Summer Storm [BEFEJEZETT]

15 fejezet

Yibo hangosan fújtatott, szemei vérben forogtak, miközben felrohant a lépcsőn. A mindent felemésztő düh és gyűlölet még mindig kavargott a lelkében, szétáradt a testében, felperzselve minden idegszálát. Egy hosszú séta a hideg levegőn sem volt elég ahhoz, hogy lenyugodjon.

Nem tudta megérteni honnan fakadt az a mérhetetlen ellenszenv, amit az anyja és a bátyja, Xiao Zhan és a fia iránt táplál.

Mindig is büszke volt Xichenre, amiért az apjuk korai halála után, átvette nem csak a családfő szerepét, hanem kellő kitartással és akarattal végül egy multinacionális építőipari vállalat vezérigazgatója lett. S olyan életet és támogatást tudott biztosítani neki, az anyjának és a saját családjának, amiről régen csak álmodhattak.

Olyannak ismerte meg, aki nem csak a családjáért, hanem a saját embereiért is képes tűzbe tenni a kezét.

Feltétel nélkül.

Akkor miért nem tudja ezt megtenni egy segítségre szoruló édesanyáért?

S az anyja...

Az anyjának kéne a legjobban tudni milyen nehéz egyedül felnevelni egy gyermeket. Hiszen ő is kettőt felnevelt.

Támasz nélkül.

Férj nélkül.

De míg az édesanyja mögött ott állt a családja, a barátai...

Xiao Zhan mögött nem áll se család, se barátok.

Senki.

Egyedül kell szembenéznie nem csak magával az ördöggel – aki a sötét árnyékként a nyomában jár –, a saját démonaival, hanem a bizonytalan jövővel is. Egyedül kell felnevelnie a fiát, s ez a hatalmas felelősség csakis az ő vállát terheli. Egy olyan édesanyáét, aki lélekben még mindig gyermek volt. S aki a világot, a mindenséget jelenti annak az ártatlan léleknek, aki az égvilágon semmiről nem tehet.

Megállt a lépcső tetején, és végignézett a félhomályos folyosón. Távolról, a vendégszoba felől, halk beszélgetés foszlányok szűrődtek ki. Megtorpant a szoba ajtaja előtt, kezét kopogásra emelte, aztán leengedte.

Mert meghallotta Xiao Zhan halk nevetését.

Szíve őrült tempóban kezdett dübörögni a mellkasában, miközben maga elé képzelte az arcát. Selymes bőre tündököl; ajka természetes, gyermeki mosolyra húzódik, mogyoróbarna tekintete csillog a boldogságtól.

Bármit megadna azért, hogy élete hátralévő részében, minden reggel és minden este - amikor felkelnek és lefekszenek - láthassa Xiao Zhan boldog és őszinte mosolyát.

Megdörzsölte az arcát, majd elindult a régi szobája felé, ami a folyosó túloldalán nyílt.

A nappaliból fény szűrődött ki. Amikor belépett Xichen az ablaknál állt és várt, miközben kibámult a hatalmas pázsitra. A homlokát ráncolta, ránézett súlyos órájára. Tekintete elsötétült, amikor felnézett rá. Nadrágjának zsebébe dugta a kezét, állkapcsát összeszorította, és a szemöldökét mélyen összehúzta. Mellkasából egy fájdalmas és nehéz sóhaj szakadt fel.

- Holnap visszaviszed Xiao Zhant és a fiát Beijingbe. - sziszegte.

Yibo álla megfeszült, keze ökölbe szorult.

A területféltési ösztöne egyre erősebben hajtotta, hogy megvédje és megszerezze magának Xiao Zhant. Halálos komolysággal nézett a bátyjára, és megrázta a fejét.