Step by step

21. fejezet

A kulcsok zörgését hallva, azonnal az ajtó irányába pillantottam. Ethan nagy sebesen becsapta maga mögött az ajtót, lerúgta magáról a cipőjét, és amikor meglátott a kanapén, felém sietett. Két keze közé fogta az arcomat és azonnal megcsókolt. Egy kisebb nyögés hagyta el a számat, amikor elengedett, de szinte azonnal el is tűnt a szemem elől.

- Hát te? Már mész is tovább? De hisz alig értél haza – néztem az órára szomorúan, amikor kirohant a szobánkból egy újabb táskával a kezében. Pedig szerettem volna már vele is lenni kicsit kettesben. Az elmúlt két hét elég sűrű volt mindkettőnk számára, és nem sok időnk volt a másikra.

- Igen, igen, de így is késésben vagyok. Rohannom kell próbára – zihálta.

A gyomromban lévő apró görcs most nagyobbra dagadt. Néztem, ahogy felhúzza a cipőjét, magára kapja a kabátját, majd mellém lépve felveszi a földről a táskáját. Arcon csókolt, majd elvette a kulcsát a kis dobozból. – Majd jövök. Igyekszem.

- Vigyázz magadra – motyogtam neki elszoruló torokkal.

A hangom hallatán visszanézett rám. Valami villant a tekintetében. Már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de helyette csak egy mosolyt erőltetett az arcára. Homlokon puszilt, hátrasimította a tincseimet. – Itthon maradjak veled?

Azonnal a fejemet ráztam. – Nem. Menj csak nyugodtan.

- Sietek haza.

- Oké.

Az ujjai a kilincset érték, de még mindig engem bámult. Utáltam, hogy így néz rám. Ennyire... aggódva. És mintha egy kissé szánna is.

- Cam?

- Hm?

- Minden rendben lesz veled?

Remek kérdés volt. Szeretném én is tudni rá a választ. Elfordultam tőle. – Egyszer biztosan.

Tettem egy lépést hátra, ő pedig lenyomta a kilincset. Elmormoltam egy halk köszönést, de már csak az ajtónak a csukódását hallottam. Kifújtam a bent tartott levegőt, tekintetem pedig visszatévedt arra a helyre, ahol az előbb még állt. Az utóbbi időben egyáltalán nem járt táncra. Sőt, szinte semennyit. Csak dolgozni járt, és a szabadidejét velem töltötte. Ezért volt talán az, hogy elfelejtettem azt az apró tényt, miszerint neki van egy olyan hobbija, ami jobban fáj nekem, mint az normális lenne.

Tétlenül álldogáltam az előtérben, és hirtelen borzasztóan magányosnak és szerencsétlennek éreztem magamat. A kezembe vettem a mobilomat, hogy beszéljek a nővéremmel, de ma romantikus vacsorát terveztek Tonyval. Végül a szobám felé indultam. A lányokat nem akartam zavarni, így magamra csuktam az ajtót. Elég, ha csak én tocsogok egyedül a nyomorban.

Szerencsétlen vagy, Cam – gondoltam magamban.

Az asztalról elvettem a fülesemet, és letelepedtem a párkányra. Elindítottam a mostani kedvencemet, és csak figyeltem, bámultam ki a fejemből. Szívem követte a basszusnak az ütemét, vele együtt dobbant, ezzel még nyomorultabbul érezve magam. A saját magam börtönében ragadtam, és képtelen vagyok tenni ellene. Benne ragadtam egy ördögi körben, és nem vagyok elég erős, hogy tegyek ellene valamit.

Homlokomat a hideg ablaknak döntöttem, egy pillanatra lehunytam a szemeimet. Kizártam a tudatomból az énekesnek a hangját, egyszerűen csak az alapra fókuszáltam. Fura szokásom volt, és sokszor nem értették, de ott mindig vannak olyan apró, szinte észrevehetetlen részek, amik különlegessé teszik az egész dalt. Azt kerestem minden alkalommal, és mikor megtaláltam, kiemeltem, és értelmet adtam neki.