Summer Storm [BEFEJEZETT]

22 fejezet

A kora reggeli nap még alacsonyan járt, amikor Yibo magabiztos, és elegáns mozdulattal erős karjában vitte keresztül az alvó Xiao Zhant az udvaron, a ház nyitott kétszárnyú ajtajáig. Átvágott vele az üres nappalin, felsietett az emeletre, és egyenesen a vendégszobához ment. A szobában lassan letette a fehér lepedőkkel fedett, puha matracra.

Egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, amikor Xiao Zhan megmarkolta pólójának ujját. Hosszú szempillája megremegett, majd lassan kinyitotta a szemét.

Arcán zavartság suhant át, amikor hirtelen rájött, hogy még mindig kétségbeesetten kapaszkodik belé. Azonnal elengedte, és szégyenlősen az ágy végébe húzódott. De a mozdulat olyan heves volt, hogy belesajdult a hasát ért rúgás helye. Hangosan felszisszent, mire Yibo rosszallóan összevonta a szemöldökét.

- A seb a hasadon?- nyomta vissza az ágyra.

- A seb?

Yibo egy mozdulattal felhúzta a pólóját. Xiao Zhan hasát és oldalát kék-zöld foltok borították, ott ahol Wen Xieren megrúgta. Bordái kilátszottak a vékony bőr alatt.

Xiao Zhan körbenézett. Halvány fény szűrődött át az ablak előtt húzódó, nehéz sötétítőfüggönyön.

- Hol vagyunk? – kérdezte.

- A Wang birtokon. – felelte Yibo, majd felállt és átment a fürdőszobába. Egy vizes tállal és törölközővel lépett az ágyhoz, majd leült mellé. A hűvös, nedves borogatást a homlokára simította, mire a férfi mellkasát egy megkönnyebbül, de nehézkes sóhaj hagyta el. – Biztonságban. Itt senki sem bánthat.

Xiao Zhan lehunyta a szemét, és megrázta a fejét.

- Tudom, hogy nem látnak szívesen ebben a házban. Ezért kérlek... ne ragaszkodj hozzám...

- Hallgass! – csattant fel most már dühösen Yibo. – Még magadhoz sem tértél, de már butaságot beszélsz! – torkollta le, mire Xiao Zhan összerezzent. – Lehetetlen, hogy tétlenül hagyjam, hogy az a rohadék újra a közeledbe jöjjön... Szóval, nem tudom, hányszor kell még a szádba rágnom, de megteszem még egyszer; nem mész sehova, sem te, sem pedig Shan Yuan. Megértetted?

Xiao Zhan dacosan húzta el a száját.

- Ahogy parancsolja, Wang úrfi! – felelte szemtelen hangon Xiao Zhan.

- Igen, parancsolom.

Megfogta a kezét és aprólékos gonddal kitisztította a Xiao Zhan tenyerén lévő csúnya sérülést. Egyszerű horzsolás volt csupán, de újból vérezni kezdett, ahogy a hűvös és nedves anyaggal letörölgette a rászáradt vért és piszkot. Keményen összeszorította a száját, miközben nézte, amint a vérpatakocska vékony csíkban végig bucskázott a halvány sebeken. Sebhelyek voltak, az alkarja belső részén ejtett apró, de tiszta vágásnyomok.

Borotvanyomok.

A férfi törékeny csuklóját a kezében tartva Yibo megfordította a karját, hogy jobban szemügyre vehesse a keresztül-kasul futó vonalkákat. De Xiao Zhan kiszabadította magát a kezéből, karját pedig a hasához szorította, mintha el akarná rejteni őket előle.

- Erre utaltál, amikor azt mondtad, hogy nem félsz újra megtenni, igaz?

Xiao Zhan tekintetében fájdalom látszott, lehajtotta a fejét és bólintott.

- Miért? Miért tetted ezt magaddal?

- Túl sok okom volt. – vonta meg a vállát Xiao Zhan, de nem nézett a szemébe. – Már nagyon régen történt.