Step by step

41. fejezet

Tudtam, hogy utolsó leszek, de nem érdekelt. Nem is izgultam annyira, mint vártam. Nem rágtam le a körmeimet, nem sétáltam le a maratont egyhelyben, és semmi idegesítőt nem csináltam. Figyeltem az előadásokat, néztem a diákokat, akik a lelküket beletették ebbe.

Ethan egy apró csókot nyomott a számra, amikor már lassan én következtem. Ő volt az egyedüli, aki mellettem maradt a színfalak mögött, mindenki más a nézőtéren várt engem, hogy fellépjek. – Menni fog.

- És ha...

- Cam, nem fog jönni a kattanás – vágott a szavamba azonnal. - Nem lesz semmi baj. Minden tökéletes lesz és kész. Ne aggódj!

Elmosolyodtam a szavain. – Igazából azt akartam mondani, hogy ha ennek vége, akkor szeretnélek most már bemutatni a családomnak, és aztán elmehetnénk kajálni mindannyian.

- Oh...

- Naaa mi aaaaz? – böktem játékosan oldalba. - Berezeltél?

Beharapta az alsó ajkát. - Mi van, ha nem fogok tetszeni a szüleidnek? Nem, nem. Cam, erre nem állok készen! És miért nekem kell először szülőkkel találkoznom? Miért nem neked? – kérdezte felháborodva.

- Tudod mi a különbség kettőnk között? – kérdeztem vigyorogva, miközben átkaroltam a nyakát. Csak a fejét rázta. – Te lépésenként haladtál velem. Nos, én egyből a mélyvízbe doblak.

- Te hálátlan!

Röhögve megcsókoltam a függöny takarásában, ezzel próbálva megnyugtatni őt. Ez a nap csak az enyém, és minden percét ki fogom élvezni. Miután felkonferáltak az utolsó végzős fellépése után, felmentem az ismerős színpadra. A fények kissé elvakítottak, de furcsa megnyugvás lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy azok, akik a tavalyi bemutatón itt voltak, azok felismertek. Éreztem, ahogyan rólam beszélnek, és nem tudták, hogy mit keresek itt. Amikor először léptem erre a színpadra tudtam, hogy miért vagyok itt. Valójában most is tudtam. Először csak egy vizsgának fogtam fel, egy leküzdendő akadálynak, hogy közelebb kerülhessek az álmomhoz. Most azonban ez a színpad a gyógyulásom bizonyítéka.

Oldalra pillantottam, és megláttam Ethant. A családi bemutatkozás talán már nem is aggasztotta annyira, de ha mégis, akkor is mosolygott. Csillogott a szeme, ahogyan engem nézett, és tudtam, hogy én is hasonlóan nézek rá. Miatta vagyok ma itt. Miatta táncolok újra. Érte fogok táncolni. És magamért. Magamért duplán.

Felvettem a kezdőpozíciót. A nézőtér felől elhalkultak a sutyorgások, és a maradékot pedig kizártam a tudatomból. Egyedül arra koncentráltam, hogy lépés lépést kövessen. A zene ritmusára mozdultam, pont úgy, ahogyan gyakoroltam. Pont úgy, ahogy egy éve is tettem. Most mégis más volt. Nem éreztem azt a terhet, ami a vállamat nyomta. „Ha elrontom, nem mehetek tovább." Most egyszerűen csak... táncoltam. Felidéztem azokat a próbákat, amiket Ethannel csináltam. Amikor Susan besegített a koreográfiába, változtatásokat javasolt. A teremben eltöltött vacsorák. A teremben alvások, mert a fáradtságtól képtelen voltam hazamenni, Ethan pedig reggel ott várt már rám, reggelivel, hatalmas öleléssel, és csókokkal. Rengeteg csókkal. Az órákon át tartó gyakorlás. A sok hülyülés. A rengeteg felvett videó. Colette elégedett mosolya, és könnyes szeme, amikor közöltem vele, hogy újra rendszeresen próbálok. Anyáék büszkesége. A srácaim az első nap, és a folyamatos próbáink. Minden. Minden ott volt a tudatomban, ott volt a dalban, a táncban, minden mozdulatban. Mert ezek segítettek előrébb. És egy srác, akibe véletlen belebotlottam este az utcán a szakadó esőben. Mert az a srác valamilyen szinten én voltam.

Az utolsó lépések után némacsend fogadott, utána pedig valaki teli tüdőből üvöltötte a nevemet, aki valószínűleg Colette volt, és ezzel felverte a sokkolt közönséget. A füttyszó, és a tapsvihar erejétől a színpad remegett alattam. Meghajoltam, és akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden tökéletes. Elindultam le színpadról, és önkénytelenül is eszembe jutott, hogy anno hogyan reagáltam volna ugyanerre a tapsviharra. Integettem volna, ugráltam volna örömömben, és az osztálytársaim nyakába vetettem volna magamat. Most viszont nincs itt osztálytárs, aki várjon rám, nincsenek itt évfolyamtársak, akik megdicsérnek. Most csak Ethan vár rám, és ez nekem teljes mértékben megfelel így.