Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)

24. rész

- Milyenek vannak?
- Az általános iskolai osztályomban volt egy csapat fiú, aki folyton szekált. Az egyikük egyszer meg akart verni, és akkor eléggé megszorongatta a kezemet. Előtte is egyszer-kétszer, de annak nem volt nyoma utólag - magyarázom magamat is meglepve ezzel.
- Milyen nyoma? - villannak meg szemei.
- Véraláfutás.
- Értem.
Ismét némaság telepszik ránk, ezúttal azonban én szakítom meg a csendet.
- Nagyon nem voltam ma korrekt. Sajnálom.
- Valóban nem voltál. De én sem. Bocsánat - emeli rám kék szemeit.
- Szent a béke? - mosolyodok el halványan, és felé nyújtom kisujjamat, ezzel azt kifejezve, hogy gyerekesek voltunk, tehát gyerekesen békülünk.
- Szent a béke - vigyorodik el, amit én nem értek, ám a következő pillanatban megvilágosodok, ugyanis sunyi módon magához ránt és megölel.
- Hé, ennyire nem vagyunk jóban - mondom felháborodottan hangon, de aztán csak elnevetem magam és végül viszonzom a gesztusát.
- Egyébként - szakítom meg a fizikai kontaktot, és fenyegetően felemelem mutatóujjamat, de közben részben komolytalan vagyok. - Kikérdezel itt a hülye frusztrációimról, de semmit sem tudok rólad.
- Jójó, értem a célzást - emeli fel védekezően kezeit, ám szája sarkában mosoly ül. - Mire vagy kíváncsi?
- Nos, lássuk csak - játszom el, hogy nagyban gondolkodok, pedig valójában tudom, mit szeretnék kérdezni, és ezt ő is látja. - Miért fontos neked ennyire az, hogy milyen a viszonyod velem?
- Ma délután nem kell dolgoznod? - vág riadt fejet, de szeme elárulja őt.
- Hülye - csapok egyet a vállára. - Nem tereljük a témát, válaszolj - nevetek.
Egy kis ideig némán ülünk, a ránk telepedő csendben tapintani lehet a komorság szikráját, ami Ákosból árad.
- Őszintén szólva, nem tudom. Megszoktam, hogy jó kapcsolatom van másokkal, és bosszantott, hogy te folyton úgy nézel rám, mint egy leprásra, és próbálsz is olyan messze maradni tőlem, mint ahogyan a leprásoktól szokás.
Hosszabb szünetet tart, de mivel látni rajta, hogy még van mit mondania, nem szólalok meg.
- Anyáék válása nem volt túl szép. Persze, nem biztos, hogy meglátszik rajtunk, de nagyon megviselt mindkettőnket. Apa sokat ivott - nagyot nyel és rugdosni kezdi a kavicsokat maga alatt. - Rengeteget veszekedtek, és Apa sokszor volt agresszív. Eleinte féltem és inkább próbáltam úgy tenni, mintha nem történne semmi és én sem lennék ott. Viszont egy idő után nem tűrtem, hogy néha kezet emelt Anyura. És akkor nekimentem. Csak így tudtam védeni Anyut. Azóta pedig valamiért mindenkit védeni akarok, és nem bírom a konfliktusokat. Neked sem akartam ártani, csak hülye voltam, és basszus annyira sajnálom - túr bele hajába és szomorúan csillogó tekintetét rám vezeti. Kék szivárványhártyája ezüstösen pillog felém, én pedig úgy érzem megszakad a szívem.