Summer Storm [BEFEJEZETT]

50 fejezet

Elérkezett az augusztus vége.

Xiao Zhan és Yibo élvezte a hosszú, lassan csordogáló nyári napokat, miközben a gyerekek kezdtek ráébredni, hogy a boldog és gondtalan, de annál több játékkal elütött idő kezd a végéhez közeledni. A szeptember már a nyakukon volt: Da Xia az iskolakezdéshez, Shan Yuan az óvodába járáshoz készülődött.

A napok nagy részét a Wang birtokon töltötték. A gyerekek igyekeztek minden idejüket egymás társaságában, a mászókán vagy a medencében tölteni. Su Yin és Xiao Zhan felváltva vigyázott a gyerekekre; míg Yibo és Xichen a hegyen megkezdődött felújítási munkálatokat ellenőrizte.

Késő délután volt, amikor Yibo és Xichen visszatértek a birtokra.

A két gyerek mindent hátrahagyva rohantak eléjük. Xichen a karjába kapta a lányát és visszavonult vele a mászókához. Yibo eközben feldobta Shan Yuant a levegőbe, és elkapta, majd vigyorogva letette a földre, de Shan Yuannek ennyi nem volt elég.

- Még egyszer, még egyszer! – kiáltotta Shan Yuan, Yibo pedig felkapta és megpörgette a levegőben. A fia boldog visongását hallgatva akaratlanul is elmosolyodott. Yibo pedig engedelmeskedett, újra a karjába kapta a gyereket és meglóbálta. – Még egyszer, apa! – rikoltotta Shan Yuan széles vigyorral az arcán.

Yibo mozdulatai hirtelen lelassultak, és Xiao Zhan azonnal tudta, hogy miért.

A kötelék, ami feloldhatatlanul Yibohoz kötötte, nem csak riasztotta a társát veszély esetén, hanem átérezhette ugyanazt a fájdalmat és örömöt, amit imádott társa.

Érezte, ahogy Yibo szíve kalapálni kezd a mellkasában, amikor meghallotta azt a szót, hogy apa.

Melegség és aggodalom sugárzott a tekintetéből, mint aki hirtelen nem tudja, hogy mihez kezdjen. A házasságuk révén nem csak egy lelki társra lelt Yibo személyében, hanem egy olyan férfit is, aki igazi apja lehet a fiának. Yibo pedig elfogadta Shan Yuant a saját fiának: megismerte és megszerette. S ahogy egy alfa összekötődött a társával, egy apa is összekötődhetett az utódjával, ezért Yibo szíve is azonnal megnyílt. Shan Yuan érezte Yibo önzetlen szeretetét, törődését, és viszonylag hamar a bizalmába fogadta a férfit – akitől azt látta, hogy szereti és tiszteli mind őt, mind pedig az édesanyját –, de sosem hívta még apának.

Egészen eddig a pillanatig.

A kemény tíkfából készült kisasztalon hagyott telefonja megszólalt. Túl gyors reflexszel nyúlt utána, de amikor meglátta ki hívja, rémület járta át az egész testét, de megparancsolta az arcának, hogy a legátlagosabb arckifejezéssel fogadja a hívást. A füléhez emelte a készüléket, összeszedte magát, és hűvös, közönyös hangon szólt bele.

- Mit akarsz? – a hangja remegett, a félelem fojtogatta.

Lopva a kert másik végébe pillantott, ahol Shan Yuan és Yibo még mindig önfeledten játszottak.

- Tahllym. – Wen Xieren hangja lágy és gyengéd volt. – Örülök, hogy végre hallhatom a hangodat. Hiányoztál.

A fejbőre bizsergett, minden egyes szőrszál vigyázzba állt a tarkóján, az szíve a torkában dobogott, és forgott vele a világ. Szinte maga előtt látta a férfi keserű és kéjsóvár mosolyát.

- Mit akarsz tőlem?

- Téged. – dorombolta negédes hangon. – Még mindig, amíg világ a világ. Téged akarlak. Szükségem van rád.