Step by step

1. fejezet

Csapzottan riadtam fel egy újabb szörnyű rémálomból. Ziháltam, és hiába hunytam le a szemeimet, az álmomból fájó részletek villantak fel az agyamban. Kinéztem az ablakon, de csak sötétséget láttam, és az üvegen túl a szállingózó havat. Ahogy a szívem heves dobogása lassan csillapodni kezdett, úgy kezdtem el egész testemben reszketni. A szemeimet könnyek homályosították el, és ösztönösen a térdemhez nyúltam.

Kimásztam az ágyamból, a takaró félig a földre hullott, de nem foglalkoztam vele. A fürdőszoba felé botorkáltam, hogy megmossam az arcomat, és megpróbáljam lenyugtatni magamat. A mosdókagylóra támaszkodtam, lehunytam a szemeimet, és csak hallgattam a víznek a csobogását. A monoton hang kezdett lenyugtatni, de mikor belenéztem a tükörbe, és megláttam sápadt arcomat, halkan felsóhajtottam. Elzártam a csapot, megtöröltem az arcomat, és arra koncentráltam, hogy ne sírjam el magamat újra. Halkan a konyha felé csoszogtam, hogy a másik két lakótársamat ne ébresszem fel. A hűtőben matattam valami kaja után, mikor meghallottam a hangját.

- Mit csinálsz?

Ijedtemben megugrottam, és azonnal becsuktam a hűtő ajtaját. Melody álmosan a szemeit dörzsölte, majd felém pislogott a félhomályban.

- Cam? – kérdezte óvatosan, ahogy közelebb lépett.

- Csak nasit kerestem.

Összehúzta a szemeit, majd az egyik polc felé bökött. – Lily otthagyta a tegnapi sütijét. Edd meg nyugodtan.

- Kösz – eresztettem meg felé egy halvány mosolyt. Ahogy a polc felé sétáltam, a szemem sarkából láttam, ahogyan a falnak dől. – Nyugodtan visszamehetsz aludni.

Figyelmen kívül hagyta a mondandómat.

- Megint rosszat álmodtál.

Nem kérdés, kijelentés volt a részéről.

A szemeim előtt ismét leperegtek a szörnyű képek, mire a hideg is kirázott. Leszedtem a polcról a sütit, majd a pultra téve, kinyitottam az üveg edényt. – Jól vagyok – motyogtam magam elé. Bámultam a csokis aprósüteményeket, de a gyomrom felfordult hirtelen. Az a kevés étvágyam is elment. Visszacsavartam rá a tetejét. – Jól vagyok – ismételtem magamat, de csak a saját magam nyugtatására.

De mindketten tudtuk, hogy nem vagyok jól. Már lassan félév is eltelt, de képtelen vagyok felépülni teljesen. Valószínűleg soha nem is fogok.

Melody mellém lépett, kezét a vállamra simította, majd a tarkómra hulló tincseim közé fúrta az ujjait. Feljebb csúszott a keze, a fejbőrömet kezdte masszírozni. Csend telepedett rám, aminek megnyugtatónak kellett volna lennie, de csak úgy éreztem, hogy megfojt. Kibontakoztam Melody kezei közül, tettem hátrébb pár lépést. Tekintetemet mereven a süteményekre szegeztem.

- Bocs, hogy felkeltettelek. Jó éjt!

- Cam! – szólt utánam, de én csak kikerültem, és sietős léptekkel a szobámba mentem. Magamra zártam azt, mert Melody hajlamos volt utánam jönni, és nem békén hagyni. Alig telt el két perc, meghallottam az ajtón a tétova kopogását. – Cam?

Nem feleltem neki. Mereven kibámultam a sötét ablakon, lenéztem az alvó városra.

- Képzeld, holnap nem kell suliba mennem, te meg szabadnapos vagy, nem? Arra gondoltam, hogy elmehetnénk csavarogni. Csak mi ketten, úgy, mint régen.

Úgy, mint régen.

Felhúztam a térdeimet, átkaroltam őket, és fejemet a hideg üvegnek döntöttem. Az ablakon az esőcseppekké olvadó hópelyhek szinkronban peregtek le az arcomról lehulló könnyekkel.

Egy idő után hallottam távolodó lépteit, én pedig összébb húztam magamat. A telefonom felvillant az éjjel szekrényen. Odabotorkáltam a sötétben, és megláttam, hogy a nővérem üzent nekem. „Hétvégén családi ebéd. Szeretnénk végre látni."

Figyelmen kívül hagytam az üzenetet.

Visszasétáltam az ablakhoz, visszaültem a párkányra. Afülemben felharsant a sziréna hangja, az aggódó tanároké, és barátoké. Szinteordított a fejemben az akkori gondolatom; „Mi lesz velem ezután?" Félévelteltével sem tudom a pontos választ. Örökké árnyékot fog vetni az életemreegyetlen baleset. A szemeim ismét elhomályosodtak, lehunytam őket. Az életemettette tönkre az a kattanás.