren végleg elvesztette a türelmét, amikor könyörgő szavai ismét üres fülekre találtak, vállával az ajtólapnak feszült, és... A harmadik lendületre a meghasadó fa hangja elnyomta a dühödt kiáltását.

Berontott a szobába.

A fürdőszoba üres volt.

Az ágy bevetve, nem aludt benne senki. Plüssök és kisautók hevertek szanaszét a földön. Az egész olyannak tűnt, mintha egy lakberendezési magazint csodálna az ember; érintetlen ágy, vadonatúj játékok - amikkel mintha soha nem játszott senki -, könyvekkel telerakott könyvespolcok.

Mintha nem is élne itt egy öt éves kisfiú.

Mintha soha nem játszott volna...

Tekintete megakadt a kezdő modellvasút készleten, amit Shan Yuannak vett az ötödik születésnapjára. A doboz a sarokba dobva hevert, a többi, tőle kapott játékkal együtt.

Mindegyik érintetlen volt.

- Xiao Zhan! Shan Yuan!

Megtorpant.

Az ablak... tárva nyitva állt.

Veszett vadként, őrült tempóban rontott ki a szobából, miközben a biztonsági főnök nevét ordította teli torokból.

Yifei felpattant az asztaltól és nagybátyja elé sietett.

- Wen Xieren! Mi történt?

- Zhihao!

Az említett berontott.

Lang Zhihao izmos és nagyon magas férfi volt. Keskeny, sötét tekintete; a szeme sarkában megbújó ráncok, sok értelméről és tapasztalatról árulkodtak. Fekete öltönye minden mozdulattól megfeszült a hátán és a karján.

Komor megjelenése a legbátrabb embereket is meghátrálásra kényszerítette.

- Tessék, uram?

- Hol van Xiao Zhan?

- Nem tudom. - rázta meg a fejét a férfi. - Nincs bent?

Wen Xieren szemei vérben forogtak. Előrántotta a fegyverét - amint mindig az övébe dugva, magánál hordott - majd a férfi mellkasára szegezte.

- Gondolod, hogy akkor kérdezném? - üvöltötte.

Yifei megragadta a karját, hogy lenyugtassa, de Wen Xieren tajtékzott a dühtől, ahogy ott állt a nappali közepén, a teste remegett a haragtól.

- Miért kérdezném, ha bent lenne a házban. Nincs! Elszökött!

Lang Zhihao döbbenten nézett először Yifeire, majd a majdnem nekiugró Wen Xierenre. Látott már durva dolgokat az életében, de Wen Xieren - egy vulkánkitörést is szégyenbe hozó - heves kitörése, még egy olyan sokat tapasztalt embert, mint amilyen ő is volt, megrémített.

- Az lehetetlen, uram! Senki nem járt kint, mióta tegnap este távoztak a vendégek.

Wen Xieren dühében hatalmasat kiáltott. A hangvisszaverődött a ház falairól és fülsüketítő üvöltéssé erősödött.