Summer Storm [BEFEJEZETT]

74 fejezet

Pirkadt.

Yibo újra az ölében lévő laptopra nézett, amit Delan irodájából lopott ki az éjszaka közepén, míg Xiao Zhan aludt. Végiggörgetett a keresőmotor által kidobott találatokon és cikkeken, sorra vette a kórházakat, doktorokat és professzorokat, akik foglalkoztak a Preeclampsia tüneteivel és lehetséges gyógyítási alternatíváival, de minden tanulmánynál ugyan abba futott bele.

A feltételezésekbe.

A Preeclampsiát maga a terhesség okozza. Átlagos nők esetében csak a terhesség második trimeszterében jelentkező betegség, ami időben történő felismerése esetén kezelhető. De egy omega férfi esetében – minden, amit korábban megállapítottak a betegséggel, a felismerésével és a kezelésével kapcsolatban – hasztalannak bizonyult. Xiao Zhan teste képtelen volt felvenni a harcot a toxémia ellen, miután a szervezete minden fontos tápanyagot a magzat számára biztosít. S emiatt napról napra válságosabb lett az állapota, amin a Delan által bekötött infúziók sem tudnak segíteni.

Yibo Xiao Zhanra pillantott, aki oldalra fordulva, lábát magasan felhúzva, törékeny és sápadt kezét gömbölyödő hasán pihentetve hangtalanul szuszogott.

Szerelem töltötte el a szívét, olyan hevesen, hogy egy pillanatra nem kapott levegőt.

Tekintete a hasára vándorolt, ahol közös gyermekük növekedett. Arra gondolt, mennyi mindent kellett a testének az utóbbi időben elviselnie. Wen Xieren kínzásait, amikor megverte és éheztette; a termékenység okozta vágyat, amik az érzékeit bombázták; a méhösszenövések miatti műtétet; most pedig azt, hogy miközben a kisbabájuk ott növekszik a méhében, addig az édesanyja lassanként az éhhalál szélére sodródik.

- Jó reggelt. – motyogta Xiao Zhan ahogy kinyitotta a szemét, miközben első mozdulatával vakon keresni kezdte a kezét. Fejét oldalra fordította és rámosolygott.

- Jó reggelt.

Előrehajolt, és sebesen végigsimított imádott társa ajkán az ajkával.

Xiao Zhan levegőért kapkodva elhúzódott.

- Mit csinálsz? – kérdezte a laptop felé pillantva.

A laptop eltűnt az öléből azokkal a szörnyűséges cikkekkel, melyeket feltárták előtte a kegyetlen igazságot; eltűnt a képernyő fénye, nem látta a tanulmányokat, a feltételezéseket, a betűket, semmit. Lefeküdt Xiao Zhan mellé az ágyra és magához vonta, a férfi pedig hozzásimult; fejét a vállára hajtotta, hűvös ujjaival idegesen babrált ingének apró gombjaival, csípője az övéhez simult, míg gömbölyödő pocakja tökéletes belesimult hatalmas tenyerébe.

- Találtam egy kórházat, Ausztráliában. – Xiao Zhan hosszan és meredten nézte, ő pedig visszanézett rá, nem mozdult, nem pislogott. – Egy kiváló professzor vezeti. Beszéltem vele. Azt mondta küldjem át az összes leletedet. – Lélegzetvisszafojtva várta, hogy Xiao Zhan mondjon valamit. De nem válaszolt. Friss harmat aroma csapta meg az orrát, Xiao Zhan néma könnyeinek illata. – De van egy másik kórház, Londonban. Velük később beszélek.

Xiao Zhan az ajkába harapott.

- Gondolod, ez segít?

Könnyek gyűltek a szemében, de nem engedte, hogy kicsorduljanak. Ha most elengedi a könnyeit és elkezd sírni, képtelen lesz abbahagyni. Ha most elveszíti a belső tartását – amivel az éjszaka folyamán sikerült megacéloznia magát –, mégis hogy maradhatna Xiao Zhan támasza, ebben a lelki pokolban?