Summer Storm [BEFEJEZETT]

49 fejezet

Bosszúra szomjazott.

Igazságot akart szolgáltatni.

Yibo számára mindennél fontosabb volt, hogy megbosszulja az imádott társát ért sérelmeket, a szenvedéseit és veszteségeit. Azon a napon, amikor Xiao Zhan felfedte előtte múltjának legsötétebb titkát – s amivel addigi, szomorú életének utolsó sötét fejezete is napvilágot látott – egy világ omlott össze benne is. Az a rengeteg veszteség, amit Xiao Zhannak át kellett élnie – a szabadságának elvesztése, a bátyja meggyilkolása és a lánya tragikus halála – leírhatatlan mélységbe taszította a férfit.

Nehezen tűrtőztette magát, hogy ne rontson ki a házból, keresse meg Wen Xierent és olyan kínzásnak tegye ki, amit ő is használt Xiao Zhannal szemben.

Bensőjében sötét harag lobbant, csontjai mintha forró vasrudak lettek volna a bőre alatt. Minden izma, testének utolsó sejtje is bosszúért kiáltott; olyan düh kerítette a hatalmába, amely egy nukleáris robbanás határát súrolta.

De nem tehetett semmit.

Az ígérete – amit Xiao Zhannak tett azon a napon – megkötötte a kezét. A béklyóiból, pedig nem tudott szabadulni.

Helyette próbálta kordában tartani énjének ezt a lobbanékony részét, de nem mindig sikerült neki. S akkor üvöltött, kiabált, tőrt-zúzott, de Xiao Zhan nem engedte. Ölelte, megnyugtató szavakat suttogott a fülébe és kérlelte... Oh, istenem... hányszor könyörgött neki azért, hogy ne tegyen semmit; ne lépjen fel Wen Xieren ellen, mert ha megteszi, azzal csak az ő kezére fog játszani. S ha kegyetlen játékának részese lesz, akkor Wen Xieren kezében kerül az irányítás.

Azt pedig senki nem fogja túlélni.

Gyűlölte, hogy Xiao Zhan olyan jól ismeri Wen Xieren gondolkodását, mint az övét. Az elmúlt hat évben, míg macska-egér játékot játszott a férfival a túlélésért, kiismerte a férfi minden egy gyengepontját és az észjárását.

Xiao Zhan felbukkanása az életében, teljesen átformálta az egész személyiségét. Részben előhozta a vadállatias ösztönét, amikor a szeretett férfit kellett védelmeznie; részben pedig előcsalogatott egy olyan törődő, apai oldalt is, amiben azelőtt soha nem tudta elképzelni magát. Ez a fajta változás pedig olyan érzelmi terhet rakott rá, hogy valósággal érezte a súlyát, és azt, hogy akadályozza a mozdulatait.

A telefoncsörgést először alig hallotta meg. Csak akkor figyelt fel rá, amikor a mellette hangtalanul szuszogó Xiao Zhan nyűgösen a másik oldalára fordult. A csörgés abbamaradt, aztán megint visítani kezdett. Imádott társa tapogatózva nyúlt át mellkasa felett, hogy lecsapja. De mielőtt megtehette volna, belecsókolt a tenyerébe, és a homlokát ráncolva, somolyogva odanyújt a készülékért, és a kezébe vette. Felvette, majd a füléhez emelte.

- Tessék? – csattant fel kicsit morcos hangon.

- Jó sokáig tartott, hogy felvedd. – morogta nagybátyja.

- Épp mással voltam elfoglalva. – húzta végig az ujjbegyét Xiao Zhan állán, a nyakán, majd a legnagyobb óvatossággal puha ajkának vonalán. – Épp itt fekszik mellettem a társam, és lássuk be, inkább őt kényeztetem, mint hogy rossz híreket halljak tőled.

- Kímélj meg a részletektől. – fortyant fel a férfi. – Viszont, ha már szóba hoztad Xiao Zhant, beszélnünk kell róla.

Yibo hirtelen felült az ágyban.

- Miről van szó?

- Gyere be a rendőrkapitányságra. Nem telefontéma. – azzal meg is szakadt a vonal.