Summer Storm [BEFEJEZETT]

32 fejezet

Néhány órával a parkban tett séta, és egy kora délutáni vacsora után egy közeli étterem teraszán, Xiao Zhan idegesen tördelte az ujjait az asztal alatt. Kezdett sötétedni, de ahelyett, hogy szépen lassan kiürült volna a hely, egyre többen érkeztek.

Az asztalok fölött lampionok lógtak, ami kellemes hangulatot varázsolt, az amúgy is drága, de annál bájosabb étteremnek. Az étteremfőnök készségesen állt rendelkezésükre, amire valószínűleg rásegített a Wang család hírneve és vaskos bankszámlája. A pincér azonnal leszedte az asztalukat, ahogy végeztek, majd egy üveg vörösborral, két boros pohárral és egy üdítőitallal tért vissza.

- Mi történt? – kérdezte halk, udvarias hangon Shan Yuan, miközben lopva rá, majd Yibora pillantott.

Xiao Zhan szólásra nyitotta a száját, és a megfelelő szavakat kereste. A hangjába némi tétovázás vegyült, amikor megszólalt.

- Shan Yuan, Yibo és én... mi...

Shan Yuan megcsóválta a fejét; hatalmas szemében kíváncsiság, ajkán félszeg mosoly.

Yibo kinyújtotta a karját Shan Yuan felé. A kisfiú lecsúszott a kényelmes hófehér párnáról és hagyta, hogy a férfi az ölébe vegye.

- Hm? – hümmögött Shan Yuan, majd a férfi nyaka köré fonta a karját.

Yibo magához ölelte, s ahogy így összekapaszkodva nézte őket, mintha valamiféle hasonlóságot figyelt volna meg kettejük között. Egy nagyon erős és mély kötelék alakult ki a társa és a fia között. Ez a kapcsolat ugyan olyan erős volt, mint az a kötelék, amely feloldhatatlanul Yibohoz kötötte. Már minden módon a férfié lett; szerette őt, és már nem tudta elképzelni milyen lenne az élete Yibo nélkül.

A férfire nézett.

- Shan Yuan, ha elkérném tőled az anyukád, odaadnád nekem?

A kisfiú összevonta vékony szemöldökét.

- Mit akarsz az anyukámmal?

- Összeházasodnánk.

- Soha! – kiáltotta Shan Yuan.

Leugrott Yibo öléből, karját felé nyújtogatta, mire Xiao Zhan a karjába emelte. Kicsi fejét a mellkasába fúrta, és olyan erősen kapaszkodott belé, mintha sosem akarná elereszteni. Ő pedig átölelte, hosszú ujjaival gyengéden simogatta a haját, miközben lágyan ringatta, hogy megnyugtassa.

Tudta miért, hogy mi miatt tiltakozik ennyire a házasságuk ellen.

Wen Xieren miatt.

Shan Yuan egészen kicsi kora óta szemtanúja volt Wen Xieren kegyetlenségének és tombolásának. Félelemmel feküdtek, rémálmokkal ébredtek. S ez a fajta rettegés olyan mélyen beleégett a tudatalattijában, hogy bárki, aki közeledni próbált hozzá – vagy ebben az esetlen elvenni – úgy értelmezte, hogy bántani akarja. S habár még csak öt éves volt, de ízig-vérig alfa, akinek az ösztönei kiabálva figyelmeztették, hogy védje meg az édesanyját.

- Kincsem, nézz rám. – Shan Yuan remegve húzódott el tőle, hogy a szemébe nézhessen. – Ez a házasság... más lesz. Ez nem olyan, mint apukáddal, egyetlenem.

- Hogyhogy nem? Nem igazi?

- Shan Yuan, ha az édesanyád hozzám jön, akkor soha többet nem fog veszíteni. Nem fogom hagyni, hogy bántódása essen.

- Megígéred?

- Megígérem. Na? Gyerünk, mondd csak. Nekem adod az anyukád?

Shan Yuan tekintete felcsillant, pufók arcocskájára széles mosoly húzódott.