Hirtelen változás

43. rész

Lily és James Potter a kis Harryvel és macskájukkal, elzárva a világtól töltötték mindennapjaikat. Egyetlen mindennapi látogatójuk Bathilda Bircsók volt, aki rendesen összezavarta Lily gondolatait, és közel járt ahhoz, hogy felborítsa a Dumbledore-ról alkotott eddigi véleményét. Ugyan tény, hogy senki nem szent, a Roxfort igazgatója azonban mindig is tökéletes varázslónak tűnt Lily szemében. Nem úgy tökéletesnek, ahogy James Pottert látta - természetesen -, inkább még a varázsvilágban is rendkívülinek. Bölcs volt, bátor és kellőképpen ravasz, nem mellesleg önzetlen. Bathilda hóbortos történetei azonban furcsa törést okoztak a férfiről alkotott képén. Lehet, hogy az önzetlen segítsége, amit feléjük is mutat csak egy eszköz lenne ahhoz, hogy Voldemortot legyőzzék? Nem az egyének, hanem a csoport, egy nagy, tág csoport érdekeit nézi? Ez érthető, hiszen nem tehet mindenki kedvére. De mégis... Megszervez mindent, egy egész Rendet rengeteg régi roxfortos diákkal, ő maga viszont nem kíván harcolni? Egyengeti mindenki útját, csak hogy aztán a nagyobb jó érdekeit szolgálják? Sokszor elgondolkozott ezeken, ám végül mindig csak legyintett. Egy ilyen pletykás és feledékeny boszorkány szavait jobb elosztani kettővel, aztán a magyarázat további részéből legfeljebb három szót elhinni.
Egyszer-kétszer Chloé fejében is átfutottak ilyesmi gondolatok - nem hiába voltak nagyon hasonlóak Lilyvel. A Pandora - hamarosan - Lovegoodnál tett látogatásakor még a szőke hajú, ábrándozó barátnője is megemlítette:
-Dumbledore talán egy kicsivel többet is tehetne.
Részletkérdés, hogy a magyarázat úgy folytatódott, hogy kutathatna Xenophiliussal együtt valami Chloé számára egészen ismeretlen lény után, és használhatná Pandora készülőben lévő új mugli-varázsló módon készülő egyvelegét, Chloé igazat adott barátnőjének.

Ahogy az idő haladt előre, a halálfalók csapata úgy növekedett és lehetetlennek tűnt megállítani őket. Voldemort leghűségesebb(nek tűnő) emberei mindent megtettek, hogy a Nagyuruk dicsőséges győzelme után átvehesse az irányítást a Minisztérium felett. Chloé a saját szemével látta, hogy győzi meg Lucius Malfoy a minisztériumi dolgozókat üres ígéretekkel, Marlene-ék aurorcsapata pedig dühösen számolt be a Lestrange-Black család kegyetlenségeiről. Remus híre sem nyugtatott meg senkit: a vérfarkasok is az egykor még Tom Denem nevű varázsló oldalára álltak.
Nem csoda, hogy ezek után Chloé egyik este borzalmas álomból riadt fel. A kis Fanny békésen aludt a saját szobájában, Sirius szeretett feleségét ölelte, aki a rémálom hatásától hüppögni és remegni kezdett. A szemeit összeszorította, hiába ébredt fel, nem nyitotta ki; nem tudta, rosszabb-e a valóság, mint a szörnyű álomkép.
Sirius mélyen aludt, de nem elég mélyen, hogy ne érzékelje, hogy valami egy pillanat alatt megváltozott. Fáradtan nyitotta ki a szemeit, ám amint meglátta a rémülettől reszkető Chloét, minden fáradtsága kámforrá vált. Lágyan megsimogatta a lány arcát.
-Chloé, mi a baj?
A lány fejét rázva fúrta bele az arcát Sirius mellkasába, egyelőre még képtelen volt válaszolni neki.
-Chloé, drágám... Ha egy rémálom volt, akkor ne is gondolj rá-próbálta nyugtatni végtelenül gyengéd hangon, akár egy kislányt. -Kimerült vagy, nem könnyű most, és ezért lepnek el az ilyen képek.
-Nem veszíthetlek el...-motyogta a lány, továbbra is szorosan a fiúhoz bújva.
-Nem fogsz veszíteni, ígérem-puszilt bele Chloé hajába Sirius.
-Hogyan ígérhetnéd ezt meg?-nézett fel Chloé. -Éppen most, amikor semmi sem biztos!-kiáltott fel kissé hisztérikusan, ám ahogy eszébe jutott a szomszédos szobában szúnyókáló kislányuk, egy sóhaj után próbálta lenyugtatni magát.
-Úgy, hogy így lesz-válaszolta határozottan Black.
-Nem...
