Hirtelen változás

3. rész

A bevásárlást sikeresen megejtették a forgalmas és Chloé számára igen tetszetős Abszol úton. És akkor még nem is tudta, hogy nem utoljára látta az utat. A Roxfort Expressz ugyanis a King's Crossról indult idén is mint minden évben. Az állomás szintén Londonban volt található, és Minerva szerint "Nem lenne szerencsés még azzal is kitűnni - akármennyire is szeretnél -, hogy külön érkezel meg, azaz már ott vagy. A vonatút egyébként is remek alkalom arra, hogy barátokat szerezz." Az ötlet és a gondolat szép és jó volt, Chloé sem ezzel akart kitűnni, mégis tartott tőle, hogy nem fogják kedvelni, és az lesz vele, ami a Beauxbatons-ban. Bár a szünet utolsó estején emiatt kissé aggódva feküdt le az elmúlt egy hétben szállásául szolgáló Foltozott Üst nevű fogadóban lévő kis szobájában, ez nem befolyásolta alvásának a minőségét.
Másnap kipihenten és időben, jó korán felkelt, majd felöltözött, arcot mosott, fésülködött, és indulásra kész volt. Megköszönte Tomnak, a fogadó tulajdonosának, hogy itt lehetett - a szállás díját már keresztanyja korábban elintézte -, és elindult a King's Crossra. A rengeteg csomag miatt gyalog közlekedni őrültség lett volna, mégis el kellett jutnia odáig, ezért taxit hívott. Mugli taxit. Éppen emiatt volt kissé bajos és nehéz a folyamat. Bár Minnie néni elmagyarázta neki, mi hogy működik, és ő sem volt járatlan a mugli dolgokban, nem ment minden teljesen zökkenőmentesen. Szerencsére ennek ellenére gond nélkül eljutott az úticéljához.

Az állomásra érve - szintén ahogy keresztanyjától megtudta -, megkereste a 9 és ¾ vágányt, vagyis a 9-es és 10-es vágány közti kőfalat. Megvárta, míg a muglik figyelme nem az ő hosszú barna ruháján, bokacsizmáján és kalapján időzik, majd amikor azok már máson kezdtek el aggodalmaskodni, nekifutott, és a falon át megérkezett a keresett vágányra. A nagy, piros Expressz már bent állt, vidáman pöfékelve, élénk színével a diákokat hívogatva. Sok kisgyerek még csak most köszönt el a szüleitől, mások a kocsikba tolakodtak fel a legjobb ülőhelyekért.
Chloé óvatosan elslisszolt egy szőke hajú anyuka és ugyancsak aranyfürtös fiacskája mellett, jót mosolyogva azon, hogy a kisfiúnak az anyukája valami olyasmit emlegetett, hogy ő ott a legkülönlegesebb, hiszen már most az. A kisgyerek pedig ezt gond nélkül elhitte. Kikerült egy magányosan álló, zsíros, fekete hajú, vékony fiút, aki úgy tűnt, nagyon keres valakit a tekintetével, majd ő is felszállt helyet keresni magának.
Már az állomásra menet elhatározta, hogy egy alapvetően üres fülkét keres majd, ha az nincs, akkor kénytelen lesz valakihez beülni, vagy ha más akarna hozzá leülni, valószínűleg, mivel nem lenne más helye, be fogja engedni.
Az üres fülke megvolt, a csomagjait felpakolta, és leült, hogy az utat olvasással tölthesse el. Amikor már azt hitte, senki nem fog beülni hozzá, elhúzódott a kupé ajtaja, és egy fiú lépett be rajta. Vele egyidős lehetett, félénk tekintettel mérte végig Chloét, majd az átlagosnál halkabb hangon megkérdezte:
-Leülhetek ide?
-Igen-bólintott Chloé. Mást nem is mondhatott volna, hiszen látszott, hogy üres a fülke, ő maga pedig nem akarta elküldeni sem.
Amíg a fiú bepakolta a dolgait, alaposan végigmérte. A haja fekete színű volt, rövid és hullámos, a szeme sötétbarnás-szürkés. A bőre fehér, ha lehet még a normálisnál is fehérebb, amiből Chloé arra következtetett, hogy nem sokat volt kint a vakáció alatt a szabadban, vagy ha mégis, akkor biztos nem a vízparton. Magasságban a lánnyal megegyezett, alacsonynak nem volt mondható, de annyira magasnak sem.
-Nem láttalak még a Roxfortban-jegyezte meg a fiú, aki szintén végigfuttatta tekintetét a lányon, magában megállapítva, hogy mennyire különlegesen csinos és szép.
-Nem is láthattál-jelent meg egy apró mosoly Chloé ajkán-, hiszen eddig nem is oda jártam.
-Az hogy lehet? Te nem tizenegy évesen kezdted az iskolát?
