Hirtelen változás

8. rész

Az ősz téllé fordult, és a roxfortos diákok advent időszakába csöppentek. Sokan már december elején a karácsonyi terveiket szövögették, bár addig még egy kemény hét volt hátra, tele tanulással és egy kviddics meccsel is. A Griffendél-Mardekár összecsapást követően novemberben tartották meg a Hollóhát-Hugrabug meccset, ami a kék talárosak győzelmével zárult. A szünet előtt a Mardekárnak kellett bizonyítania a Hugrabug ellen. Mindenki nagy meglepetésére, nem a Hugrabug veszített.
Chloé a meccs után megkereste Regulus Blacket, akin már a meccs utolsó perceiben is látta, hogy csalódottan csak lebeg ide-oda a pályán, teljesen feladva a reményt. A barátnői ezt a döntését nem igazán fogadták kitörő lelkesedéssel.
-Tudok vigyázni magamra-jelentette ki a hollóhátas lány, miközben a lelátó lépcsőjén sétáltak le. -Egyébként is, Regulus nem is olyan veszélyes, ahogy azt ti gondoljátok.
-Azért csak figyelj oda-mondta komolyan Janette.
-Meglesz. Este találkozunk-indult el a lány.
-Este?-kérdezte Pandora. -Addig fogod keresni?
-Ugyan-legyintett morogva Jane. -Addig lesz vele.
-Igaz ez?-tette fel az újabb kérdést a szőke hajú lány, álmatag hangsúlyával. -Lehet, meglátjuk-felelte Chloé. -Na, sziasztok! -Azzal átsietett a pályán.
Tűrve a mardekárosok pillantásait, az öltözőjük előtt várta meg a fiút.
-Regulus!-szólította meg. Úgy tűnt, enélkül észre sem vette volna, annyira elkenődve vánszorgott, vállán a terelők ütőjével.
-Oh, szia Chloé...-motyogta.
-Vidámabb üdvözlésre számítottam-jegyezte meg a lány.
-Épp most veszítettük el a második meccsünket-nézett rá Regulus egy "te sem gondolod komolyan, hogy vidámnak fogsz látni" arckifejezéssel.
-És? Nem az életeteket veszítettétek el. Ez csak egy já...
-Ki ne mondd, hogy ez csak egy játék!-csattant fel a fiú.
-Nyugodj már meg-szólt vissza neki bátran. -Egyébként még biztos nincs minden veszve. Két meccsetek még hátra van.
-Kiszámoltuk, sehogy sem nyerhetünk.
-Akkor majd jövőre-rázta meg a fejét széttárt karokkal a lány.
-Te könnyen beszélsz, nem a tiéd a felelősség...
-Miért? Te sem játszottál eddig rosszul egyik meccseden sem. Terelőként amúgy sem tudsz pontot szerezni, akárhogyan is szeretnél.
-Jó, de...-a fiú nem tudta, hogy folytassa. Nem merte bevallani, de mégis jól esett neki Chloé támogatása, akármennyire is egyedül akart lenni.
-De...?-torpant meg Chloé a fiú szemébe nézve. -Hallgatlak.
-Semmi-legyintett Regulus, és tovább indult.
-Te tudod-vont vállat a lány. -Gyere, sétáljunk egyet. -Mielőtt a mardekáros ellenkezhetett volna, folytatta. -Ki kell szellőztetned a fejedet, nem lehetsz egész nap búskomor.
A fiú kénytelen-kelletlen beleegyezett, valahol mélyen azonban boldogság járta át, hogy végre úgy törődnek vele, ahogy még a szülei sem. Igaz, kedvenc gyerek volt, de csak az engedelmessége, nem az igazi énje miatt. Chloét igazán érdekelte, hogy hogy van.

Vacsoráig bejárták a Roxfort egész birtokát, a Tiltott Rengeteget kivéve. Voltak a nagy tó partján, Chloé összebarátkozott Hagriddal, a Roxfort kulcs- és háztájőrzőjével, aki szintén megszerette az új negyedikes diákot. A lány immár Regulus előtt is levetkőzte szigorú álcájának egy részét, és közel olyan őszinte és nyílt volt vele, mint barátnőivel. A fiú leplezetlen csodálattal a szemében nézte, ahogy a lány a vadőr újonnal beszerzett furkászaival játszik, mint ahogy a kisgyerekek szoktak a házikendvenceikkel.
-Remélem jobb lett a kedved-nézett Chloé Regulusra, miközben a kastély épülete felé vezető lépcsőn lépkedtek.
Este volt már, hűvös, sötét, téli este.
-Igen. Köszönöm...-mondta a fiú lehajtott fejjel.
-Akkor ne lógasd az orrod-mosolygott rá Chloé. -És siessünk, mert éhes vagyok és fázok.
-Kéred a taláromat?-ajánlotta fel hirtelen a fiú.
-Nem, köszönöm, mert akkor te is megfázol. De rendes tőled-hárította el a kedvességét a lány.