Chloé kibújt Sirius öleleléséből. Felült, felhúzta és átölelte a lábait. Férje követte a példáját, és másodpercek múlva ő is ülő helyzetben volt. Átkarolta szerelme vállát, és várakozva nézett rá.
-Fejtsd ki, miért gondolod így-kérte.
Chloé az ajkát harapdálta, miközben azon tépelődött, mennyire lenne jó ötlet. Az ilyen nem csak őt zaklatná fel ismét, de Sirius tudatalattijában is elültetné a félelem magját.
-Bátran-noszogatta, miután megpuszilta az arcát. -Ne felejtsd el, hogy csak egy álom volt. Nem uralhat téged.
-Bárcsak... -Chloé halk hangja megremegett. -Bár csak egy álom lett volna...
-Már pedig a valóság nem lehetett.
-De egy jövőkép igen. Egy borzalmas jövőkép arról, hogy... Hogy Lilyék, Alicék, Marlene, Dorcas me-meg fognak ha-halni!
Chloé hangja elcsuklott, és az eddig fojtogató sírás feltört belőle. Keservesen hullajtotta a könnyeit, ám a magyarázatot így sem hagyta abba.
-Te az Azkabanba kerülsz... Én egyedül maradok Fannyval... Tudjukki... Vele nem tudom, mi lesz...
-Ne mondd úgy, mintha biztos lenne-rázta a fejét Sirius.
-De hidd el, ez nem csak egy álom. Sirius... Én jósoltam, nem is egyszer. Semmi, vagyis kevés biztatót mutattak a teafüvek és a kristálygömb is.
-Te mondtad, hogy a jövő nem mindig biztos.
-Alapvetően ez igaz-bólintott egy aprót Chloé. -Ám ha valamit ennyiszer megjósoltam, az már nem lehet véletlen, hiba vagy valami még mozgásban lévő.
Sirius sóhajtva megrázta a fejét ismét. Sötét tincsei szinte az arcát csapkodták a mozdulat hevességétől.
-Túl sokat gondolkozol ilyeneken, ahelyett, hogy inkább pihennél.
-Mégis hogy pihenhetnék ilyen helyzetben?
-Mondjuk úgy, hogy amikor aludni kellene, nem ilyen gondolatokat pörgetnél a fejedben-válaszolt szemforgatva. -Vagy nem vállalnád túl magad.
Chloé mérgesen a combjaira csapott.
-Szerinted azért gyártom ezeket a gondolatokat, hogy sajnáltassam magam? Vagy azt hiszed, tetszik ez a jövőkép? Sirius Black, komolyan mondom, néha nagyon érzéketlen tudsz lenni!
Sirius akármennyire is szerette a lányt, és bár tudta, hogy a frusztráltság beszél belőle, nem tudott elmenni az őt ért sérelem mellett. Sok mindent elviselt, de hogy érzéketlennek nevezzék, azt nem. Főleg, hogy az ő ítélőképességére is nagy hatással volt a bizonytalanság és a Chloé által felvázolt jövő.
-Én vagyok érzéketlen?-emelte fel a hangját. -Te vagy az, aki heteket és néha hónapokat is távol vagy a lányunktól!-csúszott ki a száján.
-Tessék!?-fordult felé hirtelen mozdulattal Chloé. Mélysegesen rosszul érintette ez a vádaskodás. -Úgy mondod, mintha örömmel tenném! Tudod, Sirius, nekem ez a munkám!
-Dumbledore nem tette kötelezővé-morogta Sirius. -Ennyire nagy örömmel jársz oda? Talán a drága Lavigne mégsem olyan borzalmas alak?-tett ismét egy meggondolatlan megjegyzést.
Chloé szemei elkerekedtek a döbbenettől. El sem akarta hinni, hogy a férjét hallja.
-Hogy micsoda?! Hallod egyáltalán magadat?-sipította, és a szemei ismét megteltek könnyekkel. -Te komolyan egy pillanatig is képes vagy elhinni, amiket mondasz?
-Miért, nem így van?
-Nem, képzeld, nem! Egyébként meg... Mindenki magából indul ki.
-Mire akarsz utalni ezzel?
A pár az egyre hangosabb veszekedés közben észre sem vette, hogy a kis Fanny, aki a hangzavarra felébredt, a félig nyitott ajtónál álldogál, könnyezve, értetlenül leskelődve.
-Arra, hogy csak az gyanúsítja meg megcsalással a másikat, aki szintén úgy tenne.
-Szóval egy újabb elméletet gyártottál, miszerint megcsallak?-kérte számon Sirius a lányt.
-Nem én mondtam-vonta meg a vállát, felvéve a Sirius által utált hűvös modorát.
-Bolond vagy, ha ezt képzeled!
-Legyen-vont ismét vállat, rá sem nézve Siriusra.
