Piros Virág (Taekook ff - mpreg)

🌹40.🌹

Jungkook szemszöge:

-Te beteg vagy! Azonnal engedj el, mert kurva nagy bajban leszel! -kiabáltam rá Seunghora de ő csak nevetett, szó szerint mint egy vérbeli pszichopata. Mindig is tudtam, hogy nem százas a csávó de ez mindennek a teteje! Hol él ez? Valami akciófilmben?

-Majd elengedlek ha leszállsz az Omegámról, meg a fiamról!

-Ő nem a te omegád! -rántottam egyet a láncon idegesen.

-De az én fiam! Én csináltam fel, nem te! Mennyi ideje is tart a kis románcotok, hm? Arra nem vagy képes, hogy teherbe ejtsd? -köpte felém a szavakat, én pedig szorosan lehunytam a szemeimet és úgy próbáltam nyugtatni magam. Tudom, hogy direkt idegesít de nem fogja elérni amit akar. -Egy semmirekellő haszontalan alfa vagy! Sőt téged alfának sem lehetne nevezni, te bájgúnár! Undorító a viselkedésed, olyan szinte vagy mint egy omega!

-Ha így beszélsz róluk, minek kell neked Taehyung? Nem is szereted! Csak azért akarod, vissza kapni mert boldogul nélküled is, te pedig egy kibaszott szerencsétlen vagy akit mindenki utál! -nevettem fel mélyen szemeibe nézve, mire idegesen pattant fel a kis faszékről amin eddig ült, majd a láncokhoz lépett és a tenyerére tekerte azokat. Felvont szemöldökkel néztem mit csinál és a félelem kezdett rajtam eluralkodni mikor elindult felém.

-Most megtanulod, hogy velem így nem beszélsz! -hajolt egyik fülemhez, majd egy hatalmasat vágott a hasamba többször is. Éreztem, ahogy a lánc teljesen felhasítja bőrömet és lehet néhány bordám is eltört az ütések sorozata miatt.

Mikor kellően elintézett, messzebb lépkedett tőlem és hatalmas mosollyal az arcán nézett végig rajtam, ekkor viszont halk léptek zaja ütötték meg hallójárataimat és rögtön oldalra döntöttem a fejem és hatalmasra nyílt szemekkel néztem végig Taehyungon, aki csípőre tett kezekkel és aranysárgán csillogó szemekkel pásztázta Seunghot.

Seunghoval egyszerre szólítottuk meg viszont Tae rám sem hederített, Seunghonak kezdett beszélni de éreztem rajta, hogy fél, szinte retteg.
Szemem sarkából láttam, hogy nyílik a hátsó ajtó így értetlenül emeltem fel fejem, hogy jobban lássam és nem sokkal később meg is pillantottam Hyunjint és Jaebumot, akik mindketten mutatták, hogy maradjak csendben.

Aprót bólintva vezettem tekintetem vissza a szerelmemre, aki már a konyha pulton ült és úgy magyarázott Seunghonak, ez viszont nagyon nem tetszett és ennek hangot is adtam.

-Hozzá ne merj érni, kitaposom a beled, hulladék!

-Kussolj már Jungkook! -suttogta idegesen Hyunjin, majd óvatosan leszedte rólam a bilincset és a köteleket, eközben Jaebum pedig leütötte azt a mocskot.

Nagyot nyelve próbáltam felállni de Tae megelőzött és sírva szaladt hozzám, én pedig szorosan magamhoz öleltem.

-Istenem, úgy aggódtam érted! -szipogott, én pedig mosolyogva simítottam az arcára.
Én gyönyörű bátor omegám…

-Én is értetek, semmi baj szerelmem, itt vagyok! -húzom magamhoz még szorosabban de ő lassan eltolt magától, mire letörlöm gyönyörű arcáról a könnyeit.

-Jungkook, terhes vagyok! -mondta ki egyszerűen, én pedig teljesen lesokkolódtam és a világ megszűnt létezni körülöttem. Egyik kezemet rögtön lapos pocakjához raktam és erősen koncentrálni kezdtem.

-Istenem… ez… ez tényleg igaz!

-Igen! Persze, hogy igaz szerelmem! -nevetett fel sírva és kezei közé vette arcomat.

-Az én gyermekem! Taehyung… érzem őt! -néztem rá könnyes szemekkel.