-De. Csak nem a Roxfortban. Beauxbatons-os voltam, csak... -Itt elakad. Nem tudta, hogyan folytassa, ezért csak megrázta a fejét, és legyintett. -Mindegy. A lényeg, hogy mostantól roxfortos leszek-húzta ki magát a kényelmes ülésében.
-Akkor ma lesz a beosztásod is?-kérdezte őt tovább a fiú.
-Igen, én is úgy gondolom. Te melyik házban vagy?-tette fel a kérdést.
A Roxfort története című vastag könyv áttanulmányozása és keresztanyja elbeszélései után nem volt neki újdonság, hogy itt négy ház van, és azt is tudta, melyek ezek.
-Mardekár-motyogta a fiú úgy, mintha nem lenne büszke a házára.
-Értem-bólintott egyet a lány. -És a nevedet megtudhatom?
-Regulus Black. És a tiéd?
-Chloé Rouge.
-Aranyvérű vagy?-kérdezte nyugtalanul, látszott rajta, hogy igenlő választ remél, ellenkező esetben berekeszti a beszélgetést, még ha nem is tenné szívesen.
-Varázslócsaládokat nézve igen. Nemzetiségben nem-válaszolt Chloé, anyja nevét fel nem fedve.
-Akkor jó-motyogta a fiú egy sóhaj után, mire Chloé felhúzta a szemöldökét.
-Miért, ha nem az lennék, fognád magad, és kimennél? Vagy az út hátralévő részében némasági fogadalmat tennél, és hozzám sem szólnál? Esetleg feltakaríttatnád a fülkét, mert egy koszos vérű beszennyezte?
-Ugyan, dehogy-próbálta Regulus leállítani a lányt. -Sajnálom, nem úgy gondoltam...
-De, nagyon is úgy gondoltad. Viszont mivel Black vagy, elnézem neked-vont vállat Chloé.
Hallott már a Black családról, ami nem volt meglepő, hiszen ismertek voltak aranyvér-mániájukról és különös kegyetlenségeikről. Habár a fiú megnyilvánulása kissé ellentmondásos volt, úgy tűnt, csak kényszerből engedelmeskedik a nemes és nagy múltú családjának íratlan szabályainak és szokásainak.
-Köszönöm...
Chloé arcán egy apró fintor futott át, majd kinézett az ablakon. Az idő esős volt, bár a lány örömére épp csak csepergett, és már tisztult is az ég, amikor kiértek egy alagútból egy nagy szántóföld mellett elhaladó, hosszúnak tűnő útszakaszra.
-Kértek valamit a kocsiról, gyerekek?-hallatszott egy hang az ajtóban, és Chloé odanézve látta, hogy egy büféskocsit toló idős néni tette fel a kérdést, kocsiján pedig rengeteg édes és sós nassolnivaló kínálta magát az éhes diákoknak.
-Hmm, igen... -Chloé előkotorta pénztárcáját. -Egy csokibékát szeretnék, kondéros kekszet és tökös derelyét-adta le a rendelését.
-8 knút lesz. Más valamit?
-Nem kérek, köszönöm-nyújtotta oda a pénzt a büfés boszorkánynak, aki az azért járó finomságokat adta oda a lánynak. -Te nem kérsz semmit?-nézett Regulusra, aki csak a fejét rázta meg.
Chloé egy sóhaj és egy szemforgatás után előhalászott 2 knútot, és a boszorkánynak adta.
-Még egy csokibékát szeretnék.
-Parancsolj, drága.
Chloé elvette a dobozt, és Regulus felé nyújtotta, miközben a boszorkány továbbállt a következő kupéhoz.
-Nem kérem, köszönöm-rázta a fejét a fiú.
-Fogadd már el, Merlinre kérlek. Leszakad a karom, ha sokáig így kell tartanom-túlzott a lány, hiszen táncosként ez meg sem kottyant neki.
-Köszönöm-vette el végre-valahára a fiú a csokibékás dobozt, majd kibontotta, és ahogy a lány is, enni kezdte. -A kártyával mit csináljak...?-forgatta aztán az ujjai közt a mozgó hírességet ábrázoló ajándékot, ami a csokihoz járt.
-Van öcséd vagy húgod? Add oda neki.
-Én vagyok az öcs-mosolyodott el szomorúan.
-Ohh, értem. Akkor... Tartsd meg. Emlék. Ha a szüleid vagy a bátyád vagy nővéred vagy kid van neked eltiltanának tőlem, akkor legalább valami emlékeztet a rövid ismertségünkre.
-A bátyám nem tiltana el tőled-legyintett lemondóan a fiú.
-Hogy ez milyen rendes tőle...!-ámuldozott enyhe iróniával a hangjában Chloé.
