Summer Storm [BEFEJEZETT]

59 fejezet

Miután becsukódott az ajtó az orvos mögött – aki a sürgősségin felvette és megvizsgálta –, Xiao Zhan tekintete az ajtóban álldogáló, aprócska nőre vándorolt. Wang Hualing pillantása őszinte aggodalomról árulkodott, ezzel szemben arcvonásai nyugodtak és rezzenéstelenek maradtak.

A testét egy pillanatra elöntötte a jeges rettegés, ami mindig az asszony közelében fogta el. Hűvös borzongás futott végig a gerincén, de még ez sem tántorította el attól, hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyen ennek az ügynek a végére.

A beálló kínos csendet, amely az orvos távozása után következett, csak a folyosóról érkező zajok és hangok törték meg: az orvos néhány bíztató szava; a személyzet puha talpú cipős léptei, miközben betegekhez siettek; majd határozott, mély és indulatos hangok, amik felerősödve visszhangzottak a keskeny folyosón, és élesen bekúsztak az ajtó alatti résen.

Yibo!

Xiao Zhan szíve őrült tempóban kezdett kalapálni a mellkasában.

Olyan hosszú idő után – egy örökkévalóságnak tűnő idő után – Yibo újra a közelében volt. Sötét, fűszeres illata – a kötődésének illata – a legcsodálatosabb, amit valaha érzett, megtöltötték az érzékeit. Teste újult életre kelt, és minden izomrostjával sóvárgott azért, hogy imádott társa karjába vethesse magát. Szeretné végre érezni meleg bőrét, ujjainak gyengéd érintését, puha ajkának csókjait.

Hatalmas akaraterőre volt szüksége, hogy gondolatait újra abba az irányba terelje, ami miatt kérte, hogy először Yibo édesanyjával találkozhasson. Minden erejére és újra összeszedett büszkeségére szüksége volt, hogy ne hátráljon ki ebből a beszélgetésből. Minden bátorságát összeszedve felszegte az állát, kihúzta magát és nyugalmat erőltetett feszült vonásaira.

- Nagyon nehezen szedtem össze a bátorságomat ahhoz, hogy mindent elmondjak Önnek. Hiszen sosem mutatott felém sem jóindulatot, kedvességet, de még egy fikarcnyi együttérzést sem. – a mellkasa olyan erősen szorult össze, hogy azon csodálkozott, kap még levegőt. – Én... terhes vagyok Yibo kisbabájával... a közös gyermekünket várom.

Wang Hualing meglepetten pislogott. A megvetéstől mindig sötét tekintetben hirtelen valami más, egy aprócska meleg fény csillant fel.

- Ez igaz?

Xiao Zhan némán bólintott.

- Tudom, milyen véleménnyel van rólam, ahogy azt is tudom, hogy ez soha nem fog megváltozni.

Wang Hualing nyelt egyet.

- Xiao Zhan...

- Nem! – Madam Wang megdermedt, és ránézett. - Eddig mindig némán tűrtem a sértéseit és a gyalázkodásait. Most maga fog végighallgatni engem. – egy pillanatig habozott, majd folytatta. – Az életem milliónyi darabra tört, amikor az apám... vagyis a férfi, aki felnevelt... egy vaskos köteg pénzért cserébe egyszerűen eladott engem egy őrült megszállottnak, aki nem tett velem mást, mint éjszakáról éjszakára megerőszakolt, megkorbácsolt és megvert. Ha ez nem elégítette ki a vágyait és a mocskos fantáziáját, akkor bezárt és napokon keresztül éheztetett, azért, hogy megtörjön. Akkor sem volt kíméletesebb, amikor állapotos voltam.

Madam Wang csak állt ott, és őt nézte. Az arca elfehéredett, szemében könny csillogott.

- Az első évben sokszor úgy éreztem teljesen elvesztettem önmagamat. A tudatomnál voltam, éltem és lélegeztem, de mégsem voltam önmagam. A küzdeni vágyás elszállt belőlem, pedig az határozta meg a mindennapjaimat. Már nem akartam élni többé. – rázta meg a fejét. – Bármennyire is gyomorforgatóan hangzik, de Wen Xieren adta meg nekem az egyetlen dolgot, ami új értelmet adott az életemnek, amit korábban el akartam dobni magamtól. A fiamat. Egyedül Shan Yuan miatt éltem túl. Ő miatta keltem fel minden reggel. Ő, csakis őérte éltem. – Karját az ölébe engedte, tenyere még lapos hasára simult, miközben a múlt lassan bekúszott a tudatába, és a jelen eseményeit a sötét emlékek egy régi rémálommá váltották fel. – Van valami, amit nem tud rólam, Madam Wang. Valami, amit sem én, sem pedig Yibo nem osztott meg Önnel. – szipogta. - Nekem... Shan Yun után... született még egy kisbabám. Hat hónapos terhesen vetéltem el..., a kislányom... halva született.