Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)

102. rész

Sziasztok! Hát, igen, hűha. Én még mindig élek, és még folytatást is hozok. Durva, mi? Nem szeretném agyon magyarázni a dolgokat, mert feleslegesnek érzem. A lényeg, hogy itt vagyok, írok tovább. Nem lesz semmilyen rendszer abban, hogy mikor fogok posztolni, mert képtelen vagyok tartani. Mindig lesz rész, amikor tudok hozni, ugyanúgy fogom kitenni Instagramra is őket.
Örülök nektek nagyon. Jó olvasást!

– Izgulok. Tudom, hogy ma sem lesz semmi, ahogy sosem szokott, de mégis... Nem szeretnék én semmi extrát, de komolyan – magyarázza Betti, leülve a kamera elé, miután beköszöntünk mindannyian a hívásban. A képernyőre pillantok, ahol látom, hogy Csilla épp beáll a tükör elé a szobájában, Dóri pedig a cipzárját próbálja összehúzni a ruhája hátán. – Csak egyszerűen jó lenne azt tapasztalni, hogy én is kellek valakinek.
– Nem azért, de Csillán kívül ki az, aki iránt érdeklődik bárki is? – szúrja közbe Rina, miközben szusszant egyet és sikeresen a tetejére ér a cipzárnak.
– Te! – teszi le Betti a szempillaspirált és a telefonjára bámul újra.
– Drágám, sosem leszel kész, ha folyton a képernyőn keresztül bámulsz minket. Tudom, hogy jobb nem a levegőbe beszélni, de ha a buliban akarsz lenni emberi időben, akkor fel kéne pörögnöd – mondom kedvesen a lánynak, aki erre ciccegve folytatja a sminkelés.
– Amúgy nem csak te, Rinus. Nixiért is odavan valaki, de úgy durván.
– Én ezekről lemaradtam – szólalunk meg szinte hárman egyszerre a többiekkel és ezen el is nevetjük magunkat.
– Ne már! Dorinának ott van Bence, ti pedig szinte már együtt vagytok Arnikával – mondja Betti és hallom a hangján, hogy olyan kioktatós fejet vág éppen. Már tiltakoznék, de Rina megelőz ezzel.
– Bencével utoljára akkor beszéltem, amikor még mindketten csak távolról ismertük Baját. Különben is, az a múlt, nem kell felbolygatni – rázza meg fejét fésűvel a kezében. Hangjában érezni, hogy még mindig fáj neki a dolog.
– Megint érzéketlen vagy kissé – jelzem Betti felé, bár a videóhívásnak hála mindenki hallja, még ha egyébként nem tudnák. – Egyébként az sem igaz, amit rólunk mondtál. Arnold csak Arnold. Nem kell túlgondolni – tűzök gondosan egy virágos csatot a hajamba.
– Hogyne – horkan fel Csilla, aki már jó ideje csak hallgatta, hogyan versengünk azon, hogy ki a leginkább szingli. – Ha már itt tartunk – veti fel. – Úgy rémlik, hogy Betti mostanában beszél valakivel, nem?
– De – bólint lassan az érintett. – Én mindig beszélek valakivel. Mindig találkozok valakivel, de sosincs semmi, ti is tudjátok. Valahogy elüldözök mindenkit – sóhajt egyet drámaian.
– Azért meghalni talán nem fogsz nagy magányodban – vonom fel szemöldökömet. – Régóta beszélsz a mostani sráccal, nem? Hátha kijön belőle valami. Jól elvagytok... Kivel is?
– D-d-dani – mondja kissé dadogva, tőle nem megszokott módon Betti.
– Aha. Szóval jól elvagytok Danival?
– Úgy néz ki, igen – válaszolja.
– Akkor tessék szépen örülni és nem hisztizni – vágja rá Csilla, szinte belebeszélve a lány válaszába, ezzel Dórit kuncogásra bírva.