-Ugye?-vette át az ironizáló stílust a fiú is. -Pláne, hogy legszívesebben azt is letagadná, hogy rokonok vagyunk, még ismerőseként sem vállalna fel.
-Ennyire rossz a helyzet?-kérdezte a lány. Hangjában nyoma sem volt már az iróniának, helyette aggódás jelent meg.
-Igen...
-Pedig ha már egy házban vagytok...
-Ezt ki mondta neked?-szakította félbe Regulus, Chloé nagy meglepetésére elég hevesen.
-Se-senki. Bocsánat...-mentegetőzött hirtelen megszeppenve. -Csak gondoltam mivel Blackek vagytok...
-Tévedsz-morogta Regulus.
-Akkor ő hol van? Hollóhát?
-Rosszabb. Griffendél-fintorodott el a fiú, ami kissé ellenszenvessé tette amúgy barátságos és helyes ábrázatát.
-Mi a baj a Griffendéllel?-nyerte vissza magabiztosságát Chloé, miután meggyőződött róla, hogy a fiú nem akarja majd megátkozni az előbbi hibája és további kíváncsisága miatt.
-Azon kívül, hogy utálják a mardekárosakat, csak annyi, hogy büszke erre. Büszke, hogy kitűnt a családból ezzel, és kitört, megszakította a családi hagyományt. Anyánkat így is mindig bosszantja, ne tudd meg, mi volt, amikor megtudta, hogy az idősebb fia nem fog büszkén virítani az ezüst-zöld nyakkendővel a nyakában. Ráadásul összeállt egy csapat idiótával, és annyi értelmetlen baromságot csinálnak, hogy anyánk havonta küld rivallókat.
Chloé csendben emésztette a hallottakat. Próbálta a fiú szemszögéből nézni a dolgokat, de így is az volt az érzese, hogy Regulus inkább csak féltékeny bátyjára, és arra, hogy ő ki mert törni abból az ördögi burokból, amiből ő eddig még nem. Inkább beletörődött, hogy ez lesz a sorsa, pedig a szíve mélyén tudta, hogy nem lesz boldog élete, ha így folytatja, és nem helyes az sem, amit a szülei elvárnak tőle.
-Ő is még roxfortos?-kérdezte Regulust.
-Eggyel felettem jár.
-Értem.
A fiú mintha csak kitalálta volna a gondolatát, folytatta.
-Én most leszek negyedikes. Te hány éves vagy?
-Tizennégy. Én is negyedikesként kezdek majd itt.
-Akkor egy évfolyamban leszünk-mosolyodott el, az út alatt először őszintén.
-Úgy tűnik-viszonozta a lány is a mosolyt.
-Akár egy házban is-szőtte tovább az elképzelést, de Chloé elhúzta a száját.
-Kétlem... A Mardekár nem igazán nekem való hely.
-Miért ne lenne az?
-Mert az alapján, amit Min... Öhm... Egy ismerősöm mondott, nem annyira illik hozzám.
Kis híján elszólta magát, pedig keresztanyjával megbeszélték, hogy nem tudódhat ki a rokonság, főleg az elején nem. Egy páran már így is tudták: Dumbledore, Madam Rosmerta - habár vele nem találkozik majd minden nap, de akkor is elkotyoghatja akarva-akaratlanul is -, valamint a tanárok többsége biztosan hallott már róla.
-Akkor hol lennél szívesen?-kérdezte Regulus, vagy nem figyelve, vagy figyelmen kívül hagyva a nyelvbotlást, ami Chloé szemében egy jó pontot jelentett a fiú számlájára.
-Anya Griffendéles volt, de a Hollóhát és a Hugrabug is valamennyire illik hozzám szerintem. Mindegy, csak... -Itt elhallgatott, és inkább nem fejezte be, bár a fiú megtette helyette.
-Csak ne a Mardekár-bólintott kifejezéstelen arccal.
-Ha Griffendéles lennék, velem sem beszélnél többet?-tette fel a nagy kérdést Chloé.
-Hát...
-Szóval igen.
-Ezt nem mondtam!-kiáltott fel a fiú.
-De gondoltad-vont vállat a lány.
-Honnan tudod?
-Női megérzés-mosolyodott el Chloé ravaszul. -De igazam van, nem?
-Nem egészen...
-Vagyis valamilyen szinten mégis. Csodálatos!
-Szóba állnék veled.
-Milyen kedves. Majd meghálálom-mosolyodott el kissé gúnyosan.
-Nem érted... Nem értheted...-rázta a fejét Regulus. -Nem az én döntésem...
-Akkor ki döntése, ha nem a tiéd? Albus Dumbledore-é?
-Dehogy. A szüleimé. Ha megtudják, hogy olyannal beszélek, aki nem mardekáros és nem hisz a szent huszonnyolcak felsőbbrendűségében...
