Hirtelen változás

39. rész

Hogy McGalagony professzor miről is beszélt Albus Dumbledore-ral a karácsonyi szünet elején - mert hogy az igazgató hívta őt az irodájába -, az az újév első tanítási hetében kiderült, ám csak néhány diák számára. Chloé értetlenül követte keresztanyját a Roxfort igazgatójának szobája felé.
-Minnie néni, hová sietünk ennyire?-kérdezte, ami a tanárnőnek akaratlanul is eszébe juttatta annak a tragikus éjszakának a történéseit, amikor Chloé a szüleit, ő pedig közeli barátait veszítette el.
-Mindjárt meglátod-válaszolta röviden.
Érthetően nem akart beszélni Chloénak erről, hiszen féltette, bár azt is tudta, amint a lány meghallja majd Albus Dumbledore kérését, nem fog hezitálni a döntést illetően. Végtére is, hiába hollóhátas, a szívében ott van a griffendéles vonás is.
Együtt léptek be az igazgatói irodába, ahol a lány nem kis meglepetésére ismerős arcokat látott. Ott voltak a hetedéves griffendéles lányok, név szerint Lily, Marlene, Dorcas, Mary és Alice; valamint a fiúk, a négy Tekergő és Frank Longbottom. Chloé különösen érezte magát, nem értette, mi keresnivalója van itt. Ahogy Marlene-ék mellé állt, látta, hogy még ők sem lettek beavatva az igazgató tervébe. Mert abban mindannyian biztosak voltak, hogy a bölcs öreg varázsló a fejében már kész tervvel áll ellőttük.
-Most, hogy az utolsó meghívottam is megérkezett-mosolygott Dumbledore a lányra-, elárulom, miért is hívattalak ide titeket. Bizonyára többen értesültetek arról, hogy Voldemort hatalma egyre nő, és a csatlósainak száma is gyarapszik, ami rendkívül veszélyes a varázsvilágra nézve.
Chloé sejtette, hova fog minez vezetni. Keresztanyjára pillantott, akinek sápadt arcán látta, szívesen ellenkezett volna a még ki nem mondott kéréssel.
-Több régebbi diákunkat és jelenlegi aurorokat már tájékoztattam arról, amit most kérek tőletek is. A válaszotok természetesen lehet nemleges is, hiszen senkit sem kötelezhetek, azonban ritkán találni tizenegy ennyire bátor, eszes és jó képességű fiatalt.
James vigyorral az arcán bokszolt egy gyengébb ütéssel Peter vállába, aki szégyellősen elmosolyodott. Való igaz, a kissé pufók fiút ritkán említették egy lapon az ilyen tulajdonságú varázslókkal.
-Valami feladatot kapunk?-kérdezte Sirius.
-Később, ha úgy hozza a helyzet, mindenképp. Most viszont csupán egy kérdéssel fordulok hozzátok: vállaljátok, hogy felveszitek a harcot Voldemorttal, ha itt az ideje?
Tizenegy fej bólintott többé-kevésbé egyszerre.
-Vállaljátok azt is, hogy mindezt együtt, egy csapatként teszitek meg?
-Ez már két kérdés volt-jegyezte meg James Potter, vigyorogva azon, hogy a nagy Dumbledore igazgató is hibázik néha.
-Valóban, Potternek igaza van-mosolygott Dumbledore is. -Lehet, hogy az egy kérdésből több lesz. Azonban először megvárom a választ.
-Vállaljuk-mondták szinkronban az egybegyűltek.
-Ennek őszintén örülök.
Az iroda falán lévő valaha volt igazgatók képei vadul suttogni kezdtek egymásnak. Chloé érdeklődve pillantott fel. A többségük bátorítóan mosolygott le a fiatalokra, ám voltak egy kevesen, akik gúnyosan néztek, megvetve Dumbledore beléjük vetett hitét és döntését.
-Természetesen nem várom el, hogy mind egyetértsenek velem vagy a döntésemmel-mondta Dumbledore emelt hangon, mire a portrék elhallgattak - egyikük csak egy gúnyos horkantás után.
-Nem is...-morogta halkan McGalagony professzor.
-Én mégis úgy gondolom, a megfelelő csapattal és összefogással győzhetünk.
James és Sirius lelkesen felkiáltottak és tapsolni kezdtek, és az izgalom hamar átragadt mindenkire. A diákok egymással beszélgetve hagyták el az igazgatói irodát. Chloé volt az, aki utoljára lépett ki az ajtón. Előtte még visszapillantott keresztanyjára, majd hagyta, hogy Sirius kézen fogja és magával húzza.
-Hát nem izgalmas, szépségem? Már most igazi aurori megbízatásban van részünk.
Chloé aggódva nézett a barátjára. Számára ez több volt, mint izgalom; veszélyes és kiszámíthatatlan akció, aminek nem látszott a vége és nem volt még kellőképpen kidolgozva, de tudta, sajnos vagy nem sajnos, Siriust éppen ez vonzza.
-Hűtsd le magad. Ez annál komolyabb lesz...
-Pontosan-értett egyet a mellettük haladó párosból Lily. -Nem játszani fogunk és ez nem egy kaland.
-Ugyan már, liliomszálam-hízelgett neki Potter, miközben a derekánál átölelte és magához húzta-, ne vedd el a kedvünket.
-Én nem elveszem-magyarázott türelmesen neki a lány, szemében őszinte szerelemmel, hangjában érezhető anyáskodással. -Csupán rávilágítok olyan dolgokra, amiket a ti túlságosan is kalandvágyó szemeitek nem akarnak észrevenni.
-Legalább lelkesek és nem hátrálnak majd meg-jegyezte meg Marlene.
Ő, Dorcas és Mary a négyes mögött haladtak. Peter és Remus is ott voltak egy kicsit lemaradva, de minden szót tisztán hallottak. Alice és Frank viszont már előttük jártak.
-Mi soha!-kiáltotta a két fiú egyszerre.
-Azért jó lenne tudni, mire is számítsunk-szólalt meg Dorcas kissé aggodalmaskodó hangon. -Dumbledore nem igazán avatott be minket a részletekbe.
-Biztos azért, mert még ő is azokon gondolkozik-próbált magyarázatot keresni Mary. -Elvégre nem kis dologról van szó.
-Nagyon nem. Éppen ezért gondolom azt, hogy akkor kellett volna velünk beszélnie, amikor már körvonalazódott a terve.
-Az is lehet, hogy már megvan a terve-kapcsolódott be a beszélgetésbe Remus is.
-Akkor miért nem mondta el?-kérdezte Chloé. -Ez nem logikus.
-Bízzatok Dumbledore-ban-védte Lily az igazgatót. -Amikor majd kell, úgyis mindenről tudni fogunk.
-Úgy legyen-mondta Dorcas, hallhatóan kételkedve.