Step by step

11. fejezet

Az elmúlt napokban mindig várt pár SMS Ethantől. Egyszerű kis üzenetek. „Jó reggelt" vagy „Jó éjt" vagy „Jó munkát!". Csak ilyen kis figyelmességek. A múltkori óta nem telefonáltunk egymásnak, nem is tudom, hogy miért. Szívem szerint én hívtam volna, de nem tudtam, hogy hogyan dolgozik, meg mikor ér haza, hol van, kivel van. Vagyis szimplán kifogásokat kerestem, mert fostam felhívni őt.

Éppen hazaestem a munkából az üres házba, aminek nagyon is tudtam örülni. Úgy éreztem, hogy egy kis kanapén eltöltött filmestet tartok, hátha végre pár órára ki tudom verni a fejemből Ethant. Az első félórában sikerült még. De aztán a filmben is egy szerencsétlen főszereplő volt, akiben sajnos magamra ismertem. Hagytam a fenébe az egészet, és a konyhába mentem, hogy valami semmilyen kaját összedobjak. A film ment tovább, hallgattam azt a sok baromságot, amit kimondtak, közbe meg csak halkan, magamnak kommentáltam.

A nappaliban hagyott telefonomból pedig hirtelen bömbölni kezdett a zene. Mindent elhajítottam a kezemből, és szinte rávetettem magamat a készülékre. Amikor megnéztem, hogy ki az, kissé alábbhagyott a lelkesedésem.

- Szia – szóltam bele. Visszacsoszogtam a konyhába, és elzártam a gázt a kaja alatt.

- Na? Mi történt? Azóta nem hívtál, hogy találkoztatok! Szaftos pletykát akarok!

- Nincsen szaftos pletyka - dünnyögtem kelletlenül. Azt a napot szívem szerint kibasztam volna a kukába.

- Miért? Mi történt már megint?

Hosszú ideig hallgattam. Colette úgysem száll le rólam, amíg nem tud meg mindent. Akár hamar túl is lehetnék rajta.

- Táncos – motyogtam bele a vonalba.

Mindenre számítottam, csak arra nem, amit a fejemhez kaptam. - Ki a francot érdekel? Tetszik?

- Igen – motyogtam, még mindig kissé döbbenten a kifakadása végett.

- Akkor kurvára szard le, hogy táncol!

- Colette...

- Cam! Idefigyelj, mert csak egyszer mondom el! Abbahagyod ezt a hisztit! Nem fogsz félni! Odamész hozzá, és rohadtul elkezded megismerni!

A szavai hallatán kissé elmosolyodtam. - Mindenki oké? Túl sokat káromkodsz.

- Nem, semmi sincs rendben! Terhes vagyok!

- Ez nem válasz semmire.

- Cameron! – visította a készülékbe, mire ijedten eltartottam a fülemtől azt.

- Jesszus, mi a fene volt ez?

- Felmérgel a puhapöcsséged!

Csak a fejemet ingattam, de amikor megint rám szólt, hogy szedjem össze magam, akkor már kicsit úgy éreztem, hogy tudatnom kéne vele, nem minden úgy van, ahogyan azt ő gondolja.

- Érted te egyáltalán, hogy min megyek keresztül? – förmedtem rá.

- Nem, Cam, fogalmam sincs, és már megérteni sem akarom sokszor. Csak nem szeretem látni, hogy szomorú vagy.

Felsóhajtottam. Nem volt rossz szándék a szavaiban, csupán aggódik értem. Legalábbis ezzel próbáltam nyugtatni magam, és elhessegetni a rossz érzéseket magamtól.

- Szóval azt mondod, hogy el kéne mennem hozzá?

- Igen, azt.

- Mikor?