Step by step

32. fejezet

- Na, befutott a gerlepár is? – lépett mellénk Susan.

Zavartan megvakartam a tarkómat, Ethan pedig csak lepacsizott a tesójával. – Nem volt nehéz befűznöm.

- Sejtettem – vigyorgott rám a lány. – Na, készen állsz?

- Hát, nem tudom miért, de ettől a kérdéstől belém adtad az ideget.

Susan csak megpaskolta a vállamat, majd az egyre inkább gyülekező vendégkör felé vette az irányt. Lehajoltam, megkötöttem a cipőfűzőmet, és ahogy felegyenesedtem, végignéztem a tömegen. A terem teli volt, elől a tükörnél Susan a zenével szórakozott. Beszélgetés moraja töltötte meg a helyet. Nem hittem volna, hogy ennyire hiányoztak volna az edzések is, ahol többen vagyunk. Teljesen más atmoszférát áraszt a hely így. Egyedül csak megállás nélküli ismétlés megy, néha Ethan leállít. De itt minden annyira másnak ígérkezett.

Susan felegyenesedett, majd gonoszul elmosolyodott. – Ethan, Cameron! Gyertek csak ide előre!

Értetlenül néztem a nőre, de ő csak megint intett, Ethan pedig előrébb tolt. A tömegen keresztül haladva nyilván magunkra vontunk minden szempárt. Én voltam a friss hús, ami igazából kicsit sem zavart. Az már inkább, hogy mire akart kérni Susan. - De én nem tanultam meg a koreográfiát. Be fogok zavarni sokakat – suttogtam a nőnek feszülten.

Ravaszul elmosolyodott. – Te nem vagy elméletileg egy táncos zseni? Ethan valami ilyesmit rebesgetett.

Vádlón fordultam Ethan felé. – Nem vagyok zseni!

- De gyorsan tanulsz – kacsintott rám.

Susan - rám való tekintettel – lelépkedte a koreográfiát. Figyeltem minden mozdulatát, leutánoztam, és fejben nagyjából összeraktam. Legalább azt tudtam már, hogy mi után minek kéne jönnie. Mondanom sem kell ütemre nem bírtam feltenni elsőre. Ahogyan első tíz próbálkozás után sem. Valamivel mindig megcsúsztam, de nem adtam fel. Egy kisebb szünetben megkértem Susant, hogy mutassa meg a macerás lépéseket. Imádtam az új kihívást. A próba végére már lett egy kellemes sikerélményem is, szóval lényegében jól zártam a napot.

- Tényleg gyorsan tanulsz – szólalt meg Susan.

- Tessék?

- Gyorsan tanulsz – ismételte magát, ahogy az üvegéért nyúlt. – A nap végére megtanultad majdnem az összes lépést, és egész jól ütemben is voltál.

Csak hümmögtem, de nem igazán győztem palástolni a lelkesedésem. Régen volt már az, hogy egy tanár forma megdicsért, és nagyon jól esett a lelkemnek. Susan arrébb ment, hogy az egyik lánnyal beszélhessen, Ethan pedig felém fordult.

- Szeretnél maradni gyakorolni?

Felnéztem rá, majd elmosolyodtam. – Arra gondoltam, hogy inkább menjünk haza.

Ahogy magához rántott, tudtam, hogy ugyanarra gondolunk mindketten. Alig bírtam megállni azt, hogy megcsókoljam. Igazából már le is léptünk volna, de szerettem volna Susannal váltani pár szót, de mivel valaki mindig beelőzött, így kénytelenek voltunk megvárni, amíg mindenki elhagyja a termet.

- Susan! – léptem mellé, ahogyan lassan pakolászni kezdett.

- Igen?

- Jöhetnék máskor is?

- Ennyire tetszett? – kérdezte meg sem próbálva palástolni az elégedettségét.

Határozottan bólintottam. – És ha nem baj, pár elemet felhasználnék.