Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)

108. rész

– Bajai a lány? – kérdezem útközben a kávézó felé. Próbálom leplezni, hogy némileg ideges vagyok a szituációtól.

– Igen – válaszolja tettetett lazasággal Ákos. Egész nap ezt csinálta: lazán dobálta a végtagjait, amelyek meg voltak feszülve. Így inkább úgy tűnt, mintha valamilyen fogyatékossága lenne, de nem akartam fokozni rajta a nyomást, ezért aztán nem tettem szóvá. Pláne, hogy ahogy a délutánba nyúltunk, egyre inkább éreztem, hogy átragadt rám is ez a néma feszengés.

– Kicsit olyan, mintha szülő lennék – mondom kényelmetlen fintorral, ugyanúgy nézve magam elé, mint eddig.

– He? – értetlenkedik a fiú mellettem, homlokára erős ráncot rajzolva.

– Tudod, ilyen családos bemutatós dolog. Amit a szülőknek szoktak... Mármint bemutatni a barátnőt, érted – hadoválok össze-vissza. – És ilyenkor mindig ideges a barátnő, mert fél, hogy mit fognak gondolni a barátja szülei, tudod.

– Na ja – dünnyögi Ákos. – Képzelheted, ő milyen ideges.

Nem válaszolok neki, nem érzem szükségét. Mindannyiunkat frusztrálja ez a helyzet, bár be kell ismernem, hogy valószínűleg én értem a legkevésbé, hogy mi is zajlik körülöttem. Én már az első pillanattól kezdve sem értettem. Miért akar bemutatni engem Ákos a barátnőjének? Pontosabban miért így? Miért van ekkora hangsúly ezen az eseményen, ami lehetne egy egyszerű „helló, szia" is a nappalinkban, amikor átjön hozzánk a csaj?

Tanácstalanul rágcsálom a szám belsejét, ahogyan leülök egy asztalhoz, várva a rendelésünket, amit belépés után leadtunk. Az ünnepek környékén sokan szoktak lenni, valamiért mindenki ilyenkor vágyik arra, hogy egy forró kakaóval bekuckózzon és rég nem látott barátokkal pletykáljon. Most látszólag mi is ezen emberek táborát erősítjük, de nagy eséllyel messziről üvölt rólunk, hogy nem az a klasszikus csevegős hangulat leng minket körbe. Némán piszkálom a körmömet, karomat az asztalon nyugtatva, amikor valaki megáll mellettünk. Lassan emelem meg a fejemet, majd arcomra megkönnyebbült mosoly szökik, ahogyan Bettit pillantom meg. Hátha ő megmenthet ebből a másodpercről másodpercre egyre kellemetlenebb szituációból.

– Szia – ölelem meg a pufók kabátjában szinte elveszve, majd azonnal rákérdezek, hogy mi járatban van, miközben ő Ákoshoz is odafordul egy gyors ölelésre.

– Rendeltetek már? – néz a pult irányába, aztán ránk, ezzel ignorálva a kérdésemet, végül a bólintásunk hatására a pulthoz megy és hallom, hogy egy mogyorós forró csokit kér. A kabátját hanyag módon akasztja fel, ahogy szokta, de az ő mozdulataiban is görcsösséget látok. Van ma valami a levegőben? Vagy csak én vetítem ki a saját idegességemet másokra?

– Tehát mi újság? Hogy kerülsz ide? – kérdezek rá újra, mert kivételesen azt sem tudom, hogyan kezdjem el a beszélgetést.

– Tulajdonképpen én hívtam – szólal meg Ákos egy torokköszörülés után.

– Miért kell ő ahhoz, hogy bemutass a barátnődnek? – rázom meg a fejemet elveszettségemben, de utána röviden vázolom a dolgot Bettinek, mert ő valószínűleg annyira sem érti, mint én. Megértően bólogat, amit elkönyvelek annak, hogy ugyan nem rakta össze a képet, de a lényeg, miszerint ez egy átlagos Nixi-féle bonyolult helyzet, átment neki.

– Azért, mert ő az – nyögi ki Ákos, megnyilvánulása már-már a suttogáshoz hasonlít inkább, és azonnal inni kezd a közben elé helyezett italából, így egy pillanatra el is bizonytalanodok abban, hogy mit mondott. Zavartan Bettire kapom a tekintetemet, akinek kétségbeesett szemeiből azonnal kiolvasom, hogy nagyon is jól értettem a srácot: Betti az.

Sziasztok Drágáim! Megint eltelt jó néhány hét, mióta utoljára itt jártam. Vagyis a Watty-n jártam, talán láttátok, hogy megosztottam egy új munkámat, amiben verseim vannak (Úton címmel megtaláljátok a munkáim között).

Tegnap megkaptam az érettségi eredményeimet, így ennek örömére hoztam egy részt. Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy végre van időm írni, és nem csak időm van, de most már laptopon dolgozhatok a telefonom helyett, aminek nagyon-nagyon örülök. Így bátran állíthatom, hogy a következő időszakban nem egy-két havonta lesz új rész.

Ami a folytatást illeti, felmerült bennem egy kérdés. Mint tudjátok, a részek hosszai az Instagramhoz vannak igazítva, ott ugyanis igencsak korlátozott lehetőségeim vannak ilyen szempontból. Mi lenne, ha ide egyszerre több részt töltenék fel, mondjuk kettőt vagy hármat? Ez azt jelentené, hogy az Instán előbb kint lennének a részek, ide pedig akkor kerülnének ki, amikor összegyűlik az a 2 vagy 3. Vagy maradjon így, még ha nagyon rövidek is a részek wattpados viszonylatban? Mit gondoltok?

Na, most már befejezem a lotyogást. Legyetek jók!

Csók

2021. 06. 01.