Summer Storm [BEFEJEZETT]

76 fejezet

Ahogy kilépett Xiao Zhan szobájából az üres folyosóra, az ajtajával szemközti hatalmas plakátra nézett, amelyen egy édesanya a legnagyobb odaadással tartotta a karjában az újszülött gyermekét. S szinte azonnal elfogta az erős késztetés arra, hogy visszaforduljon és egy pillanatra se mozduljon el imádott társa mellől.

Szerette volna a karjába zárni, ölelni, csókolni, támaszt nyújtani neki ebben a pokoli időszakban, megnyugtató szavakat suttogni a fülébe... ábrándozni és beszélgetni a boldog és felhőtlen jövőről, ami rájuk és a családjukra vár... Igen, most már ők voltak a családja.

Xiao Zhan édesanya volt. Szerető. Egy büszke és erős omega, aki úgy járta meg a pokol legmélyebb bugyrait, hogy nem roppant össze; meg tudta különböztetni a helyest a helytelentől; a családját az idegenektől; a jót a rossztól. Túlélte két gyermeke születését – habár az egyiket elvesztette –, most pedig a harmadik kisbabáját várva – a saját egészségével mit sem törődve – egyetlen dolog tartja életben, az pedig nem más, minthogy a gyermeke egészségesen a világra jöjjön.

Minden rossz és fájdalom ellenére a legnagyobb szeretettel nevelte fel Shan Yuant. A fia..., mert az volt, az első pillanattól kezdve... a legtündéribb, legkedvesebb és legtürelmesebb gyermek volt. Eleinte félénken közeledett hozzá, hiszen nem volt más számára, csak egy idegen. De aztán szépen lassan, ahogy a kapcsolatuk kialakult, mindketten megtanultak bízni a másikban. S Shan Yuan számára ezzel egy új világ tárult fel, ami tele van örömmel, nevetéssel és biztonsággal.

Pont, amire egy hat éves gyermeknek szüksége volt.

A lift egy csilingeléssel megállt. Kinyílt az ajtó, és Yibo korom arccal keresztülsétált a kórház háromemelet belmagasságú előcsarnokán. Az étkező hatalmas volt, leginkább az amerikai filmek menzájára hasonlított. Faltól falig ablak nézett a kórház – most kietlen és kopár – parkjára. Minden teljesen fehér – a padló, plafon és a falak – kivéve az asztalok között lévő zöld és narancssárga színű kényelmetlen műanyag székek. Az étkező egyik sarkában kantin működött, míg a másikban rágcsálnivalót – gyümölcsöt, salátát, szendvicset, üdítőt – kínáló automaták sorakoztak. Csupán néhány nővér, orvos és látogató lézengett rajta kívül ebben az időben.

Körbenézett.

Wang Qiang az egyik asztal mögött ült, Xichen pedig egy széken, amely háttal állt neki. Ahogy a nagybátyja ott ült az asztalnál, Yibo azonnal észrevette, mennyire megviselték az elmúlt napok káosza. Az arca sápadt volt és ráncos – mintha hónapokra kint hagyták volna aszalódni a napon –, a szemei alatt sötét karikák húzódtak, s amikor megpillantotta, tetőtől talpig végigmérte, miközben felemelkedett a székből. A nagybátyja – aki apja helyett apja volt –, csupán árnyéka volt annak a tiszteletet parancsoló, híresen pedáns és szigorú férfinek, akinek megismerte.

A férfi ajka megremegett.

- Yibo... én...

- Kímélj meg a magyarázkodástól! Eleget hallottam. – csattant fel Yibo. Szigorú tekintetét végigvezette először a bátyján, aztán a nagybátyján. – Mindannyiótok hegyibeszédet tartott nekem a családról és az összetartozásról; hogy Xiao Zhan és Shan Yuan felbukkanása veszélyt jelent a családunka... – Yibo a nagybátyja felé fordult, a hangjában düh bujkált. –..., hogy a házasságom Xiao Zhannal romba dönti a Wang család egységét. – horkantot fel dühösen.

Mint utóbb kiderült, a szüleivel történt szörnyű tragédiát követően Wang Qiang, mint Qingheng Jun testvére – és a halála utána a család feje –, a Wang család jóhírnevét előbbre tartva, minden hivatalos dokumentumot, jegyzőkönyvet és fényképet eltűntetett az üggyel kapcsolatban.