Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)

103. rész

A tükörről elpillantva megállapodik tekintetem a képernyőn keresztül a lányokon. Betti a szemét forgatva folytatja a sminkelést, amivel a másik két leányzó is foglalatoskodik, ki-ki a maga szobájában. Hátradőlve a székemen, mosoly kúszik az arcomra. Hálás vagyok értük. Sosem lesz tökéletes a kapcsolatunk, de annyira jó, hogy ennyi mindenen átmegyünk együtt és még mind megvagyunk.
– Jó, hogy vagytok – mondom mosolyogva a kamerába, mire mindannyian kicsit furcsállóan néznek vissza rám. – Bocsi a kontextus nélküli mondatért – kacagok fel. – De tényleg jó. Nagyon is... Ugyanakkor nekem lehet, hogy lassan mennem kéne, mert hát igen... Arnold elvileg ideér lassan.
– Mi?! Te nem velünk jössz? – csodálkozik Dóri.
– Arnold azt mondta, hogy idejön hétre, szóval feltételezésem szerint nem – magyarázom. – Viszont ott találkozunk mindenképp, ugyebár.
Lassan elköszönök a csajoktól, miután megegyezünk néhány alapvető dologban az estét illetően, mint például, hogy vigyázunk egymásra minden esetben. Alig nyomom ki a hívást, amikor megszólal a csengő. Már indulnék, hogy ajtót nyissak, de hallom, hogy valaki már megtette helyettem, így inkább nyugodtan összeszedem magam.
Bedobálok még pár cuccot a táskámba, illetve előhalászok egy kardigánt a szekrényből, hogy felvegyem a kabát alá. Valamiért szilveszterkor hajlamos vagyok elfelejteni azt, hogy tél van. Minden arról szól, hogy pia, ünneplés, újévi fogadalmak, buli van. Aztán a gondolatmenetből valahogy mindig kiesik nálam a hideg, a fagy.
Izgatottan indulok ki a szobám biztonságot nyújtó kis légköréből. Elkezdtem megszokni az új kuckómat és egész jól sikerült belaknom már. Most kicsit félve hagyom ott, tudva, hogy ez nem egy átlagos este lesz. Fejemben még visszacseng Ákos hangja, ahogy Arnold játékának nevezett engem. Kis felrázással próbálom elűzni a gondolatot, s megpillantva Arnit, azonnal mosolyogni kezdek.
– Kit látnak szemeim – húzza szélesre ajkait, ahogyan megjelenek az előszobában. Mellette Ákos áll, ezek szerint ő nyitott ajtót a fiúnak. Most egy apró fejcsóválással fejezi ki nemtetszését. A lezser, de elegáns sötétkék ingjén végigfuttatom szemeim, majd tekintetébe mélyedve jelzem neki, hogy ki fogom nyírni, ha nem fejezi ezt be. Mondjuk nem teljesen biztos, hogy értette, de amennyiben nem, majd megérti, amikor kell.
Kabátomat felvéve lépek ki a téli hűvösbe, a hideg levegő kicsit arcon csap, amitől kitisztul az agyam. Ez az egész szituáció baromira fura. Egyáltalán nem normális az egész, már csak kezdve ott az egészet, hogy olyan ez az egész Arnold-idejön-értem-és-együtt-megyünk-a-menő-szilveszteri-buliba, mintha minimum egy amerikai tinisorozat főszereplője lennék. Ennek a legkevésbé sem így kéne lennie. Kiábrándítóan puccos az egész. Jó ég, hová kerültem a saját életemben?