-Akkor bajban leszel, és inkább a szörnyű burkot választod, mint az abból való nehéz, de utána boldogságot és szabadságot hozó kitörést.
-Szépen fogalmazol-mosolyodott el ismét a fiú.
-Ugyan, dehogy-legyintett Chloé halvány pírral az arcán.  -Egyébként anya Abbott volt, és az is a szent huszonnyolcakhoz tartozó családok egyike.
-Csak volt...?-kérdezte óvatosan Regulus, mire Chloé torka kiszáradt, és szíve összeszorult, ezzel egy időben a szemei megteltek könnyel, és akaratlanul is összegörnyedt.
Azt hitte, hogy már túl tudta tenni magát ezen. De elég egy idegen fiú kérdése az ő óvatlan megfogalmazása miatt, és máris elveszti teste és érzelmei felett az irányítást.
-Sajnálom, nem akartam...-szabadkozott a fiú.
-Nem baj... Semmi baj...-mondta rekedten és erőtlenül, majd a táskájából elővett egy zsebkendőt, hogy megtörölhesse a szemét.
Azután a kondéros kekszhez nyúlt, és kivett belőle egy nagy adaggal. Miután megette, ivott, azután a fiúra nézett, aki eddig csendben figyelte minden mozdulatát.
-A szüleim már nem élnek, ezért mentem ki Franciaországba egy rokonomhoz. Viszont aztán sajnos ő is eltávozott, és visszajöttem ide.
Remélte, hogy elég ennyi magyarázat, és újabb plusz pont járt a fiúnak, amiért nem faggatta tovább a családi életéről.
-Erős lány lehetsz akkor. Sőt az is vagy-mondta Regulus, mire Chloé hálásan elmosolyodott.
-Köszönöm. Te pedig egész tűrhető Black vagy-mondta játékossággal és tettetett elismeréssel a hangjában.
-Micsoda dicséret!-nevetett fel a fiú, mire a lány is elnevette magát.

Az út további része meglehetősen jó hangulatban telt. A leghétköznapibb témáról folyt csak a beszélgetés, de még így sem értettek mindenben egyet. Ilyenkor Chloé egy nagy levegővétel után mindig hosszan indokolta álláspontját, és annyira gyorsan követték egymást a gondolatai, hogy Regulus olyankor csak vigyorogva dőlt hátra, mintha azt gondolná, hogy "Ismét nem kell tíz percig megszólalnom", amiben igaza is volt. Nem egyszer hallgatta így a lányt a hosszú vonatút alatt.
De őt sem kellett félteni. Rövid, de velős és elgondolkodtató mondatokkal próbálta meggyőzni Chloét, sokszor azzal az eredménnyel, hogy a lány csak felkiáltott egy "Ez így nem jó, hogy megint neked lett igazad!" mondattal lezárva a témát.
Amire a vonat begördült a roxmortsi állomásra, már beesteledett. A vonatbeli hangok egy csapásra felerősödtek, a diákok egymást túlkiabálva pakoltak össze, és lökdösődve szálltak le a vonatról. Chloé és Regulus is kisétáltak a fülkéjükből, és szinte utolsóként szálltak le.
-Innen fiákerekkel megyünk fel a kastélyba, kivéve az elsősök-magyarázta a fiú. -Őket Hagrid, a Roxfort kulcs- és háztájőrzője viszi át csónakkal. Te viszont nem tudom, hogy minek számítasz most.
-Megyek a fiákerekkel akkor.
Chloé igyekezetett azt a látszatot fenntartani, hogy egy hirtelen elhatározás volt ez az ötlete, és nem Minnie néni mondta neki már jóval korábban, hogy a felsőbb évesekkel menjen be az iskolába.
-Te tudod... Csak nehogy McGalagony leszidjon érte. Elég szigorú és szabálykövető nő...
-Hallottam róla-bólintott, és magában elfojtott egy nevetést. Ha tudnák, hogy milyen gyengéd és vicces is tud lenni valójában...
Elindultak keresni egy fiákert. Chloé nagyon meglepődött, amikor meglátta, hogy mindegyiket thesztrálok húzzák. Hallott már ezekről a legendás lényekről, és Marie néni halála miatt ő is láthatta őket. De Regulusnak ezt nem említette. Miután találtak egy üres kocsit, és beszálltak, a thesztrálok megindultak velük fel a Roxfort kastélyépületébe.
-Sok sikert a beosztásnál-búcsúzott el a bejáratnál Regulus.
-Köszönöm-intett egyet Chloé.
A fiú épp időben ment el, Chloé ugyanis ismerős hangot hallott, és gyors lépések hangos kopogását.
-Elsőévesek, jöjjenek!-szelte át szeretett keresztanyjának hangja a bejárati csarnokot. -Rouge kisasszony is!