Summer Storm [BEFEJEZETT]

14 fejezet

Ínycsiklandozó, fűszeres illat töltötte meg az érzékeit, mire gyomra hangosan korgott egyet.

Kinyitotta a szemét, és a plafont kezdte bámulni. A fák ágainak árnyékában a krémszínű falak foltosnak tűnt. Akárcsak az ő keze, a lábai, az egész teste.

Odakint sötét és tiszta volt az ég. A levegő azonban nyomott, és fülledt. Eső közeledett.

Egy csodaszép hálószoba hatalmas baldachinos ágyában feküdt. Shan Yuan és az ő szobája is könnyedén elférne a homokszínű lakosztályban, és még hely is maradna. Az ágy mögött egy kandalló ihlette, fából készült háttámla törte meg a szoba sima falait. Az ágytól balra, tornác ajtó nyílt, a kintről beáramló kellemes, éjszakai levegő meglengette a hófehér függönyöket. Rongyszőnyeg húzódott az ajtó és az ágy között, a falakon kézzel készített natúr fakeretekben családi fotók és gyerekrajzok lógtak.

Az ágy mellett egy ütött-kopott hatású éjjeliszekrény álldogált. Fotó vagy lámpa helyett, egy fehér tálca volt rajta, a közepén egy kis tányérban gazdag zöldségleves gőzölgött.

Egy sötét árnyék suhant el az ágy mellett. Szívébe belemarkolt a rémület, szeme kipattant, felült a matracon, és az ágy végébe húzódott. Egész testét átjárta a rettegés. De nem Wen Xieren tornyosult az ágya fölé, hogy lecsapjon rá, hanem Su Yin. A nő kedvesen rámosolygott, és leült az ágy szélére. A haját lófarokba kötötte. Türkizkék ruhája kiemelte nőies alakját és különleges sötét szemében bujkáló játékos csillogást. Melegség és együttérzés sugárzott a tekintetéből. Kedvesség.

Nagyot nyelt, amikor a nő tekintete lila foltos karjára vándorolt.

- Mi történt? Hol vagyok? - kérdezte halk és óvatos hangon.

- Elájultál. Yibo hozott vissza a házba, miután megtalált a kapunál. - az éjjeliszekrény felé fordult, levette a tálcáról a kis tányért és két kézzel átnyújtotta felé.

Xiao Zhan habozott, majd elvette a tányért, és megkavargatta a megfőtt zöldségeket.

- Köszönöm.

- Ha valakinek meg akarod köszönni, akkor az Yibo legyen.

Xiao Zhan megdermedt.

- Hogyan?

- Szörnyen aggódik miattad. - nézett fel rá a nő komoly pillantással.

Amikor Xiao Zhan megrázta a fejét, kiszabadult egy könnycsepp a szeméből és legördült az arcán.

- Nem kellene.

- Ne beszélj butaságokat. - mondta Su Yin elmélyült hangon, amit egy komoly és anyai tekintettel próbált meg megtoldani.

- Anélkül hagytam hátra mindent, hogy belegondoltam volna, mit szabadítok el ezzel. Mrs. Wangnak igaza van. - sóhajtott fel keserűen. - Csak bajt és halált hozok azokra, akikkel kapcsolatba kerülök.

- Ne mond ezt.

- De ez az igazság. - mondta, miközben belenézett azokba a sötét szemekbe. - Ezért kell tovább mennünk.

- Yibo úgy sem fogja engedni. Hidd el, nagyobb biztonságban vagy mellette.

- De Wen Xieren...

- Ne aggódj. – a nő ujjai melegen fogták körül a csuklóját, és az apró bíztató szorítás, többet ért, mint ezer bíztató szó. - Edd meg a levest, hogy megerősödj.

Xiao Zhan hangtalanul kikanalazta a tányér tartalmát. A kellemes ízű leves teljesen eltelítette kiéhezett gyomrát. Egyenesen gyógyír volt, legyengült szervezetének.