Step by step

40. fejezet

A délelőttöt tesóméknál töltöttem, babáztam egy adagot, majd egy pár órával edzés előtt már befoglaltam a termet, hogy én is tudjak még kicsit gyakorolni. A bemelegítés közben igyekeztem kitisztítani a fejemet, mert nagyon hosszúak voltak az utóbbi napok, és kellett már egy kis csend is. Ahogy elkezdtem újra gyakorolni, tényleg sikerült csendet varázsolni a fejemben. Csak figyeltem magamat a tükörben, lépés lépést követett, éreztem a zenét a csontjaimban, és úgy éreztem, hogy semmilyen teher nem nyomja többé a lábamat.

- HUHUUUUUU! – hallottam meg egy kisebb csapatot magam mögül.

Ijedten megtorpantam, és a tükörből megláttam az ugráló, integető srácaimat. – A frászt hozzátok az emberre!

- Még egyszer! Még egyszer! – pattogott beljebb a terembe Nora izgatottan. Kate rohanva a tükör előtt termett, és csillogó szemekkel nézett fel rám. Kissé megilletődve néztem az ismerős arcokat, akik kíváncsian vizslattak. – Még egyszer! – folytatta Nora egyre jobban belelendülve.

- Na jó. De csak egyszer!

Mindannyian csak bólogattak, én pedig újraindítottam a zenét, ők pedig tátott szájjal, csillogó szemekkel nézték végig a felújított tavalyi záróvizsgára készült táncomat. Benne volt a régi énem, benne volt az új, benne volt Ethan, Susan, még a srácok is. Ez a pár perc a megtett útról szólt, és imádtam, ami lett belőle.

- Ezt mi is megtanulhatjuk? – kérdezte azonnal Kate.

Zihálva elnevettem magamat. – Ti a versenyre koncentráljatok inkább!

- De ez joooobb – nyöszörögte Lisa.

- Fellépsz ezzel valahol? – kérdezte Daemon kíváncsian.

- Öhm... nem. Nem igazán.

- Kár – tápászkodott fel Liam is. -, mert szívesen megnézném élőben is.

Az apró gondolat, ami a fejemben kezdett kibontakozni, igyekezett átvenni a teljes uralmat az elmém fölött. Muszáj volt elhessegetnem a gondolatot, így megráztam a fejemet, és kettőt tapsoltam. – Gyerünk, gyerünk! A verseny a nyakunkon, ti pedig még mindig nem vagytok teljes szinkronban. Nyomás bemelegíteni!

A dünnyögésekre már nem is figyeltem, és ahogyan a kulacsomat felvettem, és beleittam, egyre csak azon kattogott az agyam, amin a srácok mondtak. Fellépni ezzel a számmal. Fellépni a múltam egy darabjával. A kérdés inkább az, hogy megtehetem-e?

***

A telefonom csörgött, ahogyan az épület felé igyekeztem, miután leszálltam a buszról.

- Hol vagy? – hallottam meg Ethan kíváncsi hangját azonnal.

Felnéztem az előttem magasodó épületre, és eleresztettem egy kisebb mosolyt. Eltelt egy hét, és most már eleget húztam az időt. – Van még egy kis elintézni valóm, aztán sietek haza.

- Ez nem válasz a kérdésemre – nyűglődött a vonal másik végén. – Hiányzol, gyere haza!

- Sietek majd, oké? – kuncogtam el magamat.

- Cam!

- Igen?

Hosszabb csend a vonal végén. Kezdtem már aggódni, hogy elfelejtett lélegezni vagy valami. - Ugye nem valami tilosban jársz? Tudod, drog, alkohol, szervek, prostik...

- Komolyan, mi a fenéket nézel ki belőlem? – kérdeztem megjátszottan fölháborodva.

- Jobb felkészülni.