Step by step

29. fejezet

- Elküldhetem a testvéremnek? – néztem fel rá mosolyogva.

- Ez a tied. Azt csinálsz vele, amit szeretnél.

Vigyorogva néztem újra a felvett videót a mai közös próbánkról. Az elmúlt egy hónapban tényleg nagyon igyekeztem Ethan kérésének eleget tenni, és pihentetni a testemet. Volt, mikor elkapott a hév, és egy teljes napra elnyelt a terem, de a sok meló miatt többet is voltam otthon. Többet jártam haza, több időt töltöttem a dilinyós nővéremmel, aki végre lenyugodott, és újra normális lett. Mondhatni. A hetedik hónapban járó kismama pedig nem is akart békén hagyni.

Az ujjam egy ideig csak a képernyő felett lebegett, végül rányomtam a küldés gombra. Alig telt el tíz perc, már csörgött is a telefonom. Azonnal elfogadtam a videóhívást, és mosolyogva néztem a testvéremre. – Szia – köszöntem neki.

Nem felelt, sőt, szerintem még csak nem is pislogott. Kezdtem már azt hinni, hogy lefagyott a kép, amikor megszólalt. – Büszke vagyok rád, Cam. Komolyan.

A mai próba részemről elég nagy áttörés volt, ugyanis azt a számot táncoltam, amit anno a záróvizsgámon. Vagyis igazából sikerült újra olyan szinten begyakorolnom, hogy menjen is. Eddig apránként szedtem össze az emlékeimet, és tényleg sok időbe telt, mert sokszor túlságosan elborítottak az emlékek a szám miatt, és folytatni sem bírtam. De ma sikerült hiba nélkül eltáncolnom. Akkor is sokat jelentett nekem az a darab, de most, mintha még annyival többet jelentene. Az, hogy visszamertem nyúlni ahhoz a számhoz, nálam hatalmas előrelépés volt hetekkel ezelőtt is. Colette nagyon is jól tudja, hogy mennyit jelentettek nekem anno azok a próbák, és hogy most ez mennyit is jelenthet nekem.

- Köszönöm.

- És nem hazudtál. Tényleg helyes az a gyerek.

Nem akartam mondani neki, hogy az a helyes gyerek éppen egy önelégült vigyor kíséretében közelebb araszolt hozzám. Colettere néztem újra. – Szeretnéd látni ezt a helyes gyereket?

- Még kérded? Már hónapok óta erre várok!

Ethan mellém ült, így kissé felé fordítottam a készüléket. – Szia! Ethan vagyok! Örülök, hogy végre megismerhetlek!

Colette elismerően füttyentett. – Hát, valóban nem egy nyolcvan éves kopasz foghíjas fazon.

- És még kicsit sem kitalált – kacsintottam a nővéremre.

- És igazad volt. A szemei gyönyörűek.

Ethan átkarolta a derekamat, én pedig rámosolyogtam, és a vállára hajtottam a fejemet. – Tehát áradoztál rólam?

- Még eleinte. Akkor még nem ismertem meg a seggfej oldalad.

- Kikérem magamnak! Egyáltalán nem vagyok seggfej! – A nővérem felé fordult, és elismételte a szavait csak a nyomatékosítás kedvéért. – Komolyan nem vagyok seggfej!

Colette csak felnevetett. Felváltva nézett hol rám, hol a páromra, és nem bírta abbahagyni a vigyorgást. – Fene essen beléd öcskös, mázlista vagy.

Ethan hitetlenkedve felnevetett, én pedig csak a fejemet ingattam. – Jegyesed van, és a gyerekét hordod a szíved alatt.

Csak legyintett. – Teljesen lényegtelen.

Röhögve oltottam le a nővéremet, majd miután sikeresen eljátszotta a sértetett, letettük. Ethan megint megpuszilt, aztán csak még jobban magához ölelt. Röhögtem azon, ahogy meg akart már fojtani, miközben valamit még mondott is a fejem fölött, de mivel a fülemet is leszorította, így egy árva szót sem értettem.