Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)

79. rész

Amennyire a kabátjaink engedik megölelgetjük egymást, még Csilla és Dóri is, pedig ők egy irányba mennek. Bettivel a zebra felé indulok, majd azon átérve tőle is köszönnék el, mivel nekem balra kell fordulnom, míg ő megy tovább egyenesen.
– Miért akarsz elköszönni? – kérdezi, mire én értetlenül oldalra döntöm a fejem.
– Mert arra lakok – intek az említett irányba kérdő hangsúllyal, ezzel is érzékeltetve, mennyire nem értem a kérdés miértjét.
– Már nem – rázza meg a fejét Betti. Először amolyan "Te meg mi a francról beszélsz?" arckifejezéssel reagálok, aztán jobban belegondolva rájövök, hogy igaza van. Már tényleg nem ott lakok...
– Mondasz valamit – dünnyögöm, ő pedig nevetve átkarol.
– Nézd a jó oldalát, legalább így hosszabb szakaszon mehetünk – vigyorog és én is elmosolyodom. Ha van valami pozitívum ebben az egészben, akkor ez abszolút a pozitívumok közé sorolható.
Ákosékhoz érve sóhajtva kotorom elő a kulcsomat, majd az előszobából egy rövid helóval le is rendezem a köszönést. Válasz nem érkezik. Hol van Ákos? Vállvonva megyek be a konyhába, hogy egyek valamit. A hűtőből előveszem a tejet, majd becsukom az ajtaját. Hűtőmágnesekkel felhelyezett táblázat van rajta. Ez eddig nem volt itt... Vagy csak nekem nem tűnt fel. Kikeresem a mai nap dátumát és elolvasom az alatta szerepelő dolgokat. Anya 17:00-kor végez. Ákos 16:20-kor végez. Mi van?! Ezek komolyan kiírják, hogy ki mikor végez a munkahelyen vagy a suliban? Ez tök beteg. Remélem engem nem óhajtanak beleírni ezután.
Mindez azonban azt jelenti, hogy enyém a lakás. Legalábbis egy darabig.
A telefonomat kiveszem a kabátom zsebéből és maximum hangerőre kapcsolva a zenét kezdem el készíteni az uzsonnámat. Falatozás közben a telefonomon böngészek és a közösségi felületeket görgetem. Egyszer csak érkezik egy üzenetem Petitől, az egyik sráctól a kávézóból. "Hali, holnap be tudnál jönni?" Gyorsan bepötyögöm a választ, miszerint suli után bemegyek. A bejárat felől zajt hallok és a következő pillanatban betoppan Ákos. Rám néz és lassan megemeli jobb szemöldökét.
– Te most épp Boney M-et hallgatsz? – kérdez, pedig ő is tudja a választ, hiszen teljesen nyilvánvaló.
– Talán van vele valami bajod? A Boney M nagyon jó – pillantok a plafon felé egy apró fejrázással. Hihetetlen ez a srác.
– Arnold szokott ilyen szarokat hallgatni – ránt vállat és ledobja maga mellé a táskáját, majd a hűtőhöz megy, hogy ő is egyen valamit.
– Amíg én nem fikázom a te zenei ízlésed, addig legyél szíves te is hanyagolni ezt a tevékenységet – mondom nyugodt hangon.
– Rendben, de akkor kapcsold ki! – felel lazán. – Esetleg valami mást hallgathatsz.
– Képzelem, valami jó kis remixet vagy Billie Eilish-t – fintorgok.
– Például – bólogat.
– Hát ezt felejtsd el – rázom meg a fejemet határozottan.
– Te pedig a zenehallgatást – tárja szét karjait, amolyan "ez van" arckifejezéssel.