Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)

74. rész

Arra számítottam, hogy mentegetőzni kezd vagy minimum egy hatalmas sóhaj hagyja el a száját, de arra semmiképp sem, ami történik. Ugyanis Arnold mélyen beszívva a levegőt hosszasan néz a szemeimbe, majd maga elé mered, s mindvégig egyetlen szót sem szól.
A következő pillanatban megszólal a hozzánk tompán kihallatszó csengő, ami azt jelenti, hogy amennyiben azonnal elindulunk befelé, akkor is valószínűleg elkésünk.
– Mennünk kell – mondom, hogy indulásra bírjam őt, mivel továbbra is némán és mozdulatlanul ül mellettem. Kijelentésemre biccent egy aprót és sóhajtva feláll. Az ajtón ráérősen sétálunk át, bár én kissé kényelmetlenül érzem magam a késés miatt, mégha őt nem is zavarja. A folyosón már csak egy-két diák lézeng és néhány tanár halad a termek felé, ahol órát fognak tartani. A saját termeink felé haladva szótlanul sétálunk egymás mellett, akkor sem mondunk semmit, amikor ő megáll az ajtajuk előtt, én pedig tovább megyek a saját termünkhöz, eggyel arrébb. Már nyúl a kilincs felé, amikor mégis megszólalok.
– Arnold – fordulok felé felsőtesttel, s ő rám emeli tekintetét. – Furcsa vagy. Egyáltalán nem értelek – jelentem ki őszintén. – Próbállak megérteni, de nem megy. Nem tudom, miért van az, hogy egyszer tök jó a kapcsolatunk, máskor pedig ugyanaz az idegenkedő csajozós éned van itt, akit a legelején megismertem. Ezt a beszélgetést meg inkább nem is részletezem – intek fejemmel az udvar irányába. – Rendezd magadban a dolgokat, mert nem szeretem ha összezavarna. Van elég káosz a fejemben nélküle is – mondom, majd válaszát meg sem várva kényelmes tempóban az ajtóhoz lépek.
– Bocsánat a késésért – mondom a tanárrá nézve és átvágok a termen a padom felé. Lehuppanok Betti mellé, aki először csak mosolyogva figyel engem, aztán szemöldökét emelgetve. Értetlen arckifejezéssel nézek vissza rá, mire tátogni kezd.
– Miért van rajtad Arnold pulcsija? – olvasom lesz a szájáról, válaszként pedig alig láthatóan megrázom a fejemet, remélve, hogy ebből érti, hogy semmi különösről nincs szó.
Szememet a táblára emelem, majd írni kezdem a füzetbe a fent lévő dolgokat, amikor Betti könyökével megbököd. A saját füzetét kissé elfordítva közelebb tolja hozzám, így jól láthatom a lap szélére írt kérdést. "Mi van köztetek?" – áll a papíron, és felnézve barátnőm számonkérő pillantása fogad. Pár centivel arrébb helyezem a füzetemet, és úgy kezdek írni a margóra, hogy ő is lássa. "Semmi" – kanyarítom oda némileg ferdén, majd némi hezitálás és a tollal a levegőben körözés után aláírom, hogy "nem tudom".
A kommunikációt lezártnak tekintem, így ismét másolni kezdek a tábláról, de Betti megint meglök, ezúttal egy "majd beszéljünk róla" üzenet fogad.
– Phoenix és Bernadett megtehetné, hogy nem levelezget, tudtommal egyikük sem áll ötösre biológiából – förmed ránk a tanár, és a magázó stílusból tudjuk, hogy nem húzhatjuk ki még jobban a gyufát nála, így lesütött szemmel tűrjük a terem minden zugából ránk irányuló tekinteteket.