Hirtelen változás

32. rész

A győzelmi bulit kis idő múlva követte a Valentin nap, amit Chloé bár nem igazán mutatott, nagyon várt már. Kíváncsi volt, Sirius mit szervez neki, de a megérzése - és Tuppance professzor a majdnem végrehajtott tealeveles jóslatával - azt súgta, nem fog csalódni. Igen, képes volt jóslatot kérni az elkövetkezendő napról attól a tanárnőtől, akiben a legjobban bízhatott - McGalagony professzor után. Ám az is igaz, hogy Tuppance professzor jóslátantanár lévén mindenről előbb értesült, mint a lány keresztanyja, hiszen ő már a jöttét is sejtette.
-Rég jártál itt, gyermekem-jegyezte meg, hallhatóan mosollyal az arcán, amikor Chloé még csak az ajtót nyitotta ki.
-Tegnap volt jóslástan óránk-emlékeztette Chloé a professzor asszonyt.
-Ó, tudom, tudom. Úgy értettem, rég jártál itt csak úgy, magadtól.
-Hát... Az lehet... Sajnálom...-motyogta a lány bűnbánóan.
-Ugyan, semmi gond, csak megjegyeztem. Gyere csak, gyere bátran, nem haragszok.
Chloé megkönnyebbült sóhajjal sietett a tanárnőhöz. Leült a kanapéra, majd rögtön a tárgyra tért.
-Tuppance professzor, szeretnék jósolni egy személyes ügy miatt.
-Miből szeretnél és miért?-hangzott a kérdés.
-Tealevélből, és azért, mert Sirius holnap randira visz-válaszolt, ám közben úgy érezte, gyerekes, amit csinál.
Viszont innen már nem volt visszaút. Elmondta, mit akar, úgy is kellett cselekednie.
-Talán izgulsz?-tette fel az újabb kérdést a tanárnő.
-Én nem, csak érdekel, hogy jól fog-e elsülni a dolog.
Igyekezett határozott lenni, de az idős nőt nem tudta becsapni. Mindenttudó, mélyre ható tekintetének nehezen állt ellen.
-Csak egy... Egy egészen kicsit...-vallotta be végül.
-Én megengedem, hogy jósolj, amiből csak szeretnél, de őszintén, nem ajánlom.
-Miért?-kérdezte a lány.
-Elvenné a varázsát...
-Azt mondja...?
-Igen. Van érzéked a jósláshoz, és sokszor hasznos is tud lenni, de ez csak egy randevú. Természetesen fontos egy ennyi idős lány életében, de nem kell hozzá semmi ilyesmi. És gondolj csak bele, Sirius is bizonyára csalódott lenne, ha megtudná, netán még azt is hinné, hogy ennyire nem bízol benne és a tervének sikerében.
-De ez nem igaz!-kiáltott fel, majd észbe kapva nagy levegőt vett. -Elnézést, nem így akartam mondani...-nézett a tanárnőre, aki mosolyogva bólintott, jelezve, hogy nem vette rossz néven a hirtelen jött reakciót. -Én bízok benne-ellenkezett most már kevésbé hevesen Chloé. -Ez csak egy megerősítés lenne.
-Tudom-mondta változatlanul nyugodt hangon a jóslástan professzor. -Én mégis amondó vagyok, felesleges és nem lenne ettől jobb.
Chloé nagyot sóhajtott és elgondolkozott. Igazából nem is bánta ezt. Az egyetlen dolog, ami zavarta eddig, az volt, hogy régen járt már órán kívül itt a toronyszobában. Úgy tűnt, ezt az érzést, a hiányt keverte össze a bizonytalansággal.
-Igaza van-bólintott. -De... Azért még maradhatok egy kicsit?-kérdezte mosolyogva.
Topsy Tuppance felnevetett.
-Tudod, hogy téged mindig szívesen látlak itt. Feltéve, ha akad még könyv, amit nem olvastál el. Hanem félő, hogy unatkoznál.
-Biztosan találok még.
Chloé mosolyogva a legtávolabbi sarokban álló könyvesszekrényhez sétált.
-És egyébként sem unatkoznék-rázta meg a fejét. -Itt soha.
Az ujjait végighúzta a gerinceken, miközben halkan motyogva elolvasta a címeket. Mindet nagyon érdekesnek találta, ám egy különösen vonzotta a figyelmét. A kötet az Ismétlődő Sorsok címet viselte, a kék, kopottas borítója alapján már régi volt, ám a szerző neve nem tűnt fel sehol.
-Tuppance professzor...?
A jóslástantanár odanézett.
-Mondd, gyermekem.
-Ez micsoda, miről szól?-mutatta felé a könyvet. -És ki írta? Az nincs sehol feltűntetve a szerző neve, vagy adatai.
A tanárnő elmosolyodott.
-Feltételezem, még nem nyitottad ki...
-Még nem-vallotta be a lány. -Miért, mi lesz, ha kinyitom?
-Megtalálod a szerzőjét-válaszolta a nő sejtelmesen.
Chloé kíváncsian nyitotta ki a vastag könyvet, a szerzője után kutatva. Az első lapon meg is találta, ám mindössze két betű virított ott, az sem volt odanyomtatva, csupán ceruzával írták: T. T.
-Tuppance professzor...?-kérdezte ismét  a lány. -Lehetséges... Lehetséges, hogy ezt ön írta...?
Zöldesbarna szemében csodálattal nézett a tanárnőre, és még jobban érdekelni kezdte a könyv tartalma.
Tuppance professzor apró mosollyal az ajkán bólintott.
-Igen-mondta szerényen.
-Honnan vette az ötletet? Vagy talán saját tapasztalat? És mennyi idő volt mindezt megfogalmazni, megírni?
Chloénak ezer és egy kérdése lett volna még egyik kedvenc tanárnőjéhez, ő azonban megrázta a fejét.
-Ha érdekel, olvasd el a könyvet. Minden, amit kérdeztél, kiderül belőle.
-Akkor elvihetem?-csillant fel a szeme.
-Természetesen-bólintott ismét a nő.
-Köszönöm!
Chloénak meg is lett a délutáni és az esti programja is: olvasni, jegyzetelni és elmélkedni.
A szobája, pontosabban az ágya függönyének rejtekében olvasta a professzor asszony könyvét. Hihetetlenül izgalmasnak és érdekesnek tartotta, emellett tanulságosnak is, és feltétel nélkül elhitte minden szavát. Nem azért, mert ennyire hiszékeny lett volna, csupán elég jól ismerte a tanárnő nézeteit és tisztában volt a szakértelmével.
A könyv, ahogy először, első pillantásra is gondolta, valóban régi darab volt, de ez nem vett el semmit az értékéből. A szakadozó borító, a sárgás lapok és a megkopott sorok eszmei értéke és mondanivalója ugyanúgy felbecsülhetetlen maradt.
A hollóhátas lány éjszakába nyúlóan tanulmányozta minden sorát és gondolatát, valamint egy pergamenre feljegyezte a számára érdekes, hasznosnak tűnő vagy további kutatást igénylő állításait, amiből volt bőven. Az utóbbihoz a legmegbízhatóbb forrás maga Tuppance professzor lesz, akivel már alig várta, hogy elejétől a végéig átbeszélhesse a könyvet.