Step by step

12. fejezet

Nyöszörögve döntöttem a másik oldalra a fejemet. Elgémberedett nyakam fájón nyikkant egyet. Felhúzott lábaim lüktettek, nyújtózás után kiáltottak. Nagy nehezen kirángattam a hátam mögül a takarót – ami fogalmam sincs hogyan csavartam magamra ennyire szorosan -, majd lemásztam a párkányról. Sajgó tagokkal lépdeltem az ágyam felé, és rávetettem magam. A mellettem lévő ágyról egy halk nyögést hallottam, mire odakaptam a fejemet. Felszisszentem, megdörzsöltem a nyakamat.

Ethan álmosan pislogott felém. Az orráig felhúzta a takaróját, lehunyta a szemeit. A hátamnak jólesett, hogy végre vízszintesben lehet, és a kellemes érzéstől szinte azonnal vissza is aludtam. Amikor már legközelebb felébredtem az Ethan motoszkálása volt. Ásítozva nyújtóztam egyet, majd lassan felültem. Ujjaimmal kissé a nyakamat próbáltam masszírozni, de nem értem vele sok mindent.

- Jól aludtál? – kérdeztem a sráctól kissé kómásan még.

- Aha.

Lelöktem magamról a takarómat, és a szekrényemhez csoszogtam. Kerestem valami tiszta ruhát, és sietve átöltöztem. Kicsit rendbe tettem az ágyamat, majd elindultam az ajtó felé. Álmosan a tincseim közé túrtam, elnyomtam egy kisebb ásítást, majd kiléptem a folyosóra. A konyhában csináltam magamnak egy kávét, miközben még mindig a nyakamat masszíroztam.

Ethan szinte Melodyval egyszerre lépett ki a szoba ajtón, és megtorpantak egymással szemben. Kissé álmosan belekortyoltam a kávémba, és már indultam feléjük, hogy bemutassam őket egymásnak, de rájöttem, hogy felesleges vagyok. Felnőttek, egy kézfogást simán meg tudnak oldani ketten is.

- Szóval te vagy az új lakótárs – pislogott álmosan Melody.

Ethan azonnal a kezét nyújtotta a lánynak. – Ethan vagyok.

- Melody – biccentett a lány. - A negyedik lakó még durmol. Majd délbe felkel – bökött hátra a válla fölött a szobájuk irányába.

Ethan csak bólintott, mint aki felfogta, de nem különösebben érdekli az információ. Elindult felém, majd ahogy elhaladt mellettem, belelesett a bögrém tartalmába. Hümmögött, majd ő is töltött magának egy nagy adag kávét. Már teljesen otthon érezte magát. Letelepedett az asztalhoz, és a kávéját szürcsölgette, miközben a fejét forgatva felmérte a terepet. Fura volt. Kellemes, de azért kicsit fura. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is együtt fogunk lakni, hogy egy karnyújtásnyira lesz tőlem a srác, aki baromi kedves volt velem egy szörnyűbb pillanatomban.

Melody is töltött magának egy bögre kávét, én pedig felhajtottam a sajátomat. Az órára pillantva magamban elátkoztam a hétvégi beosztást, és a szobám felé indultam a kabátomért.

- Cam! – szólt utánam Ethan.

Megtorpantam, visszafordultam hozzá. - Hm?

- Segítesz nekem költözni?

- Igazság szerint dolgoznom kell mennem nem is olyan soká. Sőt, már el is késtem. Vagyis éppenséggel még nem. De nem sok kell hozzá.

Ethan csak elmosolyodott fáradt hadoválásomon. – Ki akarsz bújni a meló alól?

- Hidd el, inkább pakolok egész nap, minthogy elviseljem a köcsög főnökömet, a hülye kollégáimat, és az idegesítő vendégeket.

- Mondj fel.

- Kell a pénz.

Vállat vont. Az ajkaihoz emelte a bögréjét, ezzel félig elrejtve a mosolyát. – Majd én eltartalak.