Summer Storm [BEFEJEZETT]

45 fejezet

Yibo – Xiao Zhan előtt állva – teljesen tehetetlennek érezte magát.

A társa ott ült sikoltozva az ágyban, a karja megfeszült, mert keze görcsösen szorította a lepedőt. A szeme élettelen, a szája tátva volt, és könnyek csorogtak a szeméből, majd legördültek sápadt arcán... ő pedig nem tehetett semmit.

Minden egyes nap szembesült a férfi megcsonkított testével, de nem csak a teste, a lelke is megszenvedte azt a rengeteg kínzást, amiben az elmúlt hat évben része volt. Tudta milyen mély az a kút, amelynek most a legalján van. Tudta milyen mélyre zuhant, és hogy milyen fájdalmas volt a leérkezés... annak ellenére, hogy a teste el nem mozdult az ágyról.

A füle már csengett a sikoltozástól, és a szíve hasadt meg érte, de keményen állta a hisztérikus rohamot.

Ott volt mellette, a kezét szorította, magához ölelte reszkető testét, miközben néma szemtanúja volt a szenvedésének.

Mert ennyit tehetett.

Gyötrődve nézte végig imádott társa szenvedését.

A fájdalom közepette kiélesedtek az érzékei, és Wen Xieren arca jelent meg lelki szemei előtt. A bosszúvágy, mint vér, végigáramlott az egész testén.

Aztán Xiao Zhan néhány mély lélegzetet vett.

Halk kopogás hangzott fel a keményfa ajtón, Yibo odasétált az ajtóhoz és kinyitotta. Odakint a folyosón egy seregnyi aggodalmas arcot pillantott meg, élükön Dr. Menggel.

Yibo oldalra lépett, hogy beengedje az orvost, ki akart lépni a folyosóra, hogy megnyugtassa a többieket, amikor meghallotta a férfi rekedt és kétségbeesett hangját.

- Maradj.

Delan belépett a szobába és megállt az ágy mellett.

- Megvizsgálom az életfunkcióidat, és ígérem, azonnal visszaengedem, amint végeztünk. Rendben? – tette le a kezében szorongatott fekete orvosi táskát.

Xiao Zhan bólintott.

Alig, hogy kilépett a folyosóra, az ajtó becsukódott.

Végignézett a többieken.

Mindenki fáradtan, álmosan és rémülten meredt maga elé, hiszen az éjszaka közepén jártak.

Egy súlyos kéz nehezedett a vállára.

Az esküvő óta alig beszélt a bátyjával; a munkán kívül nem volt semmi mondanivalója a számára. Még mindig dühös volt rá, amiért megvetéssel beszélt a társáról, annak ellenére, hogy korábban személyesen is bocsánatot kért Xiao Zhantól, és elfogadta, hogy a családjuk tagja legyen. Most mégis, ahogy belenézett Xichen meleg barna szemébe, egy pici megkönnyebbülést érzett.

- Nem, itt kell maradnod. Hagyd, hogy Delan végezze a dolgát.

Yibo ekkor jött rá, hogy a tenyere már ráfonódott az ajtógombra. El akarta húzni a kezét, de képtelen volt elengedni.

Odabentről nem hallatszott sikoltozás. Egy hang se.

Várt.

Su Yin ujjait tördelve, aggodalmas arccal falta a métereket a rövid folyosón. Xichen a combján dobolt az ujjaival. Az anyja pedig unott, közömbös arckifejezéssel az arcán vonult vissza a lakosztályába.

A percek kínzó lassúsággal teltek.

Yibo legszívesebben felordított volna.

Járkálni kezdett, fel-alá masírozott a folyosón. Oda-vissza. Oda... vissza. Xichen a gyerekszobába sietett, miután meghallotta Da Xia és Shan Yuan félénk hangját kiszűrődni a szobából. Su Yin a nappali kanapéjára ült, összehúzta magán vékony köntösét és kimerülten nézett a zárt ajtóra.