Step by step

13. fejezet

Halk kopogás hangzott az ajtó felől, mire arra kaptam a tekintetemet. – Gyere!

Lily dugta be a fejét. – Szia – köszönt tétován.

Megfordultam a székemmel. – Szia. Mondjad.

- Tudsz egy kicsit segíteni?

Azonnal felálltam, és követtem őt, egyenesen át a másik szobába. Meg sem kellett kérdeznem, hogy pontosan mi is lenne a dolgom, már mentem is az ablakhoz, hogy újra megjavítsam a redőnyt. Mióta itt laknak állandóan szarakodott. Mondtam, hogy vetessük le, de elméletileg Lilyt zavarja este a fény, ezért rajta hagyták.

- Melody rántotta fel megint? – kérdeztem tőle.

- Aha. Kicsit ideges volt.

Csak hümmögtem. Lily lehuppant az ágyára, a haját kezdte fonogatni.

- Hol ismerted meg Ethant?

Egy pillanatra megálltam a mozdulatban, majd folytattam a tevékenységemet. – Mikor Melodyval nagyon összekaptunk legutóbb én elhúztam itthonról, és belebotlottam Ethanbe. A többi jött magától.

Bár igazából én magam is kíváncsi lennék arra a „többi"-re. Fogalmam sincs, hogy mi a fene folyik köztünk, rákérdezni meg nyuszi vagyok.

Lily csak hümmögött. – Rendes srác.

- Az.

Pillanatnyi csend telepedett közénk.

- Van barátnője?

A kérdésétől a levegő a tüdőmben rekedt. A gyomrom görcsbe rándult, és még a hideg is kirázott. Mi van, ha tényleg van barátnője? Ebbe még sosem gondoltam bele.

- Nem tudok róla. Kérdezd meg tőle – feleltem végül nagy nehézségek árán. Ugyanis ez a kérdés nem csak őt, de engem is baromi érdekelt. Semmit sem tudok Ethanről. Egyáltalán semmit. Csak annyit, hogy táncol, és hogy informatikus. Ennyi erővel tényleg lehetne simán sorozatgyilkos is.

Miután megszereltem a redőnyt, Lily megköszönte a segítségemet, majd visszaült a laptopja elé, és folytatta az esszéjét. Megkérdeztem, hogy kér-e teát vagy kávét, de csak nemet intett a fejével. Becsuktam magam után a szobájának az ajtaját, és visszamentem a sajátomba. Körbenéztem. Még akadt pár doboz elvétve, benne pár aprósággal, amit még a gazdájuk nem akart kipakolni. Az elmúlt napokban azt viszont megtudtam, hogy Ethan szeret olvasni. Leginkább krimiket és horrorokat. Rengeteg ilyen könyve volt, és ahogy néha néztem őt, elcsodálkoztam azon, hogy nekem viszont semmi hobbim nincs évek óta. Azt gondolná az ember, hogy ha magányos, akkor keres magának valamit, amivel lefoglalhatja magát. Én viszont úgy látszik, hogy a kivétel vagyok.

Felültem a párkányra, fejemet az ablaknak döntöttem. A tánc minden napomat kitöltötte, minden percben csak az foglalkoztatott, és nem is akartam más hobbit. Fogalmam sincs, hogy mi érdekelne, miben lennék jobb, mi kötne le. A könyvek biztos nem. Egy időben eljártam edzőterembe, hogy meglegyen a szükséges mozgásom, de utáltam. Nem az én világom volt. Nyilván a gimi alatt is volt, hogy erősítéses óráink voltak, de az mégis más volt, és jobban is szerettem. Egy időben futni jártam el, de beleuntam. Főzni unalmamban tanultam meg, de az sem kötött le. Egyszerűen semmi más nem érdekelt a táncon kívül. Régen koreográfiákat raktam össze, lépegettem le, és ismételtem. Új mozdulatokat lestem el, más táncosokat néztem.

Megvakartam a tarkómat. Cseszhetem az egészet. Rosszul leszek, ha egy táncos videót dob fel a YouTube, vagy egy olyan filmet.

- Hali!