Summer Storm [BEFEJEZETT]

65 fejezet

A Tushan tó tükörsimára fagyott – hártyavékony – jege arany és bordó színekben pompázott, ahogy a parton álló vörösre festett – kivilágított – pavilon és a város aranyló fényei visszatükröződtek a felületén. A piros és narancs fényeb bűvös hangulatot teremtettek a havas környezetben.

Ahogy az ember tekintete végigkalandozott a csodálatos és idilli tájon, láthatta a havas háztetős várost, ami olyan volt, mintha egy hógömb díszlete lett volna. A fehérbe öltözz táj csendet és nyugalmat árasztott magából.

Yibo és Xiao Zhan kézenfogva sétáltak a pavilon felé. Lépteik alatt hangosan ropogott a frissen esett hó. A természet alkotta alagút, ami alatt haladtak – s ami tavasszal a cseresznyevirágtól pompázó fák tettek varázslatossá – most a tél hideg, kristályos virágaitól tündökölt.

- Még mindig mérges vagy rám? – törte meg a végtelenbe nyúló csendet Xiao Zhan, amikor megálltak a pavilon bejárata előtt.

Yibo tekintete szikrákat szórt.

- Igen.

- Sajnálom. – motyogta a padlót bámulva. – Az időpont...

- Nem azért vagyok dühös, mert nem szóltál az időponttal kapcsolatban, hanem azért, mert úgy mentél el a házból, hogy senkinek nem szóltál! Egyedül mászkáltál a városban, úgy hogy nagyon jól tudod veszélyeztetett terhes vagy! S ha ez még nem lenne elég ok az aggodalomra, Wen Xieren is szabadon garázdálkodik a városban. S ne hidd azt, hogy nem tudom, hogy találkozták vele! Ráadásul pont itt! – Xiao Zhan elrántotta a kezét. – Mi lesz, ha rájön, hogy terhes vagy?

- Már tudja. – remegte. – Rájött.

Yibo álla megfeszült.

- Akkor ezek után pláne nem mehetsz sehová egyedül. – elé lépett, megfogta az állát és felemelte a fejét, hogy egyenesen a szemébe nézzen. – Komolyan mondom, Xiao Zhan. Egy lépést sem tehetsz meg egyedül. Nem tudnám elviselni a gondolatot, ha neked vagy a gyermekünknek baja esne. – megfogta a bal kezét, és felemelte. – Emlékszel az ígéretünkre? – Xiao Zhan szeméből egy könnycsepp gördült le. – Jóban, rosszban, egészségben, betegségben. – suttogta. – Egy a gyűrű az egyetlen, és igaz szemtanúja a fogadalmunknak. A társam lettél, a gyermekem édesanyja. Levegőt venni sem tudnék nélküled. Delan is megmondta. Ha nem vigyázol magadra és idegeskedsz, az vetéléshez vezet. – Xiao Zhan felkapta a fejét. – Mikor akartad elmondani, hogy fennáll a vetélés veszélye? Vagy egyáltalán nem akartad elmondani?

- Delan elmondta?

Yibo megfeszítette az állkapcsát, mereven rászegeződő tekintetében könny csillogott.

- Igen. – vicsorogta. – Nem tudtam volna meg, ha nem erősködök.

Azért, hogy könnyes tekintetét elrejtse, belemarkolt Yibo fekete szövetkabátjába, fejét a mellkasába fúrta és olyan kétségbeesetten kapaszkodott a társa kemény testébe, mintha az élete múlna rajta.

- Nem akartam, hogy aggódj. – motyogta. – Ígérem, oda fogok figyelni magamra.

- Aggódom, Xiao Zhan. Nagy megijedtem.

A vallomása hallatán Xiao Zhan lélegzete elakadt, s képtelen volt tovább féken tartani az érzelmeit, így hagyta, hogy szeméből ismét potyogni kezdjenek a könnyei. Letörölte a kézfejével az arcára száradt sós nedvességet és belenézett Yibo könnyektől kipirosodott, aggodalomtól terhes tekintetébe.

- Nincs miért aggódni. – hangja halkan csengett a félhomályban. – Nem fogom hagyni, hogy bármi történjen a kislányunkkal.

- Te vagy a legfontosabb, rendben? Először te lény jól, aztán a lá... – hirtelen elhallgatott. – Hogyan? – tekintetét a hasára szegezte. - Ki... kislány? Ez igaz?