-Azzal a híres nagy eszededdel belegondoltál már abba, hogy ha ez így lenne, az azt jelentené, nem szeretnélek? És ha nem szeretnélek, nem úgy nevelném Fannyt, mintha a saját lányom lenne, annak ellenére, hogy nem az?
Chloé már válaszolt volna, amikor egy vékony kis hang megszólalt.
-Milyen lány vagyok?-kérdezte Fanny, nem értve, mi történik, mit mondott az apja, csak azt látta, hogy a szülei mérgesek, hallotta, hogy az ő neve is elhangzott, és most, hogy felfedte magát, mindketten felé néznek.
Chloé gyorsan felállt, és az ajtóhoz sietett. Felemelte a kislányát, és megsimogatta az arcát.
-Felébresztettünk, kicsikém?-kérdezte tele kedvességgel, és Sirius akármennyire is haragudott rá, a tekintete ellágyult a látványra.
Ennek ellenére nem tudta még teljesen visszafogni magát.
-Na szerinted? Úgy sipítoztál, mint...
Chloé dühösen fordult felé, és egy pillantással elhallgattatta.
-Miért veszekedtek?-kérdezte Fanny, és egyiküknek sem kerülte el a figyelmét, hogy jelen időben beszélt. -Már nem szeretitek egymást?
-Ne butáskodj-rázta meg a fejét az anyja. -Dehogynem szeretjük egymást-mosolygott a kislányra. -Ám néha sajnos azok is veszekednek, akik igazán szerelmesek.
-Nem akarom, hogy veszekedjetek-tapasztotta a füleire a kezeit, és így rázta a fejét.
Chloé megpuszilta az arcát.
-Nem fogunk-hallatszott a válasz Sirius felől, mielőtt Chloé kimondhatta volna ugyanezt.
-Jó-vette el a kezeit a füleitől. -De én milyen lány vagyok?-jutott eszébe az eredeti kérdése. -Apa mondott valamit róla. Rosszat csináltam?-kérdezte ijedten.
-Nem-rázta meg a fejét Chloé. -Semmi rosszat nem csináltál.
A kislány Sirius felé nézett, reménykedve várta tőle is ugyanezt a választ..
-Nincs veled semmi baj-erősítette meg Sirius is, halovány mosollyal az arcán.
-Itt szeretnék aludni veletek-mondta a kislány.
-Gyere-mondta neki Sirius.
Chloé az ágyhoz sétált vele és leült. Fanny az ágy közepére feküdt, magára húzva a takarót.
-Énekelsz nekem, anya?-nézett ki a nagy paplan alól tágra nyílt szemekkel.
-Igen-mosolygott rá Chloé, és énekelni kezdte a kislány kedvenc altatódalát.
Fanny perceken belül mély álomba szenderült. Chloé és Sirius csendben figyelték minden lélegzetvételét, miközben az imént történt veszekedést játszották vissza magukban. A köztük lévő töretlen harmóniát mutatta, hogy egyszerre néztek fel és egymásra.
-Sajnálom-mondták ezt is tökéletes szinkronban.
Sirius mosolyogva nyújtotta Chloé felé a kezét, aki szintén mosollyal az arcán fogta meg. A fiú a szájához emelte és megpuszilta Chloé kézfejét.
-Felejtsük el...
-Az jó lesz... Ne gyengítsük magunkat ezzel.
-Vigyázzunk egymásra inkább-bólintott Sirius.
-Zseniális gondolat, Black-mosolygott Chloé kislányosan csínytalanul, és Sirius halkan elnevette magát.

Reggelre már nyoma sem volt az esti veszekedésnek. Fanny az este folyamán, Chloé sem tudta mikor, de felkéredzkedett Sirius mellkasára, aki védelmezően ölelte át a kislányt. Chloé elmosolyodott, amikor ébredés után ez a látvány fogadta. Közelebb húzódott hozzájuk, és mindkettejük arcára egy-egy puszit nyomott, azután felült, és már majdnem felkelt, hogy lemenjen reggelit készíteni, ám egy halk suttogás és egy kéz visszahúzta.
-Ne menj még...-kérte Sirius.
Chloé megadóan, mosolyogva visszafeküdt.
-Ne?
-Ne... Adj még egy puszit-kérte ismét egy dologra Sirius.
-Megérdemled te azt?-kérdezte Chloé.
Sirius kiskutya szemekkel nézett rá.
-Persze, hogy meg.
-Nem is tudom...-gondolkozott el Chloé a fiú arcát simogatva. -Ha jól emlékszem, tegnap eléggé nem szép dolgokat mondtál nekem.
-De bocsánatot kértem-védte magát.
-Csak azt mondtad, hogy sajnálod-emlékeztette Chloé. -És mielőtt mondod, az nem ugyanaz.
-És ha most bocsánatot kérek?
