Step by step

2. fejezet

- Jó napot! Mit adhatok? – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

A nyugdíjas fazon türelmetlenül elhadarta mit akar, és mikor visszakérdeztem, hogy mégis mi a fenét mondott, még ő volt felháborodva. De nem, faarccal elnézést kértem, majd leadtam a rendelést, és a kollégámhoz tereltem, hogy fizessen. Seggfej. Hova a faszomba rohan nyugdíjas létére? Baromarc.

- Cameron! – szólt rám figyelmeztetőleg Louis. A srác felé fordultam, aki csak biccentett a hátsó ajtó felé. Egyet sóhajtva követtem őt, ki az étterem azon részéből. Megálltam a fal mellett, keresztbe fontam magam előtt a karjaimat, és vártam a lecseszést. – Nem tudom, hogy mi bajod van, de rá van írva az arcodra az emberutálat. Szedd össze magad, vagy hazaküldelek a picsába az önsajnáltatásoddal együtt. Világos voltam?

- Igen – dünnyögtem.

- Kapsz öt percet, hogy rendezd a gondolataidat. Aztán az életvidám éneddel vonszold vissza a pofátlanul helyes képedet, és szolgáld ki a vendégeket.

Egyszerűen csak megfordult, és faképnél hagyott. A telefonom a mai nap folyamán már századjára rezdült meg, én pedig meg sem nézve ki az, kinyomtam a hívást. Megdörzsöltem fáradt szemeimet. Az elmúlt három napban körülbelül aludtam összesen hat órát. Kezdtem érezni a határaimat, de képtelen voltam aludni. Nem bírtam lehunyni a szemeimet, mert állandóan rémálmok gyötörtek.

Rémálom, vagy a keserű valóság? – röhögött a kárörvendő hang a fejemben.

Megdörzsöltem a halántékomat. Vettem egy mély levegőt, majd egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra, majd visszamentem dolgozni. Utálom az életemet.

***

Otthon csendes volt minden szerencsére. Melody, és a szobatársa, Lily elmentek az óráikra, így végre az enyém volt a lakás. Nem terveztem semmi nagyszabású dolgot, egyszerűen csak letelepedtem a tévé elé egy tányér gőzölgő levessel, és bámultam az idióta sorozatot, amit tegnap találtam. Az utolsó részeket már nem bírtam megnézni, mert indulnom kellett dolgozni, de most befejezem az évadot.

Unottan figyeltem az utolsó képkockákat, ahol megölik a főszereplőt. Régen ettől rosszul lettem volna, de rájöttem, hogy semmi sem ijesztőbb a valóságnál. Még mikor otthon laktam a nővéremmel állandóan horrorfilmeket néztünk, és nagyon féltem. De féléve nem tud semmi megijeszteni annyira, mint a múltam.

Mikor már a stáblista ment, kiléptem, és keresni kezdtem egy újabb sorozatot. Átpörgettem a romantikusokat, a vígjátékokat és a krimit. Kerestem valami thriller besorolásút, majd az első tetszőre rá is kattintottam. Kényelmesen hátradőltem a párnák közé, és onnan figyeltem az eseményeket.

Amikor órákkal később meghallottam a kulcsok zörgését, megállítottam a sorozatot. Figyeltem, ahogyan a két lakótársam fáradtan, de mégis mosolyogva lépnek be a lakásba.

- Szia, Cam! – integetett nekem Lily.

- Sziasztok! Milyen volt a suli?

- Eeeh. Esszét kell írnunk. A professzor pedig úgy hadart, hogy nem győztem jegyzetelni.

Melody leült a kanapé karfájára, majd a fejem alól kivette az egyik párnát. Magához ölelte azt, és felsóhajtott. – De én okos voltam, és felvettem az anyagot, szóval visszahallgathatjuk.

- Az nem illegális? – billentettem oldalra a fejemet.

Melody csak egy sunyi vigyort villantott rám. – Csak akkor, ha megtudja. De te ugye tartod a szádat?