Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)

87. rész

A szünet az szünet. Mindenkinek. Még akkor is, ha sok feladat van. Én mindenképp szerettem volna pihenni, rám is férne, hisz az utóbbi időszak nehéz volt. Mégsem teszem. Harmadik napja vagyok itthon, már december 23-a van, s én mégis csak tanulok és tanulok. Nem tudom miért. Talán csak szeretném letudni a dolgokat, hogy aztán pihenhessek? Vagy nem? Nem tudom. Én sem értem magamat.
A többiek nagyon élvezik ezt az egész karácsonyi dolgot. Valamiért teljesen rákattantak. Apu és Gabi is szabadságon van, így itthon pörögnek. Folyton szól a karácsonyi zene, minden nap egy újabb helyiség van feldíszítve, sütögetnek. Kicsit bizarr látvány, amikor kimegyek a konyhába és Ákos az anyjával mézeskalácsot süt. Mi legfeljebb nagyiéknál szoktunk sütni. Fura.
Gondolataimba merülve forgok a székemen, az asztalomon nyitva van az irodalom tankönyvem, mivel elvileg épp egy beadandó házidolgozatot írok. A legkevésbé sem érdekel a téma, de nincs kedvem kimenni a "jaj, de jó, karácsony van" lázban égő csodacsalád köreibe. Az egész teljesen beteg. A karácsony jó, meg szép, meg minden, de az osztálykarácsonyon kívül – , illetve a random júliusi napon, amikor hiányzik a karácsony – full kínos és gáz egész nap ezeket a klisés karácsonyi dalokat hallgatni. Legalább annyi lenne bennük, hogy nem ugyanazt a Youtube lejátszási listát hallgatják és hallgattatják velem is, amin az 50 leghíresebb és egyben legfárasztóbb karácsonyi dal van, sok kevésbé ismerttel együtt. Csomó jó magyar karácsonyi dal van, miért nem lehet azokat is hallgatni? Egy kis kreativitást, könyörgöm...
– Mihez kell egy kis kreativitás? – szólal meg az ajtóból Ákos, mire bennem majdnem megáll az ütő.
– Miért hozod az emberre a szívrohamot? – hüledezek vadul dobogó szívvel.
– Bocs – löki oda nekem. – Szóval mihez kell kreativitás?
Milyen együttérző. Amúgy is, miről van szó? Hangosan gondolkoztam, mielőtt bejött?
– Hozzátok kellene. Vagyis nektek – pontosítok a megfogalmazásomon.
– Most megint mi van? – ül le az ágyamra – engedély nélkül – egy hatalmasat sóhajtva, szemeit a plafon felé emelve.
– Az, hogy kereken harmadik napja hallgatjátok ugyanazokat a dalokat, ráadásul siralmasan rosszak – rázom meg a fejemet, s közben a kezemmel hessegetek az ajtó irányába, hogy húzzon le a szépen bevetett ágyamról.
– Mi bajod van az All I Want For Christmas Is You-val? – kérdezi úgy, hogy a dal címét énekli a cseppet sem tiszta hangján.
– Nincs vele bajom, de agyrákot kapok tőle – vonom fel a szemöldökömet. – Azt a rohadt dalt az elmúlt 17 évben nagyjából 200 alkalommal hallottam, ebből pedig nyolc csak az elmúlt három napban történt. Ráadásul semmi köze a karácsonyhoz a hangszerelésén kívűl – fejtem ki a problémámat.
– Hogy ne lenne köze hozzá? – háborodik fel a srác és én még értetlenebbül nézek rá.
– Tesó, te tudsz angolul?
– Nagyon vicces kérdés – mondja ironikus hangon.
– Az a dal a szerelemről szól, nem a karácsonyról, basszus – tárom szét a karjaimat hitetlenkedve.