-Akkor talán-bólintott, abba nem hagyva Sirius arcának simogatását.
-Bocsánatot kérek, szépséges feleségem. Nem lett volna szabad olyan szörnyen csúnya dolgokat mondanom-nézett a lányra bűnbánóan.
Halkan beszélt, nehogy felébressze a kicsit. Chloé mosollyal az arcán bólintott, odahajolt hozzá és megpuszilta az arcát. Hason fekve, felkönyökölve zárta le a helyzetet.
-Én is túlreagáltam, bocsánat.
-Semmi gond.
Most Sirius kezdte el a lányt simogatni, az arcát, a hátát, ameddig elért. Chloé elfojtotta a kuncogását, amikor Sirius az oldalához ért. Ez épp elég indok volt neki, hogy ne hagyja abba, ám engedett Chloénak, hogy lefogja a kezét.
-A végén még felébred-magyarázta a lány suttogva, Fannyra pillantva.
-A te hibád lesz-vigyorgott Sirius. -Te nevetgélsz.
-Mert csiklandozol!-kiáltott fel fojtottan.
-Csak simogatlak-ellenkezett.
-Aha. Ott, ahol tudod, hogy csiklandós vagyok.
-Micsoda vád-sóhajtott fel drámaian.
Chloé apró mosollyal vette tudomásul, hogy ezt a szokását már sosem adja fel.
-Nem vád, csak az igazság.
-Egy csókért abbahagyom.
Chloé gyors csókot nyomott a fiú ajkaira, ám Sirius csak folytatta a simogatást ugyanazon a helyen.
-Sirius!-fogta le ismét Chloé. -Nem ezt ígérted-nézett rá szigorúan.
-Én meg csókot kértem.
-Kaptál is.
-Pff...-legyintett. -Az a kis rövid valami neked csók? Hosszabbra gondoltam.
-Csakhogy van itt egy csodás kis hátráltató tényező-simogatta meg kislánya arcát.
Sirius féltékenyen megforgatta a szemeit, ami nem kerülte el Chloé figyelmét.
-Ne féltékenykedj!
-Én nem is.
-De. -Chloé sóhajtott, majd elmosolyodott. -Délután átvisszük Marlene-hoz, ő úgyis szeretne már bébiszitterkedni. És akkor...
Szándékosan abbahagyta a mondatot, tudva és látva, hogy Sirius lélegzetvisszafojtva várja a folytatást.
-Akkor?-kérdezte sürgetően.
-Megyek Marlene-hoz?-kérdezte Fanny.
Hangjában nyoma sem volt a reggeli, ébredés utáni álmosságnak, fejét felemelve izgatottan nézett hol Chloéra, hol Siriusra.
Chloé egy aranyos, győzedelmes fintort engedett el Sirius felé.
-Mész bizony-mosolygott rá a kislányára. -Előtte azonban rendet kell raknod a szobádban.
-Jó-egyezett bele Fanny.
-Megcsinálod reggeli előtt?
-Megcsinálom-bólintott.
Megpuszilta Siriust, azután Chloét is, és miután leugrott az ágyról, kis lábain szaladt a szobájába.
-Várom a folytatást-nézett Sirius Chloéra a kicsi távozása után.
A lány Fanny eddigi helyét elfoglalva megcsókolta Siriust. A fiú átölelte Chloé vékony derekát.
-Legyen annyi elég, hogy sok-sok ilyet is kaphatsz majd.
-Is?-kérdezte vágyakozással teli hangon.
-Aki kíváncsi, hamar megöregszik-suttogta ismét közelebb hajolva a fiúhoz, ám amikor ő feljebb emlete a fejét egy újabb csókért, elhúzódott.
-Hé!-kiáltott fel Sirius.
-Türelmetlen vagy-nevetett a lány.
-Te meg...-próbált valamit mondani Sirius, de Chloé megelőzte.
-Éhes. Úgyhogy lemegyek reggelit csinálni.
Megpuszilta Siriust, majd kiszabadította magát az ölelésből, és lassú léptekkel indult ki, le a konyhába.
-Megőrjítesz...-mormogta Sirius.
Chloé megfordult, és teli mosollyal az arcán pukedlizett.
-Tudom-válaszolta apró fintorral, majd sarkon fordult, és lesietett a konyhába.

Ebéd után vitték át Fannyt Marlene-hoz, aki boldogan fogadta a kislányt.
-Csak okosan-nézett figyelmeztetően Siriusra, aki vigyorogva kacsintott.
Épphogy beléptek az ajtajukon, amikor Sirius érzelmes és türelmetlen csókba vonta Chloét.
-A tiéd vagyok, ne félj-túrt a hajába a lány, amikor elváltak.
-Tudom. -Az ölébe vette a lányt. -Ez nem is kérdés.