-Persze, hogy érzed… hisz te vagy az apukája! Szeretlek Jungkook! Menjünk innen! Menjünk haza végre JuJuhoz!

-Ő hol van? Hol van a fiam?

-Baekhyun vigyáz rá! -hajolt közel ajkaimhoz majd egy rövid csókot nyomott párnácskáimra.

-Jólvan szerelmesek! Hívtam a rendőrséget, ők majd elintézik ezt a barmot! Induljunk haza! -szólalt meg Hyunjin, mikor vissza jött, Tae pedig felállt az ölemből és én is így akartam tenni de hatalmas fájdalom nyílalt a hasamba.

-Jungkook! -kapott utánam Tae.

-Nincs semmi baj szerelmem csak fáj egy kicsit ahm… -kaptam ismét a fájó részhez.

-Haza megyünk, megnézzük viszont most el kell mennünk! -jött közelebb Jaebum is és mindhárman segítettek felállni és a kocsiba ülni.

Haza érve Taehyung engedett egy hatalmas kád vizet, majd óvatosan lefürdetett aztán a sebeimet is bekente és bekötötte.

-Annyira sajnálom! Ez mind miattam van! Ha én nem lennék most nem lennél ilyen helyzetben! -sóhajtott fel szomorúan Taehyung a kanapén ülve.

-Ha most nem lennél velem, nem lennék boldog! Lehet nem is élnék már, hisz semmi értelme nem volt az életemnek mielőtt megismertelek! Ne gondolj ilyenekre, mostantól minden rendben lesz! Szeretlek!

-Én is Szeretlek! -mosolyodott el majd óvatosan hozzám bújt.

———

3 évvel később…

Még sosem izgultam ennyire mint most! Hallom kintről a hatalmas tömeget, ahogy tapsolnak, előttem pedig egy sminkes lány mászkál és ellenőrzi, hogy minden rendben van e a sminkemmel és a hajammal.

-Rendben Jungkook! -jött hozzám a hely tulajdonosa. -Vár a színpad! -paskolta meg vállamat, én pedig erőt véve magamon a színpadra léptem. Mindenki elcsendesült szemeim pedig rögtön kiszúrták a gyönyörű omegámat és a két meseszép gyermekemet, a fiamat és a kislányomat.

A mikrofont a kezembe véve kezdtem el énekelni és teljesen átadtam magam a dalnak, közben le sem vettem szemeimet a szerelmemről, végig neki énekeltem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire boldog leszek! Sosem hittem volna, hogy egyszer lesz két csodálatos gyermekem. Seo már nagyfiú, hisz nemrég töltötte negyedik életévét, Zoey pedig a másodikat.

Mikor végeztem mindenki eszméletlen hangosan kezdett tapsolni és fütyülni is. Láttam, hogy Taehyung mosolyogva tette le a telefont hisz végig videózott.

Egy álmom vált valóra!

Lementem a színpadról, majd gyorsan össze pakoltam és elindultam az autónkhoz, ahol vártak rám.

-Apa! -kiáltott fel Seo boldogan és szaladni kezdett felém.

-Junseo ne szaladj! El fogsz esni! -szólt rá kissé mérgesen Taehyung, mire én mosolyogva hajoltam le, hogy egyenesen a karjaimba ugorjon a kis rosszcsont.

-Vigyázok én rá! -pusziltam meg pufi arcát majd a lányomnak is adtam egy cuppanóst.
Zoey is alfa lett, és eszméletlen büszke vagyok rá.

-Eszméletlen voltál! -karolta át nyakamat Tae és hosszasan megcsókolt. Már épp kezdtünk belelendülni, teljesen elfeledkezve a kezemben lévő sózsákról.

-Apa ne puszilgasd anyát! -tette karba kezeit.

-És miért ne puszilgassam? -vigyorogva pillantottam rá, majd az ő ajkaira is nyomtam egy puszit mire nevetve törölgetni kezdte azt.

-Köszönök neked mindent! -simítottam omegám puha arcára.

-Majd otthon megköszönöd! -mosolyodott el kajánul, mire muszáj volt beharapnom alsó ajkam. -Most viszont induljunk mielőtt Zoey megfázik! -nézett rá a kis hercegnőnkre, mire segítettem beültetni őket az autóba, hogy minél előbb haza érjünk és ezt a tökéletes napot, egy tökéletes estével zárjuk.