Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)

29. rész

– Phee, imádlak meg minden, de baromi makacs vagy és sértődős. Mondtam neked, hogy Arnold élete elcsesződött, nem hiányzik neki az, hogy te még jobban összekutyuld a dolgokat. És hidd el nekem, hogy neked sem kell az életedbe egy Arnold féle srác jelenléte! – magyaráz hevesen gesztikulálva. Én továbbra is kissé visszahúzódva állok, de hangomat hamar megtalálom.
– Én is mondok neked valamit – mutatok a fiúra szinte fröcsögve. – Fogalmad sincs arról, hogy mi hiányzik az életemből, és mi nem. Arnikának lehet, hogy beleszólhatsz az életébe, de az enyémbe nem! Nem ismersz, és jobb, ha ez így is marad!
– Miért nem hagyod, hogy segítsek? – szólal meg kis idő múlva csalódottan.
– Talán pont azért, mert azt gondolod, hogy segítségre szorulok – válaszolok neki, majd elfordulok és bedugom a fülhallgatóm. Max hangerőn elindítom a Képzelt riport című musical lemezét, tudom, hogy a zene dübörgése kihallatszik. Bár nem látom őt, de érzem a jelenlétét a szobában. Csak percekkel később távozik.
Nem értem őt. Miért ilyen velem? Kevés olyan embert ismerek, aki ennyire nyugodt lélek, mellettem mégis olyan vérmérséklete van, hogy azzal meghazudtolja önmagát. Az pedig, hogy folyton ki akar oktatni egyszerűen az őrületbe kerget. Na jó, nem mindig. Csak időnként teszi meg. Viszont attól még ugyanúgy kiveri nálam a biztosítékot.
És én? Nos, én egy világi nagy barom vagyok. Végülis igaza van, tényleg makacs vagyok és sértődékeny, de most okkal akadtam ki. Senki nem hordozhatja a száján Anyut. Anyu többet érdemel ennél. Mert Anyu olyan angyali volt. Hogy is ne lett volna, hisz a neve is az volt, hogy Angyal? Vajon Anyu szerette volna, hogy egyszer szerelmes legyek? Vajon tudna engem szeretni bárki is? Én tudok szeretni?
"Valaki mondja meg, hogyan kell élni,
Apám azt mondta, ne bánts mást,
Valaki látta, hogy bántottalak már,
Valaki látta, hogy bántottál" – szólt a zene a fülemben. Eddig valahogy a gondolataim elnyomták a hangokat, most azonban elragadt magával a szöveg és a dallam.
Milyen igaz ez a szöveg... De Ákos, mi miért bántjuk egymást?
A fejemben lévő cifra gondolatok ismét kivontak a világból, ám pár perccel később a zene megint győzelmet arat az agyam felett.
"Nem akarom nézni az arcát ha kérdez,
Nem akarom tudni azt, hogy mit érez,
Nem! Nem! Nem!
De igen, szeretem..." – halkul el a refrén.
Tévedtem. Nem igaz szöveg. Ez egy hülye szöveg. Az összes dalszöveg, ami a szeretetről és a szerelemről szól hülyeség. Magyarán szinte az összes dalszöveg baromság. Áhh, hülye zene. Hülye élet.
Egyáltalán ki találta ki ezt az ökörséget? Élet, szerelem. Kinek kell ez?! Milyen élet az, amiben az iskolában kell sínylődni vagy éppen meghalni a gyereked születése közben? A gyereked, aki elvileg a szerelmed gyümölcse.
Ó, nem. Ez az egész kész őrület. Túl nagy a káosz a fejemben. Túl sok minden változott ebben a pár napban. Túl sok minden változik Ákos miatt.

Egyébként ha valaki azt jobban szereti, akkor ezúton szeretném jelezni, hogy a történet megtalálható az Instagramon is ezzel a címmel, a @mostohabaty.ajandekba felhasználónéven.