Hirtelen változás

1. rész

-Mi történt, Minnie néni? Hova sietünk ennyire? Én nem tudok ilyen gyorsan szaladni, mert még kicsik a lábaim, te meg sokkal magasabb vagy-magyarázta lihegve a kislány, egyre jobban kifulladva a nagy rohanástól.
-Kevesebb beszéd, akkor bírni fogod-hangzott a szigorú és tömör válasznak alig mondható kijelentés, sokkal inkább utasítás.
-De Minnie néni, anyáék mikor jönnek utánunk?
-Majd... Majd jönnek...
A határozottság teljesen eltűnt a fiatal nő hangjából, és ez láttatni engedte, hogy nem is annyira idős, mint amilyennek ez az erős jelleme mutatja. Alig múlt harminc éves, csinos nő volt, sötét haját szoros kontyba tűzte, fekete keretes szemüvege mögül éberen figyelt minden neszt és magát az utat. Biztonságban haza kellett juttatnia a kis Chloé-t. Haza? Jó kérdés, hogy hol lehet most már számára az a haza. A kislány épp most veszítette el mindenét, ami volt, amit eddig magáénak tudhatott. A szülei... A szülei nem jönnek utánuk, mert nincsenek többé... És ez is neki köszönhető. Neki, akit már most sem neveznek a nevén. Aki hihetetlen, hogy közel akkor járt a Roxfortba, amikor a nő is. És ilyeneket tesz... Ártatlanokat öl. Mindezt azért, mert nem vallják azt, amit ő! És a Minisztériumban az auroroknak ezt jelenteni akarták. Pedig aranyvérűek voltak...!
Megrázta a fejét. Nem rágódhat a múlton. Hazaviszi a kislányt, haza magához, utána eldől a sorsa. Biztos, jó helyet keres neki.
Chloé karját fogva hopponáltak egy londoni kis utcába a faluból, ahonnan eddig kisiettek. Már nem érdekelte, ha a Minisztérium elkapja emiatt, a társas hoppanálást majd kimagyarázza, a minisztériumi múltja segíthet ebben. Vészhelyzet van. Legalább is egy kimerült, nyomasztó eseményt túlélő négy éves kislány fáradtsága igenis annak mondható. Ha nem tudná megmagyarázni, és büntetést fog kapni, az sem érdekli most. Egy ártatlan kislány élete mindennél fontosabb.
-Minnie néni, elszédültem-nézett fel rá a négyéves csöppség, amikor a ház elé érkeztek.
-Mindjárt lefekhetsz aludni-mosolygott rá halványan, majd a kulcsot előkotorva kinyitotta a kis lakás ajtaját.
-Olvasol mesét?-kérdezte, amikor belépett, és ügyesen levette a cipőjét és a pulóverét.
-Olvasok-bólintott Minerva, és a fürdőszobába ment vizet engedni neki a fürdéshez. -De előbb a tisztálkodás. Nyomás be a kádba!
Chloé engedelmesen levetkőzött, és hagyta, hogy keresztanyja megfürdesse, majd megtörölgesse, feladja rá a pizsamáját, aztán a konyhában együtt megvacsoráztak, és végül kis harc után fogat is mosott a kislány.
-Minnie néni olvas, Minnie néni olvas!-kántálta a szoba felé szökdécselve. -Mesét olvas, mesét olvas!-ugrott be az ágyba, és magára húzta a takarót, az alól kibámulva, hatalmas barna szemeivel.
-Melyiket szeretnéd?-kérdezte a nő, természetesen mosolyogva, hiszen a kislánynak nem lehetett ellenállni.
-A királylányosat! A táncosat, amikben a cipők is vannak. Tudod-magyarázta.
-Tudom-bólintott. -Invito, mesekönyv-mormogta, pálcájával a könyvespolc felé bökve, hogy a kért darab szépen odalebeghessen, egyenesen a kezébe.
A kis Chloé a mese közben aludt el. Kimerült volt a futástól, fáradt a sietségtől, zavarodott a kapkodástól. Minerva mosolyogva becsukta a könyvet, majd miután ő is gyorsan megfürdött, hálóingjébe bújt, és lefeküdt a kislány mellé, aki egyből odahúzódott, közel hozzá. Miközben átölelte, arra gondolt, hogy miként mondja el neki, mi lett a szüleivel, és kik tudnák majd befogadni.
Keresztlányának békés szuszogása ringatta őt mély álomba, nem sokkal éjfél után.

Másnap reggel bágyadt napsugarak kandikáltak be a redőny résein, simogatásukkal ébresztve a kislányt. Fáradtan dörzsölte meg szemét, majd nagyot nyújtózott és felült.
-Minnie néni-suttogta, majd látva, hogy keresztanyja alszik, hangosabban folytatta. -Minnie néni. Minnie néni!
-Merlinre, hány óra van-nyitotta ki fáradtan a szemét Minerva, hogy az órára pillanthasson.
-Nem tudom-vont vállat a kislány.
-Hét óra tíz perc...-motyogta a nő.
-Az sok?
-Az korán van...-sóhajtott, majd ránézett. -De mondd, mi olyan fontos.
-Minnie néni, én téged nagyon szeretlek-ölelte át mosolyogva, a nőt pedig melegség járta át az őszinte gyermeki szavak hallatán. -Mesét olvasol, csinálsz vacsorát és elaltatsz. Olyan vagy, mint egy második anya.
-Ez a keresztanyukák dolga-adott egy puszit a homlokára, majd lefejtette magáról a vékony kis karokat, és az ablakhoz lépett.
Felhúzta a redőnyt, majd kinyitotta az ablakot, hogy friss levegő áradhasson be, madárcsicsergéssel vegyülve. A kislány ez idő alatt elvette az éjjeliszekrényről a mesekönyvet, amit Minerva a tegnapi olvasás után otthagyott.
-Ma is itt alszok nálad?-kérdezte a keresztanyjára nézve.
-Igen, ma is-bólintott egy aprót. "Amíg nem találok neked helyet", gondolta magában, de ezt nem mondta még el neki.
-Akkor ma a kis hableány meséjét olvassuk, rendben?
-Legyen-mosolyodott el halványan. -De majd csak este. Most öltözz át, mindjárt reggelizünk.
A nő kisietett a szobából a konyhába, hogy egy könnyű reggelit összedobjon madárétkű keresztlányának. Miközben a kislány reggelizett, leveleket kezdett írni a Minisztériumnak, illetve legfőbb bizalmasának és barátjának, egyben főnökének, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatójának, Albus Dumbledore-nak.