-Odanézz, Sirius, kivel sétálgat az öcséd!
A griffendél klubelyiségében kellemes meleg uralkodott, a diákok a vacsora előtt beszélgettek, vagy robbantóst játszottak, kevesen voltak, akik tanulni próbáltak.
-Kivel?-pattant fel az asztaltól a fiú, ahol eddig szorgosan jegyzetelt.
Természetesen nem a mágiatörténet házidolgozatát írta, hanem a csapatuk lehetséges taktikáinak fejlesztését az elkövetkezendő edzésekre, a griffendéleseknek ugyanis nagy esélyük volt a kviddics kupa elnyerésére.
Amint azonban meghallotta, hogy James Potter az öccsét emlegeti, feléledt benne a kíváncsiság. Nem azért, mert érdekelték volna Regulus barátai. James hangsúlyából egyértelműen kiderült, hogy másról van itt szó.
Az ablakhoz sétált - sietett - és barátja mellől kémlelte a kinti sötétbe burkolózott lépcsősort.
-Ez hihetetlen... Valami lánnyal van-húzta össze a szemét, hátha így jobban látja, ki lehet az.
-Chloéval-pontosított Remus Lupin, akinek elég volt néhány másodpercnyi idő, hogy felpillantson jegyzeteiből, és kinézzen az ablakon.
Az ablaknál állók hitetlenkedve meredtek rá, mire a fiú felhúzta a szemöldökét.
-Tényleg vele van. Nem nehéz megismerni, kinek van ennyire jellegzetes mozgása.
-Uuu, Remus már csak tudja-vigyorgott James, mire prefektus barátja pironkodva leintette.
-Azt ne mondd, hogy ti nem vettétek eddig észre? A vak is látja, hogy mennyire kitűnik. -A fiú ezután visszagörnyedt tankönyvei fölé, James és Sirius pedig addig nézték a két lent sétáló alakot, amíg azok el nem tűntek a látókörükből.
-Menjünk vacsorázni-mondta egyből Sirius.
-Remek, úgyis éhes vagyok-állt fel Peter, aki eddig nem sok jelét mutatta annak, hogy érdekli a fiúk beszélgetése.
-Most lepődjünk meg?-forgatta a szemét Sirius, mintha nem az ő fejéből pattant volna ki egyébként a vacsora ötlete. Valamiért bosszantotta a dolog, hogy az öccsét egy ilyen lánnyal látja, amikor az a lány akár vele is lehetne.
-Tappmancs, szebben már-szólt rá szórakozottan James, majd a négy fiú kivonult a klubhelyiségből, és a Nagyterem felé vették az irányt. -Aztán döntsd el, hogy Marlene, Chloé vagy melyik lány kell neked-vigyorgott a barátjára.
-Tudod, az a szép, hogy nem kell döntenem-jelentette ki magabiztosan.
-Nem?-kérdezte Remus gyanakvóan.
-Nem. Hiszen miért döntenék, ha mindenki az enyém lehet. Mennyi szív törne össze, ha választanék...-tette a  mellkasára a kezét a drámai hatás kedvéért.
-És semmi hibát nem látsz a tervedben?-kérdezte James, aki egyáltalán nem vette komolyan barátja elméletét.
-Semmit-rázta a fejét Sirius.
-Etikátlan és igazságtalan vagy, Sirius-morogta Lupin. -Egyik lány sem érdemli ezt, főleg Chloé nem.
-Ne vedd már olyan komolyan, Holdsáp-lökte meg a fekete hajú fiú játékosan a másikat, de ő nem mosolygott.
Amikor elérték a Nagytermet, Regulusba és Chloéba botlottak. A mardekáros-hollóhátas páros beszélgetve közeledett a Tekergők felé. Egyszerre érték el mindannyian a Nagyterem ajtaját. Egy csapásra feszült és különös lett a hangulat. Sirius és Regulus ellenségesen meredtek egymásra. Chloé először barátságosan Lupinra nézett, majd fagyosan Siriusra.
-Mit kerestél vele együtt?-kérte számon Sirius az öccsét.
-Mi közöd hozzá?-lépett egy lépést bátyja felé Regulus. Közel egyforma magasak voltak.
-Nem illik a te társaságodba-jelentette ki. -Vajon azt tudja, hogy Bella és Cissy mivel tömik a fejedet? Vagy hogy a szobatársaid többsége már halálfaló? Esetleg azóta te is az lettél?
-Fogd be!-vörösödött el. -Semmi közöd mindehhez!
-Gyertek, menjünk be-noszogatta Remus a barátait. Peter már indult volna be, Sirius azonban meg sem mozdult.
-Hogy mersz velem üvöltözni?-kezdett kikelni ő is magából.
-Na ne mondd meg, hogy mit csináljak! Eddig sem érdekelt, mi van velem, vagy mit teszek. Akkor most hirtelen miért?
-Elég-szólalt meg Chloé. A hangja halk volt, de határozott, így elérte, hogy a két fiú is abba hagyja a vitatkozást és ráfigyeljenek.
-Ne szólj ebbe bele, szépségem-intette volna le a lányt Sirius, de ő nem hagyta magát.
-Először is, ne használj semmiféle birtokos jelződ, mert nem vagyok a tulajdonod. Másodszor pedig, én is szerepeltem a szóváltásotokban, amit jóindulattal sem tudnék kulturált véleménycserének, sem vitának nevezni. Nem Regulust védem, mielőtt mindenki azt hinné. Meg tudja ő magát védeni. Az zavart és zavar, Sirius Black, hogy azt hiszed, ismersz. Azt hiszed, olyan vagyok mint mindegyik más lány. Azt hiszed, tudod, mi való nekem és mi nem. De ki is vagy te nekem, hogy ezt megmondd? Senki. Még csak nem is beszéltünk sohasem. Senki vagy, és ennél számomra sosem leszel több!
Az öt fiú döbbenten nézett a lányra, aki határozott léptekkel az ajtón belépve az asztalukhoz ment. Barátnői már ott voltak és vacsoráztak. Kérdő tekintettel néztek rá, amikor lehuppant a székre, de nem volt hajlandó magyarázkodni, csak a merőkanálért nyúlt, hogy szedhessen a forró levesből.