Step by step

16. fejezet

Ahogyan a napok teltek, mi annyira nem beszéltünk arról az éjszakáról. Én úgy tettem, mint aki nem emlékszik semmire, Ethan pedig megpróbált úgy tenni, mint akit ez egyáltalán nem zavar. Már azt sem tudom hányadán állunk. Kerülgettük a forrókását, én pedig még őt is nagy ívben elkerültem. Nem tudom. Kínosan éreztem magamat a közelében. Beszélgettünk, de már nem olyan sokat, és nem olyan fesztelenül, mint anno.

Letöröltem az asztalt, majd visszaléptem a mosogatóhoz, hogy befejezzem a mosogatást. Lily a kanapén ülve gépelte a háziját, Melody pedig nem rég ment el a boltba Ethannel. Halk zene szólt, de igazából egyikünk sem figyelt rá igazán. Kezeimet a habos meleg vízbe dugtam, és kitapogattam az evőeszközöket. Miközben monoton módon mostam le róluk a retket, a gondolataim megint elkalandoztak. Vissza arra az estére. És a többire. Amióta Ethan az életembe toppant, sok minden változott. Talán ő indította el a változást. Nem tudom. De miatta érzem azt, hogy újra történnek velem jó dolgok. És amikor beszéltem neki magamról, a múltamról... egy mázsás súly gördült le a mellkasomról. Jólesett valaki olyannak megnyílni, akit érdekelt is, hogy mi történt velem, nem pedig csak ki akarta szedni belőlem a bajomat. Melody nem éppen diszkréten tudta meg rólam a dolgokat. Addig zaklatta a nővéremet, és engem is, amíg el nem mondtuk neki mindketten mérgünkben. Melody pedig összerakta a két sztorit, és véleményt alkotott. Ennyi volt. Valószínűleg Lilynek is elmondta, de már nem tudott érdekelni. A titkom egy olyan kezében volt, akit igazából nem is érdekelt. De Ethan... ő rajta látszott, hogy nem csak illendőségből kérdi.

Kihúztam a dugót, a víz pedig örvénnyé formálódva kúszott le a lefolyón. Elkezdtem törölgetni.

- Segítsek? – lépett mellém hirtelen Lily, mire ijedtemben megugrottam. – Bocsi – mosolygott rám. Elnyúlt mellettem, és a polcról levett egy poharat. Vizet töltött bele, majd azt kortyolgatva figyelt engem.

A helyére tettem egy tányért. – Nem kell, kösz.

Vállat vont, majd visszatelepedett a kanapéra. A következő tányérért nyúltam, amikor hallottam a bejárati ajtóban a kulcsnak a zörgését. Arra kaptam a fejemet. Melody két nagy szatyrot cipelve lépett be a lakásba. Azonnal letettem a kezemben tartott dolgokat, és mellé lépve kivettem a kezéből a dolgokat.

- Köszi – mosolygott rám hálásan.

Az asztalra tettem a nehéz szatyrokat, majd rosszallóan néztem a lányra. – Ethan is veled ment. Miért te cipekedsz?

- Mert Ethan a többi szatyrot cipeli.

- Mi?

Végszóra kivágódott az ajtó. Ijedten kaptuk arra a fejünket, de csak Ethan volt az, legalább másik öt szatyorral. Jesszus. Felvásárolták az egész boltot?

- Úgy volt, hogy csak pár dolog kell – néztem a lányra, aki éppen levette a cipőjét, és a kabátját.

- Igen, de aztán láttunk még ezt-azt. Na, ne akadékoskodj! Segíts kipakolni. Én addig elmegyek pisilni.

Ethan letette a szatyrokat a többi mellé, majd ő is levetkőzött. Én addigra már elkezdtem kipakolni. Végülis nem felesleges dolgokat hoztak szerencsére. A nasik mellett liszt, cukor, olaj, fűszerek, és egyéb fontos dolgokat hoztak. Hoztak még péksüteményt, valószínűleg vacsorára, üdítőket, illetve zsepit, vécépapírt, mosogatórongyot, illatszereket, takarítószereket. Minden olyan dolgot, amire szükségünk volt.

Lily félretette a laptopját, és ő is jött segíteni kipakolni. A kamra, a hűtő is kongott már az ürességtől, de szépen lassan minden polc, minden apró hely megtelt. Én a kamrába pakoltam be a dolgokat, és hol Melody, hol Ethan hozta be nekem a dolgokat. Amikor már mindennel készen voltunk, és kiindultam a kamrából, ahogy kapcsoltam le a villanyt, az égő pukkant egyet. Tudni kell, hogy a kamrába egy pici fény sem szűrődik be. Így hát koromsötétben tapogatóztam az ajtó felé. Az ajtó viszont kinyílt, Ethan pedig megtorpant.

- Hát itt meg mi történt?

- Pukkant egyet az égő.

Egy ideig hallgatott, a félhomályban az égőt bámulta. – Megyek, veszek párat.

- Kösz.

Felém lépett, és nekem nyújtotta az ecetet. – Ezt még a helyére teszed?

Bármiféle szó nélkül elvettem tőle, és a félhomályban kitapogattam a helyét, ahova tenni szoktuk. Az ajtó beljebb csukódott, így az a minimális fény is a felére csökkent. Ethan felé pislantottam, de hamarabb éreztem meg a kezét a derekamon, minthogy megláttam volna őt.

Értetlenül pislogtam rá a sötétben. – Mi az?

- Meddig akarsz még kerülni?

- Nem is kerüllek.

- Nem a francokat! – förmedt rám kissé. – Ahányszor meglátsz, eliszkolsz.

- Nem menekülök tőled – motyogtam magam elé. Mindketten tudtuk, hogy hazudok. A vak is látta, hogy képtelen vagyok a közelébe maradni.

- Jó. Akkor gyere el velem holnap este.

Felé kaptam a tekintetemet. – Mi? Hova?

- Összeülök pár haverommal kocsmázni, meg játszani. Gyere el velem.

Elhívott magával. Azt akarja, hogy vele legyek. És nem itthon. És a barátaihoz akar vinni.

- Miért?

- Mert utálom azt, ami köztünk van most. Minden olyan feszült.

Tüntetőleg elfordultam tőle. Én is utálom a kialakult helyzetet, amibe magunkat kényszerítettem.

Ethan viszont nem hagyta annyiban a dolgot. - Nézd, sajnálom, ha megbántottalak, vagy erőszakos voltam a témában. Egyszerűen csak nem értem, hogy...

- Nem érted, hogy miért.

Bólintott.

Hát persze. Mert senki sem érti.

- Semmi baj – motyogtam.

- Tudom, hogy bánt a dolog.

- Nem bánt.

- Cam.

- Mi az?

- Rémesen hazudsz, az van.

- Mindegy – dünnyögtem. – Akkor holnap este? Merre megyünk?

- Egy közeli kocsmába. Szeretsz inni?

- Nem taszítom az alkoholt.

Egy pillanatnyi csend telepedett közénk.

- Nem fogok zavarni?

- Egyáltalán nem.

- Biztos?

- Cam, nem hívnálak, ha zavarnál.

- Oké, akkor elfogadom a meghívást.

Csak biccentett felém. A keze lecsúszott rólam, tett egy lépést hátra. Követtem őt ki a kamrából. És ahogy ígérte, felöltözött, és elment égőt venni. Egy ideig még bámultam utána, de aztán a szobám felé indult. Még mindig éreztem a kezét magamon. Még mindig éreztem az illatát. És még mindig képtelen voltam kiverni a fejemből.