Summer Storm [BEFEJEZETT]

21 fejezet

A nap első sugarai már megjelentek a horizont távoli csücskében, a hegyek háta mögött, amikor Yibo lefékezett a terepjáróval egy utcányira a régi gyárépülettől.

Forrt a dühe, amikor arra gondolt, mi várhatja az alacsony, szürke téglás épületben.

Amikor közelebb ment a kerítéshez, meghallotta, hogy odabentről férfiak beszélgetnek. Az épületet fekete öltönyt és inget viselő gorillák őrizték. Kettő a főbejáratot és egy-egy az oldalait.

Hangtalanul megkerülte az üzemet határoló kőkerítést, amíg el nem jutott egy bokros területhez, amin játszi könnyedséggel át tudott mászni. Az épület oldalán egy öreg, zöld faajtó állt magányosan. Egyetlen őr sem őrizte. Odaosont, és belesett annak kicsi, drótüveg ablakán. Semmit nem látott, csak a fehér oszlopok között húzódó, porlepte csúsztatóasztalt, a pókhálók szőtte ipari gépeket és dobozokat. Megragadta a rozsdás ajtógombot, és egyszerűen lecsavarta. A rozsdás zsanérok felnyögtek, amikor belökte az ajtót, aztán belopózott.

A csarnok üres volt.

Bakancsa nem ütött zajt a betonpadlón. Átvágott az üzem központi részén, elment egy tároló és a régi üzemvezetői iroda leamortizált helyisége mellett. Az iroda mögött egy lépcsőház vezetett fel az emeletre. Odafentről vitatkozás hangjait hallotta, ami egyre hangosabb és hangosabb lett, ahogy közeledett.

- Ne közelíts!

Xiao Zhan!

Xiao Zhan hangja volt.

- Ne közelíts, vagy lelőlek!

Éles nevetés hangzott fel.

- Le fogsz lőni, tahlly?

- Azt mondtam ne közelíts!

Fegyvertelenül és erősítés nélkül sietett fel a rövid lépcsősoron. Amikor felért az emeletre, a falhoz húzódott és körbenézett. A folyosó végén egy irodahelyiség nyílt, az ajtó félig leszakadva lógott, néha-néha a falnak csapódott.

- Lőj! Húzd meg a ravaszt. Lőj le! – kiáltotta Wen Xieren őrült hangon, amibe a gyár üres és rozoga falai is beleremegtek. – Azt hiszed félek? Lőj!

Yibo néhány sebes mozdulattal átszelte a közte és az irodahelyiség közötti távolságot, és belesett annak keskeny ajtaján. Ijesztő látvány tárult a szeme elé; Wen Xieren halálra rémült arccal meredt a vele szemben álló Xiao Zhanra, aki a kezében lévő fegyvert a saját állához szorította.

A férfi szörnyű állapotban volt.

Szájának széle felrepedt, orra alatt elkenődött és megszáradt vér látszódott, arcát vágások és horzsolások borították, ott ahol Wen Xieren megütötte. Bal karját a bordáihoz és a hasához szorította, arca többször is eltorzult a fájdalomtól, amikor levegőt vett. Az a nyomorult többször is megrúghatta. A végkimerültség határán volt. Szemeit alig bírta nyitva tartani.

- Mit csinálsz? – kérdezte dadogva Wen Xieren.

- Ne közelíts vagy végzek magammal.

Wen Xieren megrázta a fejét.

- Nem teszed meg.

- Miért? Mióta tudom, hogy nem tudsz nélkülem élni, gondolod, hogy nem büntettelek? Azt hiszed, félek újra megtenni?

Yibo nyakán kidudorodtak a feszülő inak, az állkapcsát olyan szorosan szorította össze, hogy fogai majdnem összeroppantak. Az arcán hevesen rángatózott az izom, a homlokán kidagadtak az erek.