Summer Storm [BEFEJEZETT]

81 fejezet

1 hónappal később...

Mindketten idegesen fészkelődtek a Napsugár Alapítvány igazgatójának irodájában, ami egy lenyűgöző, régimódi dolgozószoba volt, antik bútorokkal, szakkönyvekkel és könyvekkel telepakolt polcokkal és rengeteg vidám fényképpel a falakon.

Fang Shu és az alapítvány vezetőjének segítő közreműködésével sikeresen átküzdötték magukat az örökbefogadás hosszú folyamatain – annak ellenére, hogy mindennap szembe kellett nézniük a tudattal – hogy talán nem lehetnek örökbefogadó szülők. Egy végtelen és láthatatlan sor, csupán egyetlen apró gyöngyszemei voltak, akik nem kötelességből vagy szánalomból tették meg ezt a hosszú utat. Nem! Ennél sokkal mélyebb érzésekkel érkeztek: őszinte és tiszta szeretettel; reményekkel, hogy elfogadja őket... a szüleinek; félelemmel, hogy az ő bizonytalan és kétséges helyzete, és Yibo múltja miatt...

...kizárja őket, hogy Xiu Lin szülei lehessenek.

Mindketten – Yibo is és ő is – biztosan és határozottan álltak ki az érzéseik mellett, és a szívükön viselték a kislány sorsát.

- Nagyon izgulok. – Xiao Zhan idegessége még akkor sem hagyott alább, miután az igazgatóasszony széles mosollyal az arcán közölte velük, hogy nem látják akadályát annak, hogy örökbe fogadhassák a gyermeket. ­Vékony és törékeny keze finoman simult gömbölyödő pocakjára, miközben egy reszkető sóhaj szakadt fel a mellkasából.

- Én is. – szorította meg a kezét Yibo.

- Mi lesz... ha meggondolja magát?

Az asszony bíztatóan rámosolygott.

- Xiu Lin megismerése és a tény, hogy megszokták egymást, hatalmas előrelépés. A kislány nagyon boldognak tűnik, mindennap várta a találkozásokat. Ne aggódjon. – kulcsolta össze elegánsan az ujjait a nő, és előrehajolt. Fekete szeme boldogan villant feléjük ráncoktól hemzsegő arcából.

Yibo összefonta az ujjaikat és forró csókot lehelt a kézfejére.

- Tegnap este előkészítettük a kislányunk szobáját, és az édesanyja már azért is nagyon aggódott, hogy nem készülünk el időben. – somolygott Yibo pimaszul, mire Xiao Zhan elpirult.

Hirtelen kinyílt az iroda ajtaja, és Xiu Lin lépett be rajta egy gondozó kíséretében. Hosszú, barna haját lófarokba fogták, sötétzöld ruhácskája egy két helyen viseltes volt – valószínűleg egy adománnyal érkezett –, a cipője kopottnak tűnt, ám gondosan be volt kötve.

Xiao Zhan érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe a testét átjáró izgatott boldogságtól, amikor megpillantotta a kislányt. Egyetlen dolgot látott világosan, de azt kristálytisztán: az pedig nem volt más, mint a gyermek barna tekintetében felcsillanó gyengéd és szeretetteljes, de határozott fényt. Ez a fajta fény, az első néhány napban még nem volt jelen, aztán parázslani kezdett, s amint szépen lassan összeszoktak, egyre erősebben égett a tekintetében a tűz.

Ahogy az órák teltek, és a napok hetekbe fordultak át, Xiu Lin is szépen lassan maga mögött hagyta zárkózottságát és megnyílt feléjük: leült mellé rajzolni; a segítségét kérte; kérdezgette. Ezek apró és jelentéktelen dolgoknak tűnhetnek egy külső szemlélő számára, de mind a hármójuknak óriási jelentőséggel bírtak: Xiao Zhan és Yibo felé az elfogadást, Xiu Lin számára pedig biztonságot és bizalmat jelentett.

Mindazok ellenére, amin a kislány keresztülment – Wen Xieren önzősége miatt, mint a kártyavár, úgy omlott össze az élete: akikről azt hitte, hogy a szülei, valójában vadidegenek volt a számára –, nyitott szemmel és nyitott szívvel tekintett egy teljesen más élet lehetőségére, készen állt bármire, izgatott volt és boldog.