Step by step

31. fejezet

- Caaaaaam! – ordította Ethan már vagy hatodjára. – Gyere már!

Hisztisen kicsoszogtam a szobából. – Semmi kedvem vásárolni.

- De az sem állapot, hogy én öltöztetlek – pöckölt homlokon. – Elmegyünk vásárolni. Örülj, hogy Lilyék nem akartak jönni.

- Vagyis nem tudtak – forgattam meg a szemeimet. Ki nem hagyták volna, hogy vásárolni mehessenek, főleg egy meleg párral.

Két napja este összeültünk megint a barátaival a kocsmában, amikor megjelent Brian, leitta magát, és elhordott engem minden szarnak. Ethan ezt egyáltalán nem tűrte el, és végleg megszakított vele minden kapcsolatot. Mikor itthon Ethan kifakadt kicsit hangosabban, a lányok teljesen mellé álltak, és igazán meglepett, hogy Melody is teljes mellszélességgel mellettünk állt. Az elmúlt napokban Ethan csak ezen rágta magát, meg azon a seggfejen, és tényleg nem tudta, hogy kiverni ezt az egészet a fejéből. Gondoltam, hogy valamilyen szinte fontos még neki az a barom, de azt nem, hogy ennyire. Végül tegnap elkeseredésemben bedobtam, hogy menjünk el vásárolni, mert kezdek kifogyni a felsőkből – mert a drága páram imádja nagy hevében leszaggatni őket rólam -, és ez annyira megtetszett neki, hogy nem is szállt le azóta sem a témáról.

Elég hosszú volt az elmúlt két nap, és kellett már mindkettőnknek a kikapcsolódás, de hogy nekem nem volt kedvem kimászni az ágyból, az is biztos. Végül még egy félórás noszogatást követően csak felöltöztem, és metróra szálltunk, hogy eljussunk a bevásárlóközpontba.

Sokan voltak a boltokban, rám pedig rám tört az ember undor kissé. Ethan óvatosan az ujjaim közé csúsztatta az övét, és az egyik üzlet felé kezdett húzni. De én csak megszeppenve meredtem a kezeinkre. Eddig fel sem fogtam, hogy az utcákon nem fogtuk egymás kezét sosem. Valamelyikőnk mindig hadart, és gesztikulált, vagy kaját voltunk venni, és szatyrokat cipeltünk. Szóval sosem sétáltunk kéz a kézben sehol, és ez új volt, és imádtam. A tenyere meleg volt, és nagyobb, mint az enyém – de csak egy kicsivel – és fantasztikus érzés volt már csak az is, hogy el sem akar engedni, ahogy az emberek között lavíroztunk.

- Gyere, ezt nézd! – húzott be az egyik sorba, ami teli volt nadrágokkal. Még mindig a kezeinket néztem, ő pedig lassan felém fordult, amikor meglátta, hogy nem reagálok semmire. – Mi az?

Megráztam a fejem, hogy észhez térjek. – Semmi.

Felvonta a szemöldökét. – Cam?

- Semmi csak, sosem fogtuk nyilvánosan egymás kezét.

- Zavar? – kérdezte azonnal, és már engedett is volna el, de rászorítottam az ujjaira.

- Nem – ingattam a fejem mosolyogva. – Egyszerűen csak tetszik. Ennyi.

Arcon puszilt, én pedig vigyorogva elengedtem a kezét és a nadrágokra kezdtem fókuszálni. Kicsit fura volt, hogy az utóbbi időben egyre inkább kezdtem úgy érezni magam, mint egy hülye tinilány. Aminek az oka nagyon egyszerű volt; kezdtem beleszeretni Ethanbe. Minden egyes apró cselekedete, gesztusa, mikor este betakar a párkányon, mikor segít főzni, vagy mikor egyszerűen egy kanos seggfej, és leteper, ahol tud. Segít és támogat, és ezek a momentumok szépen elérték, hogy beleszeressek. Nincs szerelem első látásra. Ez hülyeség, és sosem hittem benne. Erősen vonzódtam hozzá a kezdetek óta, mert helyes volt és kedves, de ettől nem lettem szerelmes belé, hiába hittem azt sokszor. De egyre többet pirulok el a közelében, egyre inkább érzem azt az érzést, amiről a lányok picsognak a filmekben. És imádom ezt az érzést.

- Cam?

- Igen? – kaptam felé a tekintetemet.

- Hol jársz? – kopogtatta meg a halántékomat, de csak morcosan félrelöktem a kezét. – Tíz perce beszélek neked a globális felmelegedésről, és szarsz a fejemre.