Step by step

5. fejezet

Az elmúlt pár napban az ágyat nyomtam az esti kiruccanásom miatt, aztán pedig csak végeztem a dolgomat. Eljártam dolgozni, beszéltem a nővéremmel, próbáltam nem kínosan érezni magamat Melody közelébe. Szerettem volna, ha minden normális lesz újra, de azóta semmi sem normális. Minden gondolatomat leköti az a srác, akinek még a nevét sem tudom. Sőt, egyáltalán nem is ismert, mégis segített rajtam, még ha nem is kértem őt rá.

- Cam? Minden rendben? – kérdezte Melody majdnem mindennap tőlem.

Én pedig mindig csak ugyanazt feleltem neki. - Nem tudom.

Azt sem tudtam, hogy mi a fene történik velem. Az biztos, hogy újra látni akartam. Valahogy. Bárhogy. Csak láthassam, de azt sem tudtam, hogy hol találkoztunk. Semmire sem emlékszem. Az az este csupa képszakadás nekem. Annyira emlékszem, hogy megyek, és megyek, aztán hirtelen felbukkan. Az egyetlen nyomom a letépett, szétázott, szétszakadt szórólap, de nem tudom melyik buszmegállóból szedtem le, és azt sem tudom onnan merre mentem tovább. Azt tudom, hogy semmit sem tudok.

- Cam! – csettintett előttem a nővérem.

Megráztam a fejemet, hogy újra ráfókuszáljak. – Igen?

- Megint beteg vagy? Tökre máshol jársz.

- Nem. Minden rendben van – eresztettem meg felé egy mosolyt.

Bekapott egy gyümölcsöt a salátájából. Amióta csak élt, utálta az összes gyümölcsöt. Amióta várandós csak gyümölcsön él. Tony alig győzi neki venni őket a boltban.

Lassan rágta az almát. – Tudod, a hétvégén megint családi ebéd lesz... és ugye újév...

- Még nem tudom – vágtam azonnal a szavába. Bólintott, mint aki megérti, de láttam rajta, hogy bántja a dolog. Áttoltam neki a tányérjára az epreimet. Lassan a szemembe nézett, én pedig magamra erőltettem egy mosolyt. – De üdvözlöm anyáékat – mondtam végül, amivel végül is sikerült kicsit jobb kedvre derítenem.

Biccentett felém, majd bekapott egy epret, én pedig kipillantottam az ablakon. Figyeltem a rohanó tömeget, a folyton változó várost. Visszanéztem a testvéremre, aki minden figyelmét a gyümölcseinek szentelte. A várandóságának minden percét boldogságnak kéne körül lengenie, mégis miattam rengeteget aggódik. Még ha nem is mondja, nem vagyok hülye. Tudom, hogy fáj neki a kettészakadt család.

***

Melody hazautazott a családjához az újév kezdetére, Lily pedig egy kicsit később, de ő is így tett, szóval a lakás üres volt. Én éppen a neten böngésztem mindenfelé, amikor ismét feldobta azt az átkozott hirdetést, és azonnal lecsuktam a laptopomat. Fogtam egy takarót meg egy párnát, és letelepedtem a párkányra. Fejemet a hideg ablaknak döntöttem, és lenéztem a városra. A fények folyamatosan váltakoztak, és az emberek rohantak. A járművek megállás nélkül özönlöttek, a városnak a zaja pedig a fülemig felhallatszott. Sosincs csend, ellentétben a kertvárossal. Anyáéknál még a madarakat is lehet hallani. Ott mindig békesség van.

Colette a közös délutánunk után nem is emlegette a családi ebédet, de ismerem a nővéremet. Rengeteget akart még mesélni, és győzködni, de bölcsen hagyta, hogy magammal rendezzem le először a dolgaimat. Ezért hálás voltam neki nagyon.

A gondolataim a gyerekkorom körül forogtak. Boldogan gondoltam vissza azokra az évekre. A nővéremmel állandóan az utcákat jártuk, nevettünk, együtt voltunk, barátokat szereztünk és mindig új játékokat találtunk ki. Ezek a szokások akkor sem halványultak el, amikor ő már gimis lett. Na de miután én lettem gimis, ezek eltűntek. Leginkább azért, mert a szabadidőmben gyakoroltam és néha tanultam. Colette megértett, és támogatott, de neki hála sokszor elmentünk még ketten csavarogni. Az ilyen emlékekre gondolva jövök rá mindig, hogy nekem van a legkirályabb testvérem.

Annyira elmerültem a múltamban, hogy a szívem körül egyre nagyobb szorító érzést kezdtem érezni. Mert tudtam, hogy ha nem zárom el magam a családomtól, még most is ilyen élményekben lehetne részem.

Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, felvettem a kabátomat, és rohantam a buszmegállóba. Imádkoztam, hogy még elérjem a buszomat. A sofőr még kedves is volt, mert megvárta, amíg kirohanom a lelkem és nem hajtott tovább. Megköszöntem neki, majd lehuppantam az első szabad helyre.

A kezemben forgattam a mobilomat, és próbáltam rávenni magamat arra, hogy felhívjam a nővéremet, de végül nem tettem. A kertvárosba érve – körülbelül félóra múlva -, leszálltam az ismerős buszmegállóban. A gimis éveim elevenedtek fel bennem, ahogyan suli után hullafáradtan cammogtam haza este kilenc után. Mégis mikor hazaértem friss étel várt, és meleg ölelések.

Elindultam az ismerős utakon előre. Figyeltem a házakat, és mosolyognom kellett azon, hogy szinte semmit sem változott a környék. Az egykoron üresen álló házat megvette valaki és elkezdte kipofozni. Az egyik kertes házban új kiskutya lett. Egy másiknál a kerítés friss festést kapott. Minden annyira ismerős volt, és kicsit mégsem. Nem is tudom meddig sétálhattam összevissza a környéken, amikor végre kilyukadtam a régi játszótérnél. Sajnos már bontásra ítélték két éve, de még mindig fent állt. Colette és én mindig ide szöktünk ki, ha hullócsillageső volt, vagy csak nem akartunk még aludni menni. Anyáék is mindig itt kerestek minket, ha eltűntünk.

Legszívesebben átbújtam volna a szalag alatt, beleültem volna a rozoga hintába, de végül csak zsebre vágtam a kezeimet. Elővettem a mobilomat, és megnéztem rajta az időt. Felsóhajtottam. Eleget húztam az időt, nem igaz? Megfordultam, hátat fordítottam a játszótérnek, és egyenesen a régi otthonomra szegeztem a szemeimet. A kerítés kopott deszkáit apa kicserélte, és friss festést kapott. Az udvaron megannyi virág terült el – amiket most hóréteg fedett -, ami anyának a keze munkája volt. Az ablakpárkányokban ott voltak anya muskátlijai, egy jó nagy adag hólepel alatt, a teraszon pedig a pad, ahova mindig menekült a házimunka elől.

Hosszú hónapok óta nem jártam erre, és nagyon hiányzott már.

Bámultam a szüleim házát, és a testvéremék kocsiját felváltva. Bármennyire is akartam, képtelen voltam közelebb menni a gyerekkoromhoz. Árulónak éreztem magam. Féltem anyáék reakciójától, és bármennyire is hiányoztak nekem, képtelen voltam még mindig a szemükbe nézni. Cserben hagytam őket.

Sarkon fordultam, és elindultam haza, hogy egyedül kezdjem az újévet.