Step by step

14. fejezet

A mai vasárnapi ebéd isteninek ígérkezett az elmondottak alapján. Anya elhintette, hogy a kedvencemet fogja csinálni, így még jobban vártam már az egészet. Coletteék felajánlották, hogy hoznak-visznek, amit örömmel elfogadtam. A süteményt most ismét én vittem, aminek leginkább a nővérem örült, de igazából mindegy is volt.

Anya megint istenit főzött, én pedig sütivel leptem meg őket. Hiányoztak, és jó volt velük tölteni a délutánt. Colette pedig egész végig keresztkérdéseket tett fel anyának, hogy árulja el a baba nemét. A nővérem egy kissé normálisabb állapotában azt találta ki, hogy legyen meglepetés a baba neme, és csak a nagyszülők tudják. Aha, azóta megöli a kíváncsiság. Anya előrelátó volt, és még az orvosnak is szólt, hogy még véletlenül se kotyogjon ki semmit sem. A nagyszülők egy hatalmas meglepetésen agyalnak, még a kicsi érkezése előtt. Mellesleg lány. Igen, én is kíváncsi fajta vagyok.

Amikor Colette kidobott a tömb előtt, még utánam kiáltott. – Remélem valóban olyan szexi, ahogy mondtad!

- Sosem mondtam, hogy szexi! – szóltam neki vissza égővörös arccal. Bár valóban az volt.

Szerencsére sikerült elhajtanom onnan a kotnyeles véremet, de a biztonság kedvéért még be is zártam magam után az ajtót. Még csak az kéne, hogy kínos szituációba hozzon a hülye kérdéseivel Ethan előtt. Hirtelen valami idegtépő zaj csapta meg a fülemet. Sietve levetkőztem, és értetlenül lépdeltem a hang irányába. Benyitottam a szobába, és akkor megláttam Ethant az asztalon térdelni, amint éppen felfúr egy kisebb polcot.

- Ethan! – emeltem meg a hangomat, hogy észrevegyen.

Azonnal megállt, abbahagyta a fúrást, és felém fordulva elmosolyodott. – Szia! Tá-dáááám! – mutatott a polc felé.

- Ez meg mégis honnan van? És minek?

- Hát, eléggé unalmas volt a szobád, gondoltam kicsit feldobom.

Tény és való, hogy mióta itt lakom nem igazán rendezkedtem be. Mármint nem igazán laktam le a helyet. Használom a szekrényt a ruháim miatt, az asztalhoz néha leülök, de leginkább a párkányon tengetem az időmet vagy a nappaliban. De most, ahogy körbenéztem, otthonossá vált az egész szoba. Kettőnk ágya meg volt igazítva, az asztalon rend volt, pár plusz dekorációval, plusz egy laptoppal. A párkányon pihent egy növény, aminek lelógtak a levelei a földig. A szekrényen lévő pár polc meg lett töltve könyvekkel – nem akarom tudni hányszor lett átrendezve -, pár hógömbbel és egy képpel. Az éjjeliszekrényen egy nagy bögre tea volt, és Ethan mobilja, illetve egy kisebb lámpa, alatta pedig egy könyv, amiből könyvjelző lógott ki.

Valóban, otthonosabb lett az egész hely.

Ethan lemászott az asztalról, majd feltette a hifijét a polcra, amit nem rég tett fel. Bedugta a konnektorba, majd a benne lévő pendrive-ról már el is indította az aktuális zenét. A párkányhoz lépve elvette onnan a növényt, és a hifi mellé tette, illetve még egy újabb hógömböt tett oda. Elégedetten összeütötte a tenyereit, majd felém fordult.

- Sokkal jobb!

Mosolyogva ingattam csak a fejemet. – Igazad volt. Jobban néz ki.

Feltartotta a mutatóujját, jelezve, hogy várjak, majd a szekrényhez lépett. Nyújtottam a nyakamat, hátha hamarabb meglátom, hogy mit akar mutatni. Kinyitotta a szekrényt, majd azonnal a kezébe fogott egy halványzöld párnát. Felém nyújtotta.

- Hát ez?

A párkány felé biccentett. – Láttam, hogy esténként is ott ülsz, meg gondolom szinte mindig. Szóval vettem egy párnát, hogy kényelmesebb legyen.