Summer Storm [BEFEJEZETT]

2 fejezet

Későre járt, amikor Xiao Zhan magához tért. A testét egyszerre érezte nehéznek és súlytalannak. Felszabdalt háta még égett a korbácsolástól. A bőre felhasadt, ahogy a bőr szíj a húsába mart, könnyei már órák óta elapadtak.

Hason feküdt Wen Xieren ágyában, csupán egy leheletvékony lepedő takarta a csípője alatti részt, miközben Wen Yifei – Wen Xieren unokahúga, aki szintén fényes orvosi karrier előtt állt – ellátta a sérüléseit. Állkapcsát összeszorította, miközben minden megmaradt lelki erejére szüksége volt, hogy visszanyelje az üvöltését, és elfojtsa feltörni készülő könnyeit. Fogai közé vette a takaró végét és ráharapott, amikor a fiatal lány végig húzta a jódozott mull-lapot a hátán, lefertőtlenítve a seb körüli részeket.

Felüvöltött fájdalmában.

A fejét az ágyra ejtette, könnyei pedig végigszántottak az arcán.

- Hogy van?

Wen Xieren komoly hangjára, arca megvonaglott, homloka gyöngyözött az izzadtságtól.

- Súlyosak a sérülései. - felelte Yifei tapasztalt hangon. - Két-három napot pihentetni kell.

- Hagyj. – a hangja elfojtott zokogás, tele megvetéssel és gyűlölettel.

Sikerült felülnie.

Dereka köré csavarta a selyemtakarót, megszédült, amikor még kissé kábultan felegyenesedett. Az égető fájdalom az egész testét átjárta, lábai minden egyes lépésnél megrogytak. Még a saját súlyát is alig bírta megtartani.

Wen Xieren karja a dereka köré fonódott, hogy az ölelésébe vonja.

- Engedj el... Ne érj hozzám. – sziszegte.

Ellökte a férfi kezét, és kihúzta magát. Összeszedte a maradék lélekerejét, és azt a kevés büszkeséget – ami még megmaradt – és a saját lábán távozott a szobából.

Összeszorította a fogát, miközben a fájdalom minden egyes lépésnél belehasított a csípőjébe és a hátába. Imbolyogva, egyik kezével a folyosó hűvös falának támaszkodott, fejét lehajtotta, úgy csoszogott végig a fényes parkettán. Kitartóan bámulta a földet abban reménykedve, hogy a következő lépésnél valami lerántja a mélységbe és végre kiszabadulhat ebből a földi pokolból.

Karját és lábát nehéznek érezte, gyomra émelygett; Wen Xieren birtoklásának fűszeres alkohol illatára – ami a testéből áradt – azonnal elfogta a hányinger.

Megmarkolta a gyerekszoba kilincsét és az ajtónak dőlt.

S a fiára gondolt.

Shan Yuan a léptek zajával nőtt fel. Minden elalvás előtt párnát szorított a füléhez, hogy ne hallja a sikolyait... Wen Xieren kiabálását... vagy a nadrágszíj suhogó hangját, ahogy átszeli a levegőt és a húsába csapódik.

Shan Yuan a megvetett ágy közepén ült, ölében egy mesekönyv – Dr. Seuss Zöld sonkás tojás könyve – pihent. Hatalmas csokoládé szemei ide-oda jártak az egyedi és furcsán megrajzolt karaktereken. Szája némán mozgott, mintha olvasna.

Hangtalanul becsukta és bezárta maga mögött az ajtót, mire Shan Yuan összerezzent, de nem hagyta abba a szöveg mormolását.

Kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, és belépett. Résnyire nyitva hagyta az ajtót; hagyta, hogy a takaró a hideg márványpadlóra csússzon, megnyitotta a zuhany csapját és elkezdte lemosni magáról a mocskot. Hányingerével és könnyeivel küszködött, miközben előre-hátra ringatta magát a hideg zuhany alatt és egy mosdókesztyűvel próbálta lesikálni magáról a férfi érintését.